A
pályázat célja az ifjúsági korosztály (iskolai közoktatásban érintett
nappali tagozatos 6-22 évesek, valamint a sajátos nevelési igényű
magasabb korosztály max. 26. évig) belföldi nyári táborozásának
támogatása.
(Forrás: PaFi)
A pályázat kiírója:
Fővárosi Önkormányzat Oktatási Bizottsága
A pályázók köre: A
pályázatban részt vehetnek a
budapesti
általános és középiskolák (6, 8 és 12 évfolyamos
iskolák is),
kollégiumok,
diákotthonok,
bentlakásos gyermekvédelmi
intézmények,
kisebbségi
önkormányzatok
egyházi vagy egyházhoz kötődő
szervezetek,
„nonprofit” célú társadalmi szervezetek (a politikai
szervezetek
kivételével):
amelyek a 2006. évi nyári táboroztatásban a 2005/2006.
tanév szorgalmi időszak vége (2006. június 16.) és a 2006/2007 tanév
kezdete (2006. szeptember 1.) között konkrét táboroztatási feladatokat
vállalnak és megfelelnek a pályázat kiírási feltételeinek.
A pályázott tábor résztvevőinek
valamely közoktatási intézményben tanulói jogviszonnyal kell
rendelkezniük.
A pályázatnak
tartalmaznia kell a
következőket:
a pályázó szervezet neve, címe és pénzintézeti adatai
(pénzintézet és
számlaszám)
(ha fenntartott intézmény, akkor a fenntartó
megnevezése is, oktatási-nevelési intézmények esetén OM azonosító kód,
fővárosi fenntartású intézmény esetén címkód
is)
a
tábor tervezett időpontja, helye, jellege és
célja
a
tervezett program részletes leírása, amelyből megállapítható a
támogatási igény szakmai
indokoltsága
a résztvevők létszáma,
korosztálya
a tábor részletes költségvetési terve (bevétel-kiadás),
és a megvalósításhoz rendelkezésre álló saját pénzeszközök
mértéke
az igényelt támogatás
összege
a megvalósításért felelős személy neve, címe és
képesítése
Egyházi és társadalmi szervezetek esetén
továbbá:
a működést igazoló iratok
(másolatban)
pénzintézeti igazolás arról, hogy a pályázatot benyújtó
számlaszáma fizetési meghagyással nem terhelt
(adatlapon).
a pályázó jognyilatkozata arról, hogy köztartozása
nincs. (adatlapon)
Pályázati
kategória:
T:
Táborozás – legalább 5, de legfeljebb 14 napos, amelyben a résztvevők
lakóhelyüktől távol a teljes időtartam alatt szervezett
foglalkoztatásban, állandó felügyeletben, ellátásban részesülnek. (A
napok alatt az eltöltött éjszakákat kell érteni.)
Pályázati
feltételek:
1. Egy
pályázó (intézmény, szervezet) csak egy pályázatot nyújthat be, egy
Magyarország területén rendezett tábor támogatására, legfeljebb 2 hét
(14 nap) időtartamra. Létszám min. 15 fő (gyermek). Hosszabb tábor
esetén, az adatlapon legfeljebb 14 nap szerepelhet.
Turnusok összevonása nem lehetséges (pl. 2×7 napos
táborozás)
Egy intézmény (szervezet)
alatt az adott intézményt és annak valamennyi kapcsolódó szervezetét
kell érteni. Pl. adott iskola, és annak diák-sportegyesülete és
alapítványa külön-külön nem adhat be pályázatot. Ebben az esetben
többszörös pályázat miatt a pályázatot benyújtó önmagát zárja ki a
pályázat elbírálásából.
2. Az
igényelt támogatás összegének maximuma legfeljebb 200 000
Ft.
Figyelem! Az esetleges
támogatás, nem a program megvalósításának biztosítéka! Azzal a pályázat
kiírója a költségek csökkentését, a színvonal emelését, a megvalósítás
feltételeinek javítását kívánja segíteni.
