A nemzet tanáraként
aposztrofált Nemeskürty István és Koltay Gábor
Trianon-filmje.
Peragovics Ferenc írása

Nem láttam ugyan a Trianon filmet, mégis el tudom
képzelni Koltay Gábor rendezésében ezt a régi, rendies magyar sérelmi
politika hagyományait ápoló alkotást. Engem a történetben Nemeskürty
Istvánnak a szerepe foglalkoztat, aki mint tudjuk, vitatható politikai
jellegű szerepekre is vállalkozott az elmúlt években. Mindezek dacára én
még mindig tisztelettel adózom a tabudöntögető, a második magyar
hadseregnek emléket állító Nemeskürtyre, még akkor is, ha a történeti
kutatás esetleg már meghaladta a „Requiemben” megfogalmazott tételeket.

Ma már nyilván ő is másképpen írna
meg sok mindent mint a kisátkosban tette. A Népszabadság október
8-i,  pénteki számában megjelent Trianon filmkritika (Rossz
mese hiszékenyeknek) kapcsán kezdtem el jobban figyelni az általam most
olvasott Nemeskürty kötet megfogalmazásaira. Ez a kislélegzetű mű A
kőszívű ember unokái címmel jelent meg 1987-ben, és a XIX. század
40-50-es éveiben született költő-, író-, politikusnemzedékről készült
esszéisztikus, sok idézettel tarkított, olvasmányos kötet. Vajon tudna-e
ma a szerző úgy válogatni a szövegek között, hogy a demokratikus és
liberális részek legyenek uralkodók, mint 1987-ben? Pl. mindjárt az
elején szimbolikusnak tartja a szerző, hogy a kiegyezés évében jelenik
meg J. S. Mill A szabadságról c. műve, amihez a későbbi külügyminiszter,
Kállay Béni írt előszót. Ebből az idézet: „Erős a meggyőződésem, hogy a
szabadság érzete az emberi természet kiegészítő része, s éppoly
szükséges az emberiség jólétére, mint a lég az élet fenntartására.” A
későbbiekben a század végén uralkodóvá váló „magyarkodó önhittségről”
szól a szerző, szerinte Tisza megbocsáthatatlan hibát követett el,
amikor hatalomra kerülésekor betiltotta három felvidéki szlovák iskola
működését.

Szószaporítás volna, ha
minden liberális, demokratikus elkötelezettségű és szűklátókörű
nemzetieskedő, – amelyek természetesen negatív kommentárral jelennek meg
– megnyilvánulást idemásolnék. De azért arra kíváncsi volnék, hogy ma,
mondjuk egy polgári körös rendezvényen nem okozna-e diszkrepanciát
előadó és közönsége között ez a mondat: „Szabadelvű gondolatok . . . Ma
sem értem, hogy az általam annyira tisztelt Szekfű Gyulát mi vezethette
Három nemzedék-ében e mostani könyvünkben általunk méltatott korszak és
emberek megvető lekicsinylésére.” (272. old.) Vagy a kötet vége felé
mintegy summaként: „Mindent egybevetve úgy tűnik, hogy a mi huszadik
századi magyar sorsunk a múlt század utolsó évtizedében dőlt el.” Amikor
az unokák generációjától „a hatalmat minden tekintetben
tehetségtelenebb, rövidlátóbb, távlatokban való gondolkodásra képtelen
nemzedéktársaik vették át”.

Nemeskürty konklúziója: ha a
Deák-Andrássy-Eötvös-szellemiségű (tehát liberális) kormányzat marad
hatalmon, és nem az a fajta nemzetieskedő álellenzéki politika
diadalmaskodik, amelytől ők hazájukat féltették, akkor – talán – az
ország nem esik szét. Így viszont „a birodalom felbomlása csak idő
kérdése” volt. Érdekes, nem? Most mintha éppen az ellenkezőjét
sugalmaznák sokan, és a liberális-szocialista elkötelezettségű
politikusgarnitúrát okolnák minden bajért, amelyik ’18 őszén jól-rosszul
szerepelt. Eleve vert helyzetben nehéz játszani, és ma már sok kollega –
a baloldali is – elfogadja, hogy Károlyi Mihályék effektívebbek
lehettek volna. (Ormos Máriától hallottam egy tévéműsorban: ha a
Manchester Uniteddel játszik a ZTE, akkor világos, hogy nem nyerhet, de
nem mindegy, hogy játszik a magyar bajnok!) Még súlyosabb felelősség
terheli a kommünt Trianonért, ez ma a jobboldalon evidens. Azt a
kommünt, amelyiknek volt bátorsága szembeszegülni az antanttal. Úgy
látszik, hogy a mai véleményformálók eme csoportjába sorolódik be
Nemeskürty István is.

Még mindig
óvatosan és kultúráltan nyilatkozva teszi ezt,  lásd pl. a
Trianon filmben végzetes hibának tartja az ország második világháborúba
történt belesodródását, de aki elolvassa „A kőszívű ember unokáit”, az
érezni fogja az egyértelmű hangsúlyváltásokat. Hiába, majd húsz évvel
ezelőtt fontosabbnak tűnt még a szabadság a rogyadozó Kádár-rendszerben,
ma a nemzetféltés elnyomja Nemeskürty konzervatív liberalizmusát. Az
ember változik. Petri György örök érvénnyel fogalmazta meg: „Felnőtt
embernek nincs meggyőződése.” A Tanár úr nyáron átvette a harmadik
alkalommal odaítélt Szent István-díjat Esztergomban. Azokat jelölik rá,
akik a legtöbbet teszik a nemzetért. A plakátokon a nemzet tanáraként –
mellesleg én is az vagyok -  mutatták be Nemeskürty
Istvánt.  Milyen jó, hogy a „haza bölcse” már foglalt! Azt már
persze mondanom sem kell, hogy ki lehetett az első, 2002-es kitüntetett!
Ugye?

Peragovics
Ferenc a gimnázium tanára

A fenti írás a szerző véleményét tükrözi,
és nem a TTE álláspontját jelenti az adott kérdésben. Ha önnek is van
véleménye, vagy valami megjegyzése az olvasottakhoz, azt e-mailben az
info@tte.hu
címen, vagy a honlapon fórum indításával
jelezheti.