Új szelek fújnak?

Beléptünk az Unióba, változik az érettségi. Véletlen az egybeesés vagy ok-okozati összefüggés van a két dolog között? A jelenlegi érettségi vizsga főbb elemeiben a 19. század közepe óta változatlan. Nemes hagyományőrzésnek tekintsük e tényt, vagy
a változni nem (vagy igen nehezen) képes oktatási rendszer egyik legjellemzőbb jegyének? Érdekes kettősség: Tanítványaink neteznek, mobiloznak, kábeltévét néznek, plázáznak – eközben a  Comenius óta alig változott rendszerű, szemléletű iskolába járnak. Tartható-e a mozdulatlanság, miközben körülöttünk minden változik? A nagy hagyományokkal bíró matúra főként a lexikális tudást méri. Napjainkban azonban nem a tudott adatok mennyisége számít, hanem az, hogy ki, hol és milyen gyorsan leli fel, s alkalmazza azokat. Annak van esélye, hogy munkát találjon az immár európaivá bővült piacon, aki képes arra, hogy felvegye a versenyt az EU bármely tagállamának munkavállalóival. S az erre való felkészítésben az iskolának meghatározó szerepe lesz. Ezt kell szolgálni az egyes tanóráknak, a vizsgáknak, s persze a kompetencia-méréseknek is.

Tudta?
A régi Hírmondók archívuma teljessé vált. Most már az összes eddigi számunkban tallózhat a http://www.tte.hu/hirmondo oldalon!

Új publicisztikai rovatot indítottunk, amelyben hétről hétre markáns véleményeket olvashatunk aktuális problémákról, melyek így vagy úgy, de érintik gondolkodásunkat és
a történelemtanítást. Az itt megjelenő írások a szerzők véleményét tükrözik, és nem feltétlenül esnek egybe
a Történelemtanárok Egyletének hivatalos álláspontjával. Eddig
a következő cikkek jelentek meg:

Arról, hogy mi a lényeg Knausz Imre írása (2004. május 19.)
Búcsú az érettségitől? Miklósi László írása (2004. május 12.)
A magyar törvényhozás Rómától nem függ Fazekas Csaba írása (2004. május 5.)
Csatlakozunk… Szecsey István írása (2004. április 30.)

Képek

Nézze meg Egyletünk életének képeit a TTE honlapján! Honlapunk új képtárakkal bővült. A korábbiakkal együtt megtekinthetők, és letölthetők a következő képsorozatok, melyeket tanórai használatra is ajánlunk!

