Orbán Viktor egyik első intézkedése 2010-ben az volt, hogy megszüntette az Oktatási Minisztériumot. Azóta is folytatja a tantervek iskolákra erőltetését és a tanárok elnémítását. De az ellenállás szerveződik. Magyarországról, az illiberális demokráciák európai laboratóriumából jelentkezünk. (Télérama, 2025. április 14.)

Szerző: Marc Belpois

Magyarország hullámokban vonzza az újságírókat. „Először az olaszok, aztán az osztrákok, a belgák, most a franciák” – mondja Törley Katalin, mosolygós ötvenes, a tanügyi tiltakozó mozgalom egyik vezető alakja. Minden alkalommal bekopogtatnak hozzá, amikor a szélsőjobboldal egy európai országban közel kerül a hatalom kapujához.

Azt szeretnénk megtudni, hogy a miniszterelnök, Orbán Viktor, akit ellenfelei csak „Viktátornak” hívnak, hogyan építette le az ország oktatási rendszerét, miként építette be a nacionalista gondolkodásmódot a tantervbe, és hogyan fékezi meg a tanári kar heves tiltakozását. Ugyanakkor néhány ellenállási stratégia eredményesnek bizonyult az autoriter gőzhenger megfékezésére.

Egy napsütéses budapesti márciusi reggelen az elszánt Törley Katalin – újra és újra a cigarettás dobozáért nyúlva – nem titkolja szomorúságát.  „Szeretnék legalább néhány biztató dologról beszélni, de az igazság az, hogy kimerültünk. Belefáradtunk abba, hogy sokat küzdöttünk sok eredmény nélkül. Ettől függetlenül szó sincs arról, hogy feladjuk.”

Ahhoz, hogy megértsük Orbán félelmetes módszerét, vissza kell gombolyítanunk a magyar történelem fonalát egészen az 1990-es évek elejére. „A vasfüggöny végre felemelkedett, és a szabadságjogok világa nyílt meg előttünk” – emlékszik vissza az 55 éves Zsuzsanna. Egy kávézóban ülünk Óbudán, a főváros egyik kerületében, ahol felújított barokk házak állnak a kommunizmus korszakában épült lakótelep szomszédságában. A tanárnő kifogástalan franciasággal mesél az akkori eufóriáról, amely végigsöpört a szakmáján. „Hát nem billentünk át mindörökre a demokráciába? Immár szabadon választhattuk meg a tankönyveinket, és mindenféle tanítási módszerrel kísérletezhettünk.” Amikor 2010 áprilisában Orbán Viktor, a konzervatív jobboldali Fidesz párt vezetője lett a miniszterelnök, még nem tűnt az „illiberális demokrácia” európai bajnokának, azon mostanában divatos politikai modell bajnokának, amelyben a választott vezetők könnyedén semmibe veszik a jogállamiság alapelveit. Egyik első intézkedése azonban nem hagyott kétséget szándékait illetően: Orbán Viktor megszüntette az Oktatási Minisztériumot, amelyre Orbán a progresszió gyűlölt bástyájaként tekintett. Ettől kezdve centralizációs intézkedéseket hozott annak érdekében. hogy korlátozza a tanárok autonómiáját – legalábbis az állami oktatásban, a magánszektorban dolgozókét viszont nem szűkítette. A katolikus és protestáns iskoláknak ráadásul nagymértékben kedvezett, különösen a finanszírozás tekintetében. A megfőzött béka meséjéhez hasonlóan a tanárokat is fokozatosan regulázzák meg, méghozzá anélkül, hogy különösebben reagálnának, legalábbis kollektíven.

Végül egy nyílt levél bizonyult a lázadást kiváltó harangszónak. 2016 januárjában Miskolcon, egy rangos vidéki iskola tanárai, kiknek immár nem volt beleszólásuk az oktatáspolitikába,  emelték fel a szavukat azon „megaláztatások” ellen, amelyeknek ki vannak téve. „A kormány önmagával folytat párbeszédet és nem egy hiteles szakmai körrel” – nyilatkozták felháborodottan. A szívből jövő kiáltás meghallgatásra talált. Országszerte magyarok tízerrei – főként pedagógusok és szülők – tüntettek kockás inget öltve, mintegy válaszul az akkori oktatási államtitkár megvető szavaira, aki gúnyolódott a tanárokon, amiért azok „igénytelenek, borotválatlanok és kockás inget viselnek”. A mozgósítás spontaneitása és dinamizmusa figyelemre méltó volt, hisz „egy hallgatólagos, a kommunista korszakból örökölt implicit kompromisszum még mindig szilárdan benne van az emberek fejében: amíg a hatóságok békén hagyják őket, addig nem avatkoznak bele a közügyekbe” – magyarázza Bajomi Iván oktatásszociológus.

