Peragovics Ferenc írása a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából Nagy Imre és Batthyány Lajos párhuzamos életútjait hasonlítja össze.

A XIX. század elejének liberális reformer arisztokrata nagyura és a XX. század plebejus származású kommunista politikusa között látszólag nem sok a hasonlóság.
Még talán értelmesen elbeszélgetni sem tudnának, s nem csak a száz év „korkülönbség” miatt, hanem mert Batthyány Lajos rosszul beszélt magyarul, az ízes, somogyias kiejtésű Nagy Imrére mint volt jobbágyára tekinthetett volna, akit inkább nagy empátiával figyel, de nem ért. Nagy Imre kiváló orosz nyelvtudása talán lenyűgözné, de tanácstalan lenne amiatt, hogy mi értelme van ilyen jól ismerni az „éjszaki kolosszus” nyelvét. Bánk bán és Tiborc esete.

Néhány dolog miatt mégis egymás mellé kívánkoznak portréik, és meggyőződésem, hogy ha még nem is találták meg, lázasan keresik egymás társaságát múltunkban.

Mindketten miniszterelnökök voltak. Batthyány Lajos a magyar polgárosodás első felelős kormányfője, akit udvarhűségétől is sugallt kompromisszumkészsége ellenére letartóztat az országra támadó Habsburg főparancsnok. A tucatnevű, kaposvári parasztgyerekből kommunistává lett Nagy Imre szintén a végrehajtó hatalom élére került 1956 forgatagában. A szovjet intervenciós erők támogatásával létrejött
bábkormány tudtával és egyetértésével rabolják el és vetik fogságba.
Mindketten hóhérkézre jutottak.

Ezek az egyszerű tények egyesítik alakjaikat; áldozatuk példaértékűvé válik, mert nem engedtek elveikből, életüket adták a nemzet szabadságáért és függetlenségéért.

Könnyű ezt kimondani, de nem lehet elégszer hangsúlyozni, mert a mai magyar történelmi köztudatban korántsem kezelik azonos rangon Batthyány Lajost és Nagy Imrét. Előbbi korán és természetesen foglalta el az őt megillető helyet a nemzet emlékezetében, Nagy Imre helyzete más. A magyar társadalom lassan két évtizede birkózik politikai örökségével, és nem tud vele mit kezdeni. Nehezen fogadja el azt a tényt, hogy nemzetünknek van egy kommunista mártírja.
És micsoda abszurd dolog egy magántulajdonon alapuló demokráciában egy quasi kommunistaként meghaló miniszterelnök emlékét ápolni.

Antall Józsefnek, a rendszerváltozás utáni első miniszterelnöknek a dolgozó szobáját Batthyány Lajos képe díszítette. Egy szociáldemokrata kormányfő büszkén vállalhatja Nagy Imre örökségét.

Az ideális megoldás az lenne, ha a két férfiú megférne egymás mellett egy kormányfői munkahelyen akár közös keretbe foglalt páros portréban. (Nemcsak a hajsamponban jók az olcsó, takarékos megoldások, – two in one – hanem a történelemben is lehet spórolni!)
Telhetetlenségemben arra gondolok, hogy a politikusok példamutatása a társadalom többségére is átragadhatna.

A római császárkor elején élt görög történetíró, Plutarkhosz Párhuzamos életrajzok című könyve abból az ötletből született, hogy a római és görög történelem egy-egy nagy alakját párhuzamba állítva rajzolja meg. A történelmi személyiségek életének megismertetésével nagy példaképeket akart kortársai elé állítani.
Így vagyunk ezzel mi is.

Peragovics Ferenc

A fenti írás a szerző véleményét tükrözi, és nem a TTE álláspontját jelenti az adott
kérdésben. Ha önnek is véleménye, vagy megjegyzése van az olvasottakhoz, azt e-mailben az info@tte.hu címen, vagy a honlapon fórum indításával jelezheti.