Peragovics Ferenc írása a kommunizmus áldozatainak emléknapja
alkalmából Nagy Imre és Batthyány Lajos párhuzamos életútjait hasonlítja
össze.

A XIX. század elejének
liberális reformer arisztokrata nagyura és a XX. század plebejus
származású kommunista politikusa között látszólag nem sok a hasonlóság.
Még talán értelmesen elbeszélgetni sem tudnának, s nem csak a száz év
„korkülönbség” miatt, hanem mert Batthyány Lajos rosszul beszélt
magyarul, az ízes, somogyias kiejtésű Nagy Imrére mint volt jobbágyára
tekinthetett volna, akit inkább nagy empátiával figyel, de nem ért. Nagy
Imre kiváló orosz nyelvtudása talán lenyűgözné, de tanácstalan lenne
amiatt, hogy mi értelme van ilyen jól ismerni az „éjszaki kolosszus”
nyelvét. Bánk bán és Tiborc esete.

Néhány dolog miatt mégis egymás mellé kívánkoznak
portréik, és meggyőződésem, hogy ha még nem is találták meg, lázasan
keresik egymás társaságát múltunkban.

Mindketten miniszterelnökök voltak. Batthyány Lajos a
magyar polgárosodás első felelős kormányfője, akit udvarhűségétől is
sugallt kompromisszumkészsége ellenére letartóztat az országra támadó
Habsburg főparancsnok. A tucatnevű, kaposvári parasztgyerekből
kommunistává lett Nagy Imre szintén a végrehajtó hatalom élére került
1956 forgatagában. A szovjet intervenciós erők támogatásával létrejött
bábkormány tudtával és egyetértésével rabolják el és vetik fogságba.
Mindketten hóhérkézre jutottak.

Ezek az egyszerű tények egyesítik alakjaikat; áldozatuk
példaértékűvé válik, mert nem engedtek elveikből, életüket adták a
nemzet szabadságáért és függetlenségéért.

Könnyű ezt kimondani, de nem lehet elégszer
hangsúlyozni, mert a mai magyar történelmi köztudatban korántsem kezelik
azonos rangon Batthyány Lajost és Nagy Imrét. Előbbi korán és
természetesen foglalta el az őt megillető helyet a nemzet emlékezetében,
Nagy Imre helyzete más. A magyar társadalom lassan két évtizede
birkózik politikai örökségével, és nem tud vele mit kezdeni. Nehezen
fogadja el azt a tényt, hogy nemzetünknek van egy kommunista mártírja.
És micsoda abszurd dolog egy magántulajdonon alapuló demokráciában egy
quasi kommunistaként meghaló miniszterelnök emlékét
ápolni.  

Antall
Józsefnek, a rendszerváltozás utáni első miniszterelnöknek a dolgozó
szobáját Batthyány Lajos képe díszítette. Egy szociáldemokrata kormányfő
büszkén vállalhatja Nagy Imre örökségét.

Az ideális megoldás az lenne, ha a két férfiú megférne
egymás mellett egy kormányfői munkahelyen akár közös keretbe foglalt
páros portréban. (Nemcsak a hajsamponban jók az olcsó, takarékos
megoldások, – two in one – hanem a történelemben is lehet spórolni!)
Telhetetlenségemben arra gondolok, hogy a politikusok példamutatása a
társadalom többségére is átragadhatna.

A római császárkor elején élt görög történetíró,
Plutarkhosz Párhuzamos életrajzok című könyve abból az ötletből
született, hogy a római és görög történelem egy-egy nagy alakját
párhuzamba állítva rajzolja meg. A történelmi személyiségek életének
megismertetésével nagy példaképeket akart kortársai elé állítani.

Így vagyunk ezzel mi is.

Peragovics
Ferenc