Bár hivatalosan
egyelőre nincs róla szó, könnyen lehet, hogy a tandíj bevezetésével
várható ügyfélszámemelkedés miatt átalakul a diákhitel rendszere – írta a
Magyar Narancs.

A Narancs
információi szerint a Diákhitel Központ nem zárkózik el attól, hogy
lazítson a visszafizetés kötött szabályain. Vagyis a felvett összegtől
és a diplomázó hallgató életkorától függene, kinek mennyit kell
törlesztenie havonta.

Aligha érhet
egy hitelkihelyezéssel foglalkozó pénzintézetet nagyobb öröm, mint hogy a
kormány egy tollvonással nagyjából megduplázza várható új ügyfeleinek
számát. A bankok többsége nyilvánvalóan fejvesztve kezdené átdolgozni
addigi termékpalettáját, a tandíj bevezetésével jelentős
forgalomnövekedésre számító, nonprofit elven működő Diákhitel Központ
Zrt.-n azonban – nyereségorientáltság híján egyébként érthetően – az
izgalom legkisebb jelei sem mutatkoznak. „A rendszer hosszú távú
fenntarthatósága szempontjából a nagyobb ügyfélszám növeli a
biztonságot, az egy főre jutó működési költség csökkenése pedig az
aktuális kamat süllyedését hozhatja” – vázolja az izgalmasnak kevéssé
nevezhető várakozásokat és terveket Őri András, a Pénzügyminisztérium
(PM) felügyelete alá tartozó, a kincstár kezelésében lévő szervezet
szóvivője.

A hivatalos közlés
szerint a tandíj 2008-as bevezetése ellenére sem várható a hitelrendszer
átalakítása, differenciálása. „A rendszer önfenntartó, a felvehető
kölcsön legmagasabb, harmincezer forintos összege jelenleg éppen annyi,
hogy a pénzt biztonsággal vissza tudja fizetni mindenki” – érvel a
szóvivő. Egy közalkalmazotti bértábla szerint kereső óvónő ugyanis a
nyugdíjig sem tudná nullára írni a négy éven át felvett havi – tegyük
fel – ötven-hatvanezer forintos hitelt a jelenlegi, minimálisan előírt
kötelező törlesztőrészlet (a bruttó jövedelem hat százaléka) mellett. Ha
tehát a felvehető összeget emelné a kormányzat, akkor ezzel a kötelező
részlet is magasabb lenne, márpedig ez sokaknak olyan nagy megterhelést
jelentene, ami a Diákhitel Központ számításai szerint veszélyeztetné a
rendszer fenntarthatóságát. „Ha pedig különbséget tenne a rendszer az
óvónő-, illetve a jóval nagyobb jövedelemre számító
informatikushallgatók között, azzal a rendszer alapelve – mindenki
azonos feltételekkel, alanyi jogon jusson pénzhez – szenvedne csorbát” –
magyarázza Őri.

A jelenlegi
önfenntartó, önfinanszírozó, kötvénykibocsátásokkal és banki
kölcsönökkel operáló, egyébként példaértékű rendszer valóban nem bírná
el a felvehető összeg emelését, az csak állami források bevonásával
lenne megoldható – erősítette meg Őri álláspontját a Narancsnak
Berlinger Edina, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója, a rendszer
szakértő kutatója is (írásait a tandíjról és a diákhitelről lásd: Nem
csak népszerűtlen, Magyar Narancs, 2006. június 8., Kérdezz, felelek – a
tandíjról, Magyar Narancs, 2006. július 6.). E megoldást azonban sem a
Diákhitel Zrt., sem Berlinger nem tartja járható útnak, mondván, az
adófizetők ne finanszírozzák pluszban egy amúgy is helyzeti előnyben
lévő réteg életét.

Patthelyzetről
azonban nincs szó: Berlinger Edina szerint a jelenleg egységesen
hatszázalékos törlesztési hányadot kellene differenciálni oly módon,
hogy a zrt. a tanulmányok befejeztekor az adósság mértékétől, az adós
életkorától függően állapítaná meg a személyre szabott törlesztési
hányadot. „Aki idősebb és eladósodottabb a képzés végén, az mindvégig
magasabb törlesztési hányad szerint törlesztene, így nem kellene attól
tartani, hogy egyesek nyugdíjig sem képesek visszafizetni a hitelt. Ez a
változtatás lehetővé tenné az összeg jelentősebb emelését anélkül, hogy
a diákhitelrendszer pénzügyi stabilitása veszélybe kerülne” –
magyarázza Berlinger. A rendszert hatékonyabbá tevő javaslatot ráadásul
információink szerint nem is utasítja el élből a Diákhitel Központ: bár
hivatalosan egyelőre nem beszélnek róla, a Narancs egyik forrása szerint
valószínűleg gondolkodnak a rendszer átalakításán. „Egyelőre óvatosak” –
fogalmazott segítőnk, Őri viszont nem kommentálta a
felvetéseket.