Törley Katalin, aki „szíve mélyén mindig is aktivista volt”, a következő hónapokban egy új tiltakozó mozgalom, a Tanítanék szóvivőjeként került reflektorfénybe.

Ez egy új tiltakozó mozgalom volt, amely a tanári szakszervezeteken messze túllépve a civil társadalomra is kiterjedt. „Hittünk benne” – mondja ma, miközben rágyújt egy újabb cigarettára. Mosolyra fakasztja az akkori idealizmus. Őszintén hittünk abban, hogy az egész ország követni fog minket az utcára, és hogy követeléseinket teljesíteni fogják.”

De a hatalom továbbra is keménykedik. Egy 2022-es rendelet gyakorlatilag lehetetlenné tette, hogy sztrájkoljanak, és jól teszi minden engedetlenkedő tanár, ha vigyáz magára.

A sok tanár közül, akik szembeszálltak a tilalommal, mintegy példát statuálandó, elbocsátottak  tizenötöt, köztük Törley Katalint is. És amikor a tiltakozás soha nem látott méreteket öltött, a hatalom megalkotott egy törvényt, egy „bosszútörvényt”, amely a 2022 óta a belügyminisztérium felügyelete alá helyezett tanárok számára még inkább ellehetetlenítette az ellenállást. „Orbán nem azt várja el a tanároktól, hogy a tanulók szolgálatában álljanak, hanem azt, hogy a hatalom buzgó kiszolgálói legyenek” – mondja Bajomi Iván. Hol hivalkodóan figyelmen kívül hagyva a tüntetőket, hol pedig megfélemlítéssel, a miniszterelnök újabb és újabb könyörtelen szigorításokat vezet be. „Több ezer tanár tanár inkább felmondott. ” – mondja Törley Katalin. Ezek küzdelmes évek voltak és ma is napirenden vannak a felmondások.

Miklósi Lászlónak aligha fekszik a felmondás. Erről egy díszes barokk teremben beszél, amely a korábbi Hadik-palotában található, akárcsak azok a kis szobák, ahol sokáig a Történelemtanárok Egylete is működött. „Az alatt a harminchat év alatt, amióta az elnöke vagyok az egyesületnek, a mindenkori hatalom előtt egyszer sem hajoltam meg, és erre büszke vagyok” – mondja mosolyogva. „Történelemtanár vagyok, hogyan fogadhatnám el, hogy a múlt eseményeiről ne a tényeknek megfelelően beszéljenek a diákoknak? Mert az iskolai tankönyvek immár hangsúlyosan Magyarország győztes csatáiról emlékeznek meg (s nem a győztesekről és vesztesekről egyaránt). Ráadásul a történelmi valósággal szembe menve a holokauszt megszervezéséért is kizárólag a náci Németországot teszik felelőssé,”. Amikor Miklósi László nyilvánosan elítélte ezt a fajta revizionizmust, a média közel 80%-át kitevő kormánypárti újságírók egyike így vágott vissza: „Kérem, ne legyen hazafiatlan, Miklósi úr!” Nemzetárulót akarnak belőle csinálni? Őt ez nem érdekli. Tény, hogy miközben néhány bátor tanár ellenállást tanúsít, „a kollégák többsége nem lép fel, mert fél, hogy feljelentik őket.”

„Még itt van számunkra az unió. „Ez egyike a rendelkezésünkre álló kevés nyomásgyakorló eszköznek.” – ismeri el Totyik Tamás, az ország egyik legjelentősebb pedagógus szakszervezetének, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) az elnöke. Sötét öltönyben, egyenes háttal, két alelnökkel együtt fogad minket nagy ünnepélyességgel olyan helyiségekben, amelyek valószínűleg alig változtak a kommunista idők óta. ”Már nincs társadalmi párbeszéd a kormánnyal, csak látszattárgyalások vannak” – mondja csalódottan. „Ezért az Európai Unió Bírósága elé vittük az ügyünket, kérve, hogy kényszerítse ki a kormánytól a sztrájkjog korlátozására vonatkozó rendelet visszavonását. Az eljárás folyamatban van.  Együttműködünk az Európai Bizottsággal is, hogy arra ösztönözzük, lépjen fel a magyarországi  tanárbérek emelése érdekében, amelyek az OECD-tagállamok között a legalacsonyabbak között vannak.

”. Vajon az uniós pénzek megvonásával való fenyegetés a legbiztosabb módja annak, hogy Orbán Viktor meghátráljon? Néha megesik, hogy minden várakozással ellentétben az egységes közösség elszántsága felülkerekedik a miniszterelnök tekintélyelvűségén.”

