A
genfi mecset imámja egyszer s mindenkorra be akarja tiltatni Voltaire
1740-ben írt „A Fanatizmus vagy Mohamed a próféta” című darabját – írta
Pelle János a HVG oldalán.

A
Jyllands-Posten című dán újságban közölt, világszerte haragos
tüntetéseket kiváltó karikatúrák botránya tovább dagad. Az ismert
párizsi szatirikus lap, a Charlie-Hebdo a dánokénál durvább szatirikus
rajzokat közölt Allah prófétájáról, és százhatvanezer példányban, pult
alól eladták az újságot. Lehet, hogy a nyugat-európai lapkiadók
vérszemet kapnak, s a várható nyereség kedvéért beszállnak a teljesen
értelmetlen, rendkívül kockázatos konfliktusba.

Ebben a konfliktusban a Nyugatnak, bárhogy is igyekszik
semlegesnek maradni, állást kell foglalnia, valóban egyetemesnek
tekinti-e az emberi jogokat, vagy sem. Vonatkozik-e az ENSZ egyetemes
emberi jogokról szóló nyilatkozata az iszlám országokra, vagy sem? Egy
biztos: nem lehet a nyugati világban úgy érvényesíteni a demokrácia
alapkövetelményeit, s számon kérni azokat a politika valamennyi
résztvevőjén, ha kimondjuk, mindez Allah híveire nem
vonatkozik.

A felvilágosodás
eszméje, miszerint a szabadságjogok, nemzetiségre, vallásra és bőrszínre
való tekintet nélkül mindenkire érvényesek, a 18. századból származik.
Ezt a felfogást tükrözi az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozata,
ahogy a francia forradalomban elfogadott Emberi Jogok Egyetemes
Nyilatkozata is. E nagyigényű szövegeket többek között Voltaire
munkássága ihlette, aki a maga részéről egy tragédiát is írt Mohamedről,
melyről az iszlám világban hallani sem akarnak.

Voltaire a lehető legkedvezőtlenebb színben ábrázolta a
prófétát „Fanatizmus, vagy Mohamed, a próféta” című, 1740-ben írt
művében. E napjainkban nemigen játszott tragédiát Hafid Ouardiri, a
genfi mecset imámja a „karikatúrabotrány” keltette indulatok sodrában
egyszer s mindenkorra be akarna tiltatni. Az ügyben 2005 decemberében
beadvánnyal fordult Genf városának elöljáróihoz, melyre válaszul
tiltakozó aláírásgyűjtés kezdődött Svájcban, a sajtószabadság
védelmében, Voltaire nevezetes mondására hivatkozva: „Nem értek egyet
azzal, amit mond, de halálig védelmezem a jogát, hogy
elmondhassa”.

De miről is szól ez az
1741-ben, Lille-ben bemutatott Voltaire-tragédia, melynek már akkor is
meggyűlt a baja a cenzorokkal? Két főhőse a Mekkát ostromló Mohamed
próféta és Zopire, a szent város rendőrfőnöke. Zopire gyermekeit,
Seide-et és Palmyre-t egykor kis gyermekként elrabolta tőle az ellenség.
A két, immár felserdült ifjú Mohamedhez kerül rabszolgaként. Mohamed az
apát választás elé állítja: adja fel a várost gyermekeiért cserébe. De
Zopire, jó hazafiként, visszautasítja az ajánlatot. Erre Mohamed
titokban meggyőzi Seide-et, hogy ölje meg a saját apját: „A szeretet, a
fanatizmus elvakítják ifjúságát: gyengeségétől nő majd gyilkos dühe”.
Mohamed a darabban fanatikusként jelenik meg, aki a következő
megfontolásból alapít új vallást Arábiában: „Új kultusz kell nekik, új
bilincsek: új isten, hogy megvakítsák a világot”.

Mitagadás, a kép, amit Voltaire az iszlámról és
prófétájáról rajzol, nem hízelgő. Mentő körülményként arra szoktak
hivatkozni, hogy Voltaire valamennyi egyistenhitet bírálta, a
kereszténységet és a judaizmust is. (Megjegyzendő, hogy Voltaire
darabját Fleury bíborosnak ajánlotta, majd egy kinyomtatott példányát
elküldte XIV. Benedek pápának, aki felvilágosodott egyházfőként több
levelet is váltott a szerzővel.) Ugyanakkor az egyházi cenzúra
Franciaországban a katolicizmus elleni támadást látott a darabban, ezért
volt indexen egészen 1748-ig.

Edward Said arab származású amerikai kultúrtörténész, a
magyarul is megjelent „Orientalizmus” című könyvében hívja fel arra a
figyelmet, hogy Voltaire darabjának forrása egy angol teológus, Humphrey
Prideaux volt, aki 1699-ben „A csalás igazi természete, és szerepe
Mohamed életében” című művében az iszlámot a deistákra, ateistákra és a
szabadgondolkodókra leselkedő külső veszélyként ábrázolja, a belső
veszélynek tekintett kereszténység és a judaizmus mellett. Said szerint
Pridaux, és nyomában Voltaire, átvette a keresztes hadjáratok idején,
majd később a reneszánsz korában keletkezett összes előítéletet az
iszlám ellen, ezért ábrázolta Mohamedet és az iszlámot ilyen
ellenségesen.

Betiltják-e Svájcban
Voltaire egyébként meglehetősen középszerű tragédiáját Mohamedről? Nem
valószínű, de az nincs kizárva, hogy azt az ifjúsági színtársulatot,
mely máris elő akarja adni a darabot, „gazdasági érdekekre” való
hivatkozással lebeszélik a vállalkozásról. De ha a fejlett világ meg is
hátrál az erőszakos tüntetésekben megnyilvánuló muszlim harag elől,
látható, hogy egy színdarab előadásának megakadályozása, vagy az
iszlámot gúnyoló karikatúrák utánközlésének korlátozása nem oldja meg a
civilizációk konfliktusának problémáját. Lehet, hogy a végén mégis
Huntingtonnak lesz igaza?