3. Pályázatot csak jogi személy adhat be, amennyiben
rendelkezik a tevékenység (ifjúsági korosztály foglalkoztatása)
gyakorlásához szükséges működési engedéllyel vagy bírósági végzéssel.
Társadalmi szervezetek esetén másolati példányban kell a pályázathoz
csatolni a bejegyző bíróság által 90 napnál nemrégebben kiállított
hivatalos nyilvántartási kivonatot, igazolást.
Ha a pályázat benyújtója az egyház önálló képviseleti
szervvel rendelkező jogi személyiségű szervezeti egysége (szervezete,
intézménye, egyházközsége stb.), akkor az ezt feltűntető alapító okirat
másolatát vagy főegyházmegyei, egyház-főhatósági stb. (felekezettől
függő) igazolást kell csatolni!
(Alapító okiratot és egyéb más iratokat a pályázathoz
nem kérünk csatolni!)
4. A
pályázaton csak budapesti székhelyű szervezetek vehetnek részt (kivétel a
fővárosi fenntartású, nem budapesti telephelyű
intézmények).
5. Nem vehet részt a
pályázatban az a pályázó vagy hozzá kötődő szervezet (lásd 1. pont),
amely a Fővárosi Ifjúsági Alap korábbi, 2005. évi pályázatain
támogatásban részesült, de elszámolását a megadott határidőig, illetve
felszólítás ellenére sem teljesítette és az ezzel kapcsolatban felmerült
akadályáról a támogatót a beszámolási határidőig nem
tájékoztatta.
6. Sportági
edzőtáborok támogatására a pályázat nem nyújtható be.
7. Támogatásban csak az a pályázó részesülhet, aki a
döntéshez szükséges a pályázati kiírásban megnevezett összes
információt, igazolást és okmányt (utóbbit másolatban) hiánytalanul és a
megadott határidőig, példányban és címre megküldte.
8. Pályázni csak az erre a célra rendszeresített
PÁLYÁZATI ADATLAP-on, (az eredeti, A/4 formátumra hajtott) lehet. A
csatolt mellékleteket az összehajtott adatlap belsejében kell
elhelyezni. Az adatlap letölthető a http://www.budapest.hu
honlapról, de a benyújtott pályázat eredeti formátumát (A/4 formátumra
hajtott borító) ebben az esetben is meg kell tartani. A eredeti papír
alapú fedőlap fölé kísérőlapot vagy egyéb más anyagot, fóliát elhelyezni
nem lehet!
A pályázat elbírálásánál
előnyt élveznek azok a pályázók, akik bármely (egészségi vagy
szociális) okból hátrányos helyzetű gyermekeket táboroztatnak, és ezt az
okot az adatlap vonatkozó rovatában feltűntetik.
Sajátos oktatási-nevelési igényű résztvevők esetén a
sajátos nevelési igény jellegének feltüntetése mellett a gyermekek
számát kell megadni.
Hátrányos
helyzetű résztvevőnek a pályázat szempontjából az tekinthető, aki az
oktatási intézményében a 2005/2006-os tanévben tankönyvtámogatásban
részesült, és az erről szóló igazolással rendelkezik. Az igazolás
bemutatását – esetleges ellenőrzés során – a hátrányos helyzetű
résztvevőt táboroztató, pályázó szervezetnek kell
biztosítani.
A rovatban a fent
meghatározott helyzetű gyermekek létszámadatait kell
megadni.
Halmozottan hátrányos
helyzetű a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121.§ 14. bek.
szerinti létszám.
A pályázaton
elnyert támogatást csak a tábor utazási, szállás és program költségére
lehet felhasználni. Étkezési költségek finanszírozására, bérjellegű és
szervezési költségek fizetésére a támogatás nem használható fel, arra
pályázati igény nem jelölhető meg.
A pályázati adatlap átvehető a Főpolgármesteri Hivatal
Ügyfélszolgálatán (1052 Budapest, Bárczy I. u. 1-3.) és ugyanitt a
megadott határidőig leadható.