Idén februárban például a Budapest nyugati felén a budai hegyek között található nagyon modern  campuson, a Moholy-Nagy Iparművészeti Egyetemen (MOME) hallgatói bravúrosan elérték, kikényszerítették az új rektor lemondását. Ez utóbbit annak az évek óta tartó folyamatnak a során nevezték ki, amelynek keretében a hatóságok átvették az ellenőrzést a túlságosan függetlennek ítélt állami egyetemek felett. „Valószínűleg nem tiltakoztunk volna, ha nem viselkedett volna úgy, mint egy pitiáner diktátor, aki mindent egyedül dönt el, tekintet nélkül intézményünk demokratikus működésére” – magyarázzák tökéletes angolsággal a fiatalok. Plakátok, petíciók születtek, egy új honlapot indítottak, hírt adtak magukról a közösségi hálózatokon, megzavarták a rektor beszédeit. „Minket arra képeztek, hogy az emberek fantáziáját megmozgató üzeneteket tervezzünk és fogalmazzunk meg. És sokat tanultunk a korábbi mozgósításokból,” különösen a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) diákok általi, 2022 őszi hosszú, hetvenegy napos elfoglalásából. „A mozgalmunknak nincs azonosított vezetője, hogy minél kevesebb fogást találjon rajtunk a média. Ezek a jól olajozott propagandagépezetek személyeket vesznek célba annak érdekében, hogy lejárassanak egy önszerveződő közösséget, mondja egy fiatalember – aki logikusan nem hajlandó elárulni nekünk a nevét. Aztán a diákok hetekig tartó eltökélt fellépése után a „kis diktátor” összepakolt.

Persze a mi egyetemeinken szokásosan fortyogó tiltakozó mozgalmakkal összehasonlítva s MOME diákjainak erődemonstrációja csekélységnek tűnhet. „A magyaroknak nem volt esélyük  megtapasztalni annyira a demokráciát, hogy az ereikben folyjon” – sóhajt fel Bajomi Iván  – Jelenlegi oktatási rendszerünk pedig nem a diákok kritikai gondolkodásának fejlesztésére van kitalálva. Éppen ellenkezőleg. Ezért az általános passzivitás.”

Valóban, ezen a márciusi napon nehéz lenne felfedezni bármilyen elégedetlenség jeleit a magyar főváros, a gyönyörű Budapest utcáin, amely barátságos arcot mutat a sok turista számára. Kivéve a belváros egyik széles sugárútján. Tucatnyi mozdulatlanná dermedő tüntető tart plakátokat a zöld lámpára várakozó járművek elé. Néhány dudálás bátorítja őket. Két éve tanárok és szülők vált vállnak vetve állnak ki a zebrára „minden szerdán 7.40 és 8.10 óra között”, hogy elítéljék Orbán Viktor oktatáspolitikáját. Pontosan tizenhét másodperc tiltakozó mozdulatlanság, majd mindenki visszamegy a járdára, hogy ne akadályozza a forgalom áramlását.

Egy nappal korábban a magyar parlament „a gyerekeknek a homoszexualitástól való megóvása” ürügyén törvényt fogadott el, amely betiltja a Pride-menetet. „Senkit nem téveszt meg a dolog, ezzel magát a tüntetéshez való jogot akarják elvenni tőlünk” – mondja indulatosan Törley Katalin. A középiskola előtt találkozunk vele, ahol huszonhárom évig tanított, mielőtt kirúgták. Megöleli néhány volt kollégáját. „Mit érnek a petícióink és a mozgósításaink egy olyan kormánnyal szemben, amely nem tűri a demokratikus véleménynyilvánítást? – mondja. Akárhogy is van, a Tanítanék mozgalom most már jól strukturált szervezet, amely a jövőben támogatni tudja majd a következő felbuzdulásokat.

Az elmúlt hónapokban Magyar Péter felé fordult sok változásról álmodó magyar: egy évvel a következő országgyűlési választások előtt ez az új ellenzéki személyiség megelőzi Orbán Viktort a közvélemény-kutatásokban. Bár a Fideszből érkezett, legalább azt ígéri, hogy visszavezeti az országot a demokratikus sínekre.Az elmúlt hónapokban Magyar Péter felé fordult sok változásról álmodó magyar: egy évvel a következő országgyűlési választások előtt ez az új ellenzéki személyiség megelőzi Orbán Viktort a közvélemény-kutatásokban. Bár a Fideszből érkezett, legalább azt ígéri, hogy visszavezeti az országot a demokratikus sínekre.

„Tudja, mi a legrosszabb rémálmom?” – kérdezi Törley Katalin. Hogy a tagállamok, kiborulva Orbán Viktor nemzeti-konzervativizmusán, végül kirúgják Magyarországot az Unióból. Mi viszont mélyen európaiak vagyunk, ne feledkezzenek meg rólunk!”

Fordította: Bajomi Iván

Az eredeti cikk: