Putyin néhány napja hibának nevezte az 1956-os szovjet bevonulást. Ez „nyilvánvaló, hogy szöges ellentétben áll mindazzal a politikai gyakorlattal, amit Oroszország képvisel azután, hogy nyílt és átfogó támadást indított Ukrajna ellen” – mondja Sz. Bíró Zoltán a G7 Podcast eheti epizódjában. Az Oroszország-kutató történésszel a putyini emlékezetpolitikáról, a most már az oktatás egészére kiterjedő ideológiai nevelésről és a hagyományos értékekre hivatkozó társadalmi indoktrinációról beszélgetünk.

Miután Magyarországon az új orosz történelemkönyv 56-os kitételei miatt kitört a tankönyvbotrány, a héten Vlagyivosztokban Putyin is megszólalt, és hibának nevezte az 1956-os és az 1968-as szovjet bevonulást, sőt, azt állította, hogy „elfogadhatatlan a más nemzetek ellen irányuló politika”. A kijelentését árnyalják a jelenleg Ukrajnában állomásozó orosz tankok és aknamezők, és az, hogy ezzel párhuzamosan zajlik Oroszországban Sztálin politikai rehabilitálása.

Az új, egységes, minden iskolában kötelező orosz történelemtankönyv, melyet Putyin tanácsadója írt, abba a szélesebb narratívába illeszkedik, amely a színes forradalmak között tünteti fel 1956-ot. „Nem hajlandó tudomásul venni, hogy ezt nem nyugati titkosszolgálatok és a fasiszta Magyarország egykori támogatói, fegyveres testületeinek tagjai hajtották végre” – mondja Sz. Bíró Zoltán. De a történész azt hangsúlyozza, hogy nemcsak azzal van probléma, amit mond, hanem azzal is legalább annyi, amit elhallgat: például, hogy a magyar forradalomnak mindenekelőtt belső okai voltak, a sztálinista szovjet represszió váltotta ki.

A sztálini múlt átírása azonban intenzíven zajlik Oroszországban. Ennek egyik friss fejleménye egy új Sztálin-szobor, amit most egy ortodox pópa is megáldott, vagy a napokban a szovjet titkosszolgálat alapítójának, Dzerzsinszkijnek az új emlékműve az orosz hírszerzés (Putyin egykori munkahelye) központja előtt. 

Több mint egy évtizede Sztálin a szovjet és orosz múlt legfontosabb és legmagasabbra értékelt történelmi személyisége. A társadalom több mint háromnegyede elismerően viszonyul Sztálinhoz

– idézi a Levada Központ közvélemény-kutatási adatait Sz. Bíró – miközben legkevésbé éppen azok a vezetők (Hruscsov, Gorbacsov és Jelcin) népszerűek, akik több szabadságot és népjóléti intézkedéseket hoztak.

Az Oroszország-szakértő legújabb könyve, a Putyin háborúja részben az Ukrajna elleni invázió ideológiai előkészítésével foglalkozik, aminek az emlékezetpolitikában már 2005 után elkezdődő fordulat ágyazott meg. Sz. Bíró szerint a szeptembertől használható új történelemtankönyvek is látványosan megengedőek Sztálinnal kapcsolatban, miközben folytatják a II. világháború emlékének politikai felhasználását. Az eredmény szerinte egy kettős sztálinizmus a mai orosz társadalomban: az idősebb, kommunista szavazók „retró-sztálinizmusa” mellett már a putyini hatalom cinikusabb és fiatalosabb sztálinizmusa a meghatározó.

A podcastban ezen kívül arról is beszélgetünk Sz. Bíró Zoltánnal, hogy

• mi történik az orosz iskolarendszerben, ahol mára kiemelt propagandacél a „hazafias nevelés”;
• hogy jelenik meg az indoktrináció a felsőoktatásban, a szovjet „tudományos kommunizmusra” hajazó új ideológiai tárgyakkal;
• mi a „hagyományos oroszországi szellemi-erkölcsi értékek védelméről” szóló elnöki rendelet jelentősége;
• mi lenne az „orosz DNS”, és kiktől kell azt megvédenie a honvédelemnek, a belügynek és a  titkosszolgálatoknak;
• és vissza tud-e még valamikor térni az orosz társadalom a valóságba, túl lehet-e lépni a putyini rendszer hazugságain.

A podcastot az eredeti cikkben hallgathatja meg.

Támogassa munkánkat adományával!