Boronkai Szabolcs, az ELTE Radnóti Gyakorló töri munkaközösség-vezetője egy baráti beszélgetés kapcsán kísérletet tett arra, hogy összeírja a lehetséges válaszokat a címben szereplő kérdésre.

Történelemtanárként gyakran teszem fel magamnak a kérdést. Elsősorban azért, hogy megtaláljam a választ, amit másoknak adhatok. El tudom fogadni a konzervatív választ: a történelem az általános műveltség része az irodalmi, a képzőművészeti és a zenei ismeretek mellett. Természetesen ez a műveltség nem teljesen öncélú. Segít eligazodni a világban, ha regényt olvasunk vagy filmet nézünk, ha a híreket hallgatjuk vagy turistaként utazunk. Másrészt a történelem része öntudatunknak, identitásunknak: általa vagyunk magyarok, európaiak és világpolgárok.

A magyar történelemoktatásnak óriási érdemei vannak. A magyar diákok a történelemórák felében egyetemes (de legalábbis európai) történelmet tanulnak. Ez a nemzetközi kitekintés példátlan, ha a nagy nyugati országok tanítási gyakorlatával vetjük össze. Másrészt a magyar történelem oktatása meglehetősen önkritikus a magyar múlttal szemben, nem ragad le a nemzeti mitológiánál. Végül történelemoktatásunk óriási műveltségi anyagot mozgat meg, folyamatosan kitér az irodalom, a filozófia, a képzőművészet, a zene és a tudományok korabeli alkotásaira.
Minden esély megvan tehát az általános műveltség megszerzésére. Mégis súlyos kérdések merülnek fel.

Ezek az erények ugyanis komoly csapdát rejtenek. Mindannyian tudjuk, hogy a történelmi tények halmaza végtelen. Elvárjuk, hogy tanítványaink ne csak a tényeket tudják, de az összefüggéseket is felismerjék. Ehhez aztán egyre mélyebbre ásunk. A történelem elbeszélése nálunk hagyományosan folyamatos, az ember megjelenésétől a jelenkorig mindent meg akarunk tanítani. Ugyanakkor egyre újabb szempontok merülnek fel, egyre több oldaláról szeretnénk bemutatni minden történelmi korszakot. De a legnyilvánvalóbb probléma a legsúlyosabb: a történelem nem ért véget. Az általános műveltség kánonja a 19. század végén alakult ki, azóta újabb évszázad adatai rakódtak rá. A tizenkettedikes tananyag az első világháborúval kezdődik, de még nem is olyan régen elég volt, ha a tanár az 1956-os forradalomig jutott el, ma viszont már tanítania kellene a Kádár-korszakot, a rendszerváltást és a III. Magyar Köztársaság működését, hogy az egyetemes történelemről ne is beszéljünk.

Talán mégis máshonnan kel megközelítenünk a kérdést. Miért tanulunk történelmet? Azért, hogy eligazodjunk a mában, és hogy felelős polgárok, jó hazafiak legyünk.
Akkor ennek alapján gondoljuk át, mit is érdemes tanítani gyerekeinknek.
Mindenképpen tanítani kell állampolgári ismereteket, azaz a jog és a politika alapfogalmait, intézményeit, működését. És nem csak a tizenkettedik év végén, hanem folyamatosan. Tanítani kell alapvető gazdasági és pénzügyi ismereteket: képtelenség, hogy valaki úgy érettségizzen, hogy nem tudja mi a hitelkamat vagy a részvénytőzsde. És tanítani kell társadalmi ismereteket: milyen népesedési folyamatok vannak, milyen családmodellek, milyen kisebbségek és többségek, mi a társadalmi mobilitás. Ezek az ismeretek segítenek eligazodni a mában. De ezek által leszünk a nemzeti közösség része is, hiszen a nemzet nem csak közös emlék a múltról, hanem közös terv is a jövőre nézve.

Ha mindezt tanítanánk, akkor az már egyfajta integrált társadalomtudomány lenne, amit mindenképpen a jelenlegi történelem tantárgy alapján kellene tanítani. Új tárgyat indítani nem szabad, a gyerekek már így is túlterheltek. Ráadásul tanárokra is szükség van, és a feladatra, megfelelő továbbképzés után, a történelemtanárok lennének a legalkalmasabbak. Milyenek lennének az új tárgy körvonalai? Mit hagyjunk el a történelemből, hogy taníthassunk állampolgári, gazdasági és társadalmi ismereteket?

Időrendben haladni a legegyszerűbb, így épülnek egymásra a történelmi események. Ezért a legfiatalabb gyerek tanul a legtávolabbi, legnehezebben felfogható múltról, és időhiány miatt a jelenkor tanítása marad el a legkönnyebben. Baj van a tananyag beosztásával is: az utolsó tanév anyaga ugyanis egyre hosszabb lesz.
Szerintem szakítani kellene a kronologikus tanítással. Bontsuk szét inkább a tantárgy témáit aszerint, hogy melyiket milyen életkorban lehet eredményesen tanítani. A jelenkornak, tágabban pedig a 20. századnak kell leginkább teret adni: többször essen szó róla, ne csak akkor, amikor már minden egyebet megtanítottunk. A gyerek a mai világban él, nehezen igazodik ki a sok információ között. Az iskola dolga, hogy ezek értelmezésében segítse.

A történelem az egyetlen tárgy, ami kétszer tanítja meg ugyanazt: végigveszi azemberiség történelmét ötödiktől nyolcadikig, majd ugyanezt megismétli kilencediktől tizenkettedikig. Nem pazarlás ez? Vannak témák, amikre többször vissza kell térni, de nem hiszem, hogy minden történelmi esemény ilyen lenne. A négyéves ciklus pedig túl hosszú, egy nyolcadikos fejében biztos nem áll össze egésszé a történelem. Ha nem tanítunk mindent kétszer, azzal sok időt nyerünk, de ne áltassuk magunkat: ha tényleg ennyire átalakítjuk a történelemtanítást, akkor kénytelenek leszünk csökkenteni a műveltségi anyagot. Ez nagyon fájdalmas, de csak így van esély arra, hogy az eddig leírtakat megvalósítsuk. És nem elég innen-onnan kicsípni ezt-azt. Ebbe a csapdába már sokszor belesétáltunk, és sosem lett érzékelhetően kisebb az anyag. El kell fogadnunk, hogy egész korszakokat és anyagrészeket kihagyunk.

Az oktatás feladata folyamatosan változik. Bármennyire sajnáljuk, mindent nem tudunk megtanítani. El kell döntenünk, mit tartunk fontosnak, és mit kevésbé. Választ kell adnunk gyerekeinkkérdésére, hogy miért is tanulunk történelmet.

A fenti írás a szerző véleményét tükrözi, és nem a TTE álláspontját jelenti az adott kérdésben. Ha önnek is véleménye, vagy megjegyzése van az olvasottakhoz, azt e-mailben az info@tte.hu címen jelezheti.