Ha a törlesztés
szabályait valóban megváltoztatnák, az az öt éve működő s a független
szakértők által is sikertörténetként értékelt diákhitelezés eddigi
legnagyobb módosítását jelentené. A rendszer működési alapelve ugyanis
lényegében nem változott, legfeljebb a részleteken csiszoltak: a zrt.
felügyeletét a PM átvette az oktatási tárcától, az aktuális fizetéstől
függő törlesztést – a Fidesz nagy szívfájdalmára, szerintük ugyanis
ezzel irracionálisabbá váltak a szabályok – technikai okokból a két
évvel korábbi bér alapján számított visszafizetési kötelezettség
váltotta fel. Magyar Bálint volt oktatási miniszter javaslatára
nemrégiben bevezették, hogy a külföldi tanulmányokra is magukkal
vihessék a diákok a hitelt, s újítás az is, hogy a költségtérítéses
hallgatók államilag finanszírozott társaiknál tízezer forinttal többet,
havi negyvenezret vehetnek fel – igaz, 6 helyett nekik a jövedelmük 8
százalékával kell törleszteni. A Hallgatói Önkormányzatok Országos
Konferenciájának kérésére immár a doktoranduszok is élhetnek a
hitelfelvétel lehetőségével. A Diákhitel Zrt. működése – és ezzel minden
megkérdezett egyetértett – szakmailag nemigen kifogásolható; ezt
bizonyítja, hogy a rendszer a harmadik politikai ciklusát éli különösebb
megrázkódtatás és vezetőváltás nélkül. A mindenkori piaci rátáktól
függő kamatot ugyan időről időre túl magasnak, a felvehető hitelösszeget
pedig túl alacsonynak találja az éppen aktuális ellenzék (most, a
tandíj bevezetésével, a kollégiumi díjak emelésével egyébként
észrevehetően erősödtek a Fidesz ez irányú kifogásai), de az ilyesfajta
„kötelező kűrökön” kívül sem a pártok, sem az érintettek nem bírálják a
fideszes forrásaink által is „az Orbán-kormány rendes liberális
húzásaként” emlegetett rendszert.

Érdekes egyébként, hogy egyelőre a bankok sem készülnek
óriási akciókkal a várhatóan évenkénti több tíz ezer új ügyfél
megszerzésére: a diákhiteleseket általában kedvezményes számlavezetési
díjjal, havi néhányszori ingyenes készpénzfelvéttel, ingyenes
bankkártyával csábító pénzintézetek közül mindössze egy, a Volksbank
mondta a Narancs kérdésére, hogy komolyan számolnak a megnövekvő
igénnyel, s emiatt változtatnak jelenlegi akcióikon,
szolgáltatáscsomagjaikon. A többi pénzintézet egyenválasza szerint
„folyamatosan bővítik az érintett ügyfélkör részére nyújtott
kedvezményes szolgáltatások körét”, illetve „az igényeknek megfelelően
továbbra is megkeresik a hallgatókat különböző ajánlataikkal”. A bankok
lelkesedésének hiányát mutatja az is, hogy túlnyomó többségüknél nincs
külön „diákhiteles ügyfél” kategória; általában minden tanuló ugyanazt a
kedvezménycsomagot veheti igénybe, sőt, állításuk szerint jellemzően
már akkor a cég ügyfele a hallgató, amikor diákhitelt
igényel.
A diákhitel számokban

Eddig 230 ezer hallgató összesen 124 milliárd forintnyi
diákhitelt vett föl, közülük 14 ezren már visszafizették a teljes
összeget. A hitelt felvevők 41 százaléka tavaly a maximális, havi
harmincezer forintos összeget igényelte a központtól, ennél egy
százalékkal voltak többen, akik 25 ezer forintot kértek. Az átlagosan
felvett hitel évi 232 ezer (tíz hónapos tanévvel számolva havi 23 200)
forint volt. Jelenleg 75 ezren törlesztik a hitelt, eddig közel 15
milliárd forintot fizettek vissza a központnak. Az igénylők 59 százaléka
egy összegben kéri a pénzt, a többiek havonkénti bontásban. A hitelt
felvevő hallgatók 62 százaléka jár államilag finanszírozott képzésre, a
törlesztők 53 százaléka a jövedelme, 47 százaléka a minimálbér alapján
fizeti a részleteket. A Diákhitel Központ által megrendelt kutatásból
kiderül: a jövedelmük alapján a felső harmadba tartozó családok
gyermekeinek 16 százaléka élt a hitelfelvétel lehetőségével, s közel
kétharmaduk a maximális összeget igényelte. A diákok havi bevételének
átlagosan egyharmada a diákhitel.