Az
ügyfélszolgálati iroda nyitva tartása:
H, Sz: 8-18; K, Cs: 8-16.30; P: 8-14
A pályázatot zárt borítékban „NYÁRI TÁBOR 2006”
megjelöléssel, a pályázati feltételeknek megfelelően kell megküldeni:
2006. március 31-ig
A pályázatokat
eredeti aláírásokkal és bélyegzőlenyomattal ellátva 2 példányban
(mindkét példány teljesen felszerelve, az előírt mellékletekkel,
igazolásokkal ellátva egy borítékban vagy lezárt tasakban) személyesen a
Főpolgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán vagy postai úton lehet
benyújtani a Budapest Fővárosi Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal
Oktatási Ügyosztálya (1052 Budapest, Városház u. 9-11.)
címére.
A postára adás legkésőbbi
időpontja: 2006. március 31. 24.00 óra
FIGYELEM!
– Kizárja
magát a pályázatból az a pályázó, aki a pályázatát a tartalmi és formai
feltételek bármely hiányával vagy a kellő példányszám (2 pld.)
figyelmen kívül hagyásával nyújtja be!
Érvényesnek
intézmények esetén csak az intézmény vezetőjének, a
gazdasági vezető ellenjegyzésével és bélyegző lenyomattal. (Amennyiben
az intézmény nem foglalkoztat önálló gazdasági vezetőt, akkor a
kötelezettségvállalást ellenjegyző személy
aláírása.)
egyházi és társadalmi szervezet esetén legalább a
felelős vezető vagy a képviseletre jogosult aláírásával és
bélyegzőlenyomattal ellátott pályázat
tekinthető.
A pályázatokról – a támogatás mértékéről – az Oktatási
Bizottság határoz. Döntését várhatóan 2005. május utolsó hetében teszi
közzé, és a pályázókat erről írásban értesíti.
Az Oktatási Bizottság döntése ellen jogorvoslati
lehetőségnek nincs helye!
A
benyújtott pályázatok tartalmi megfelelőségéért és a szükséges
mellékletek, igazolások meglétéért kizárólag a pályázat benyújtója
felelős. Adatok vagy mellékletek hiánya esetén, annak pótlására a
pályázót utólag nem szólítjuk fel.
A
pályázatban közölt adatok valódiságáért és megvalósíthatóságáért a
pályázat benyújtója felelős.
Az
Oktatási Bizottság támogatása esetén utólagos módosítási igényt – külön
engedélyezés nélkül – kizárólag az alábbi esetekben veszünk figyelembe.
A pályázatban megadott időtartam 1,
ill. 2 napot (a tábor időtartamától függő) és a létszám 15%-ot meg nem
haladó (csökkenése), valamint a tábor jellegének, helyszínének illetve
az időpontjának változása.
A tábor,
időtartamában, létszámában, jellegében, helyében és idejében történő
változásról a pályázó ebben az esetben is köteles az Oktatási
Bizottságot előzetesen tájékoztatni!
Ettől eltérő mértékű esetben a támogatott szervezetet a
tájékoztatás mellett visszafizetési kötelezettség terheli az
értesítőlevélben megadott számítás
szerint.
Társadalmi szervezetek, alapítványok támogatott
pályázata esetén az értesítéssel egyidejűleg megküldött szerződést a
pályázó, a banki felhatalmazást a pályázó és a pénzintézet által
aláírva, a kézhezvételtől számított 15 napon belül a támogató részére
vissza kell küldeni. Ennek elmulasztása esetén a pályázó a támogatási
jogosultságát elveszti.
Társadalmi szervezetek, alapítványok támogatásához az
Oktatási Bizottság határozatán túlmenően a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyó
döntése is szükséges.
A pályázat nyerteseinek a kapott támogatás
felhasználásáról tételes elszámolással, számlamásolat alapján kell
elszámolni. Az elszámolás módjáról a támogatásban részesülőket az
értesítéssel egyidejűleg
tájékoztatjuk.