Helyes volt-e kitiltani a politikát a felsőoktatásból?
Oroszvári Péter amellett érvel a Népszabadságban, hogy
nem.

A magyar közoktatás
mindmáig nem tekinti feladatának sem az alapvető állampolgári, sem az
alapvető piaci ismeretek átadását – kell e külön említeni: a régióban
utolsóként. Bár a jogszabályok (az iskolák igénye esetén) már most is
lehetővé teszik bevezető tárgyak oktatását, sőt erre alkalmas tankönyvek
is születtek már, ezen ismeretek elsajátítását mégsem soroljuk az
„éretté válás” feltételei közé. Pedig a demokratikus keretek aligha
érnek sokat, ha nem próbáljuk meg feltölteni őket tartalommal. Hogyan
várhatnánk el felelős állampolgári magatartást a lakosságtól, ha fel sem
hívjuk a figyelmét a rendszerváltás adta új keretek
lehetőségeire?

Vérmérséklet
kérdése, hogy mindezt a szabályozás impotenciájával vagy a politika
nagyon is tudatos paternalizmusával magyarázzuk: tény, hogy a
rendszerváltás óta a magyar egyetemekre is tilos bevinni a politikát.
Bár a felsőoktatási törvény megengedő ebben a tekintetben, a
felsőoktatási intézmények belső szabályzatainak többsége egyértelműen
tiltja a politikai szervezetek megjelenését. Pedig egy működő
demokráciának nélkülözhetetlen eleme az országosan fejlett vitakultúra, a
nemcsak érvelni, de mások érveit is meghallani képes,
konszenzusorientált választópolgárok térnyerése. Fejlett demokráciákban
Dániától Amerikáig az egész világon ennek mindennél fontosabb terepe az
egyetem. Itthon a közélet kitiltása a felsőoktatási intézményekből húsz
évvel ezelőtt is vitatható lépés volt, mostanra azonban teljesen
védhetetlenné vált: ugyan ki mástól várhatnánk a politikai kultúra
javítását, ha nem a leendő értelmiségtől?

A rossz szabályozás ráadásul – kifinomult
kiskapuérzékkel megáldott országunkban – szinte soha nem éri el a
célját, csak a potyautas magatartást erősíti. Az egyetemi szervezetből
kinőtt Jobbik példája jól mutatja, hogy a politika óhatatlanul átitatja
az egyetemek és a főiskolák mindennapjait: a kérdés csak az, mennyire
átlátható keretek között. Márpedig ad hoc rektori döntésekre bízni az
egyetemi rendezvényeket nem tekinthető éppen nyílt versenynek – és
esetenként a döntést meghozók is kellemetlen helyzetekbe sodródhatnak. A
hallgatók pedig csak burkolt formában, gyakran civil szervezetek álcája
mögé bújva szervezhetnek maguknak közéleti témájú programokat.
Tekintettel a magyar politikai kultúra fejletlenségére valószínűleg
szükséges külön is hangsúlyozni: az elvben elérni vágyott demokratikus
berendezkedés alapja éppen a verseny és az átláthatóság
lenne.

A rossz lelkiismeretű és
álszent struccpolitika egyik szomorú eredménye a magyar fiatalok
aggasztóan negatív attitűdje és bizalmatlansága a demokráciával és a
politikával szemben. Az Ifjúság 2008 kutatásból kiderül: a fiatal
korosztály 14 százaléka bizonyos körülmények között jobbnak tartja a
diktatúrát a demokráciánál, 31 százalékának mindegy, 14 százalék pedig
nem tudja – a demokráciát támogatók aránya tehát alig 41 százalék.
Emellett a politika iránti érdeklődés is kicsi, a válaszadók mindössze 9
százaléka figyeli intenzíven, 60 százaléka egyáltalán nem. A
választásokon is csak 34 százalékuk venne részt biztosan. Ráadásul ezen
adatok mindegyike romló tendenciát mutat.

A közügyekről való gondolkodás, a politikai
szocializáció és az érdekérvényesítés kultúrájának bevitele az
egyetemekre sokat lendíthetne a – szintén nem éppen alulról szerveződő –
hallgatói önkormányzatok működésén is. Már az is elgondolkodtató, hogy a
felsőoktatási törvény értelmében ma elegendő a hallgatók 20
százalékának részvétele az érvényes választáshoz, de a különböző
egyetemek hallgatói önkormányzatairól terjedő számos botránymese sem túl
felemelő. Ahogy idei tanévnyitó beszédében Pálinkás József, az MTA
elnöke is megemlítette: „megtörténhet, hogy a diákokat nem a
legtehetségesebb és legdolgosabb társaik képviselik, hanem a sokadik
évüket az intézményben töltő, a diákképviseletet jó megélhetésnek
tekintő gyenge teljesítményű hallgatók”.

A parlamenti pártok ifjúsági szervezeteinek Rétvári
Bence (KDNP) által kezdeményezett négypárti felhívása az egyetemi
politizálás legitimizálására mindennek fényében feltétel nélkül
üdvözlendő. Demokratikus deficitjeink felszámolására persze nem elég, de
elengedhetetlenül szükséges. Fonák országunkban ezt jelzi sajnos az is,
hogy a HÖOK győri közgyűlése azonnal elhatárolódott – suta érveléssel –
a kezdeményezéstől. Hivatalos közleményük szerint: „a magyar
felsőoktatás mindenkori kérdéseire, gondjaira nem politikai, hanem
szakmai alapon kell válaszokat, megoldásokat keresni.” Pedig ha a HÖOK
tagjai is bejárnának az előadásokra, tudhatnák, hogy az általuk
képviselt álláspont – nevezzük pragmatizmusnak vagy technokratizmusnak –
ugyanúgy a politikai ideológiák közé sorolandó, mint a környezetvédelem
vagy az egyenlőség eszméje.

Monopolizált helyzetüket nézve persze érthető, hogy
rettegve gondolnak új diákszervezetek megjelenésére az egyetemeken, és
ezáltal a verseny kiéleződésére alaposan átmelegített foteljeikért. Nem
meglepő, hogy a négy parlamenti párt ifjúsági szervezetének közös
törekvése beleütközik a monopolizált megoldások haszonélvezőinek
ellenállásába. Annál meglepőbb, hogy múlt keddi ülésén a Magyar Rektori
Konferencia is elzárkózott a kezdeményezés elől. Igaz, nem a konkrét
javaslatra reagáltak – hiszen az csupán az egyeztetés megkezdésére
vonatkozott -, hanem az elvileg lehetséges legrosszabb végeredmény ellen
tiltakoztak. Sajnálatos, hogy a magyar rektorok is félelemmel
tekintenek a politika egészére, és elutasítják a párbeszédet. Csak az
nem világos, hogy ők vajon miben reménykednek: mikor és hogyan fog
elkezdődni a magyar politikai élet átalakulása.

A szerző Societas-Új Mozgalom ügyvezető
elnökhelyettes

Eredeti
cikk
»

Figyelem: A szemlézett
cikkek minden esetben a szerző(i)k véleményét tükrözik, és nem a TTE
álláspontját. Ha önnek is véleménye, vagy megjegyzése van az
olvasottakkal kapcsolatban, a honlapon fórum indításával
jelezheti.