Ha nem
fogyasztókat, nem „reklámzabálókat”, nem alattvalókat, hanem öntudatos
polgárokat kívánunk nevelni, nem óvhatjuk meg a gyerekeket a politika és
a jelen ismeretétől! Mendly Lajos írása

„Felelőtlen dolog a tanulókat bevonni egy
oktatáspolitikai vitába, s kivinni az utcára” – áll az OM közleményében.
Volt olyan publicista, aki egyenesen a palesztin mozgalomban
alkalmazott módszerről beszélt, mintha a közelmúlt megmozdulásain
tanáraik életveszélyes helyre vitték volna az iskolásokat. Más
alkalommal az ellenzék vádolja azzal az (oktatási) kormányzatot, hogy
pártpolitikai propagandáját az iskolában folytatja – mintha
természetellenes dolog lenne, hogy az oktatási miniszter egy oktatási
projekt kapcsán (Világ Nyelv) órát tart egy iskolában.

Az iskola legyen mentes minden
politikai befolyástól! – az oktatási kormányzat álláspontja egyértelmű.
Más kérdés, hogy pl. a gazdasági befolyástól nem mentesítené a tárca az
intézményeket, amikor az oly kevés (talán) reklámmentes terek egyikét,
az iskolát is felajánlotta a gazdaság szereplőinek: szereljék fel az
iskolákat szekrényekkel, s cserébe a szekrények felületén elhelyezhetnék
– szigorúan ártalmatlan, iskolához kötődő, nyilván – reklámjaikat. A
vita majd talán később kezdődik arról, hogy vajon a McDonald’s, a Nike
megengedhető, az Unicum vagy a Shell már nem. A kávé- és teaforgalmazó
cégek, az üdítőitalok megítéléséről valószínűleg kevesebbet kell majd
vitázni, hiszen ezek ugye olyan termékek, amelyeket úgyis fogyasztanak a
diákok.

A magyar vállalatok és
sokkal inkább a multik megjelenése, esetleges terjeszkedése, a (szinte)
szabad reklám engedélyezése az iskolában szerintem sokkal fontosabb
annál, mint amekkora visszhangot kapott. Az iskola ugye az életre nevel,
s ha ez igaz, akkor nyilván a fogyasztásra is – talán ez a gondolat áll
a projekt hátterében. Másrészt: az iskolának nincs pénze, a gazdasági
szereplőknek van – kézenfekvő, hogy együttműködjenek. Tényleg olyan
kerek, sőt gömbölyű az egész, nemde? Ugyanakkor az iskola, mint a
„hitelesítés helye” (György Péter) felerősíti és legitimálja azokat a
jelenségeket, melyeket hordoz, hirdet vagy megtűr. A reklám pedig, ha
egy újabb, tekintélyes térhez jut, növeli hatékonyságát.

A „célcsoport” együtt van az
iskolában, ideális módon szólítható meg, ráadásul egy olyan térben és
olyan időben, amely eddig a reklám számára elérhetetlen volt. Ehhez
képest igazán aprópénz a szekrényekért (egyszer), esetleg a reklámért
(több-kevesebb rendszerességgel) fizetett/fizetendő összeg. Hiszen ha
fizet a reklámozó, már elvárásai is lehetnek: esetleg a konkurrencia
termékét ne lehessen ott látni, ahol ő az úr.

Sőt, vannak a tőkének jobb ötletei is: esetleg
felszereli az iskolát audiovizuális, majd számítástechnikai
berendezésekkel, s cserébe csak azt kéri, hogy a nagyszünetben az ő
klipjét, szpotját vetítsék. A készülékekhez pedig nincs távkapcsoló: sem
elzárni, sem lehalkítani nem lehet őket, más csatornára nem lehet
váltani. A jelenet nem a képzelet szülötte, noha kétségkívül nem magyar a
példa: az USA-beli Channel One és kanadai megfelelője, a Youth News
Network ezt a stratégiát alkalmazták, s a 90-es évek végére 12 000
iskolában mintegy 8 millió gyerek nézte reklámjaikat. A példát Naomi
Klein: No logo című könyvéből idéztem (Bp., 2004.) – minden
(történelem)tanár számára kötelező olvasmány! Kanadában nagy és hosszú
viták után korlátozták az iskolai hirdetések elhelyezését – remélhetőleg
mi sem fogjuk megkerülni ezt a tisztázó vitát.

S ezzel el is értem ahhoz, amit mondandó vagyok:
vitázzunk erről és még persze sok másról is! Beszéljünk arról, mi
történjék az iskolánkban – s ekkor már politizálunk. Hiszen a politika
nyilvánvalóan nem csak, sőt nem elsősorban pártpolitikát jelent! A szó
azt jelenti: a polisz, a város ügyei. S – tanítjuk, ugye? – Szolón
korában büntetés járt annak az athéni polgárnak, aki a nem foglalt
állást politikai kérdésekben! A politikát nem lehet kizárni az
iskolából, sőt legjobb tudásunk szerint fel kell rá készítenünk a
diákokat! Nem a pártok késhegyig menő küzdelmeiben kell igazságot
tennünk – éppen ellenkezőleg! Azt kell megmutatnunk, hogy milyen a
politika rendszere, miért így működik, mik a szabályai. Hogyan és
kit/mit választunk, miért van tétje minden szavazatnak. Hogy a politika
nem csak és kizárólag a politikusok dolga. Hogy ha kell, az állampolgár
maga is beleszólhat a politikába – akár úgy is, hogy tüntet az utcán. Ez
is része ugyanis a rendszernek. Ha nem fogyasztókat, nem
„reklámzabálókat”, nem alattvalókat, hanem öntudatos polgárokat kívánunk
nevelni, nem óvhatjuk meg a gyerekeket a politika és a jelen
ismeretétől!

Ehhez nyilván az is
szükséges, hogy kevesebb hangsúly essék mondjuk a XII-XIII. század
társadalmi változásairól, s több a jelenkoriakról, hogy a klasszikus
diplomácia-és politikatörténet helyét a jelenkor gazdasági, társadalmi
és politikai kérdései foglalják el – nyilván a diákok életkorának
megfelelő mélységben és módszerekkel.

Ez persze már egy másik történet.

Mendly Lajos

A fenti írás a szerző véleményét
tükrözi, és nem a TTE álláspontját jelenti az adott kérdésben. Ha önnek
is van véleménye, vagy valami megjegyzése az olvasottakhoz, azt
e-mailben az info@tte.hu
címen, vagy a honlapon fórum indításával
jelezheti.