Auschwitz 2004

Don-kanyar 2003

Párizs 2002

2004. március 29. — április 3. között Európa „legfiatalabb fővárosában”, a walesiek Cardiffot így aposztrofálják, került sor az ez évi konferenciára, amely a „Kis népek – nagy ügyek” témakörre szerveződött.
A hagyományoknak megfelelően e hét lehetőséget nyújtott
a történelemtanár szervezetek (41 országból) képviselőinek egy kis eszmecserére. Véleményt cseréltünk a nemzeti identitás kérdéséről, beszélgettünk arról, hogy létezik-e valami nemzetek fölött átnyúló azonosságtudat. Nagyon érdekes volt ezeknek
a beszélgetéseknek a dinamikája, s úgy tűnt, hogy a nemzeti identitás keresése és megerősítése különleges feladata mindenütt a történelemtanításnak. Természetesen azokban az országokban, ahol a nemzetállam nem tekint folyamatos múltra vissza, ott e szerep elsődleges fontosságú (Wales, balkáni országok).
Az értelmezés dolgában is akadnak különbségek, hiszen nem egy olyan országot ismerünk, ahol az etnikai és nemzeti identitás vagy olykor a politikai állam iránti loyalitás nem esik egybe. Hogyan határozza meg magát pl. egy Kirgíziában élő, ott felnövő orosz? Úgy tűnik, a nemzeti identitás kérdése nincs leáldozóban, s ha egyszer-egyszer háttérbe is szorul, mindig újból előkerül.
Az eddig megszokott konferenciarendtől eltérően az EUROCLIO most regionális beszélgető csoportokat is szervezett. A cseh résztvevők kezdeményeznek Szlovákiával és velünk közösen egy projektet, amely közös történelmi örökségünk néhány hasonló vagy eltérő elemét venné szemügyre.
Természetesen, ha történelemtanárok ülnek együtt, nagyon fontos, hogy módszertani kérdésekről is szó legyen. A walesi kollégák néhány szemináriumi foglalkozás erejéig bemutatták
a tanítás jelenlegi trendjeit. Törekvéseik nagyon egybevágnak
a miénkkel: kooperativitásra építő csoportmunka, a számítógép-technológia széleskörű, interaktivitásra építő felhasználása.
A törekvések hasonlók, de ők jóval előbb járnak! Természetes számukra, hogy tanítványaik eleve csoportokban ülnek és nincs frontális ülésrend. Mindennapi a számítógép használata, de úgy, hogy a tanár viszi a kis laptopját, összeköti a teremben lévő kivetítővel. Sőt terjed az úgy nevezett interaktív fehér tábla használata. Ez a méregdrága felszerelés úgy működik, hogy nemcsak kivetíti a tanár képernyőjén megjelenőket, hanem igazi táblaként is funkcionál – egy menüsor segítségével aláhúzhatunk, bejelölhetünk, kiemelhetünk, beírhatunk stb. magán a táblán (egy speciális toll helyettesíti az egeret), melyet a számítógép raktároz is. Amióta megláttam ezt az okos szerkezetet, a mindennapi saját óráimra gondolva az jár a fejemben, hogy mi mindent tudnék kezdeni vele! S közben meg az is foglalkoztat, hogy
a minisztérium mi pénzt fektetett nálunk a digitális tananyagfejlesztésbe, s fog-e olyan technikára költeni, amellyel ezek valóban használhatók lesznek az iskolákban. Bár tudom, hogy ez nem a reklám helye, de a gyártó honlapját talán érdemes megkeresni: http://www.promethean.co.uk.
A történelemről való közös gondolkodás mellett szerepet kap
a helyi kultúra megismerése is. Két fantasztikus múzeumra hívnám föl a figyelmet (A múzeumpedagógiában csak fényévekkel vannak előttünk): walesi életmódot bemutató skanzenre http://www.nmgw.ac.uk  és a volt szénbányából kialakított ipari műemlék – együttesre a Rhondda – völgyben http://www.netwales.co.uk/rhondda-heritage.
Az EUROCLIO közgyűlésére mindig a konferencia utolsó napján kerül sor. A részletek, a témák, a költségvetés részletei elolvashatóak a http://www.euroclio.nl honlapon. Új szervezetek belépését is megszavaztuk – bővült az EUROCLIO egy újabban alakult román, a két moldáviai, a horvát, a bosznia-hercegovinai és a ciprusi görög szervezettel.
A konferencián néhány szerző és a szerkesztő bemutatta
az EUROCLIO és a Körber-Stiftung (www.edition-koerber-stiftung.de) közös kiadásban megjelent After the Wall History Teaching in Europe since 1989 című kötetet. Így e beszámoló írójának is lehetősége volt röviden összefoglalni a magyarországi kisebbségek oktatásáról szóló tanulmányát.
Magánbeszélgetésekben gyakran felmerülő téma volt, hogy
az egyes országok szervezeteinek működésére,
a történelemtanárok napi tanítási gyakorlatára hogyan hat, hogyan lehet hatással az európai szervezet, s hogyan mérhető a hatása. Jó néhányan elég szkeptikusok voltunk ezzel kapcsolatosan.
A jövőre nézve fontos lenne, ha a TTE tagjai aktívabban kísérnék figyelemmel az EUROCLIO és a benne társult szervezetek munkáját, és persze többen vennénk részt a nemzetközi projektekben és ezeken az éves konferenciákon. Mi még kedvező helyzetben is vagyunk e tekintetben, hiszen korábban Vass Vilmos, most pedig Beró László tagja a vezetőségnek. Lászlón keresztül egyébként mindnyájan tájékozódhatunk
a lehetőségekről és javaslatot tehetünk a nemzetközi szervezetünk jövőjére vonatkozóan.
A következő év szervezője Lettország. Vigyázat, már le is jár
a pályázati idő, de talán nem zavar el minket a mi Tempus Közalapítványunk!!!

dr. Stefány Judit

Tagjaink figyelmébe ajánljuk!
A TTE közelgő őszi konferenciáján illetve továbbképzésén a tagdíjtartozással nem rendelkezők fizethetnek kedvezményes részvételi költséget!

Visszhang

Januárban múlt egy éve, hogy útjára indult a Nemzeti Emlékezet Program, amelynek első tanulmányi kirándulása a Don-kanyarba vezetett. Az oktatási miniszter részvételével diákok és tanárok tisztelegtek az áldozatul esett katonák és munkaszolgálatosok előtt.
Az utazás során szerzett tapasztalataikról, élményeikről fogalmazták meg gondolataikat a programban részt vevő diákok. Az előző számainkban Kaufmann Balázs, Szabadi Katalin és Bodnár Tamás írását olvashatták a Hírmondó hasábjain, most pedig az utolsó két beszámoló közlésével zárjuk a sort.

Kirándulás Voronyezsben

2003. január 6-án hosszas vívódás után adtam postára azt a pályázatot, amit az Oktatási Minisztérium felhívására írtam.
A tanulmányi kiránduláson nagyon szerettem volna részt venni, de haboztam, mert éppen két héttel a szalagavatóm előttre tervezték a hazaérkezést. Nem voltam biztos benne, hogy megengedhetem magamnak az egyhetes távollétet a készülődés kellős közepén. Végül úgy döntöttem, jelentkezem, hiszen valószínűleg többet nem adódik ilyen lehetőség az életemben. Most, a kirándulás után boldog vagyok, hogy így döntöttem. Életem egyik legérdekesebb és legszebb élményét éltem át az Oktatási Minisztérium és a TTE jóvoltából, amire mindig emlékezni fogok.
Remélem, még sokáig nem ébredek fel. Szeretném megtudni, hogyan végződik ez az álom. Itt ülök egy repülőgépen, körülöttem olyan emberek, akikről két napja még azt sem tudtam, hogy a világon vannak. Mégis, úgy beszélgetünk, mintha évek óta ismernénk egymást. Valami ugyanis összeköt bennünket: a történelem szeretete, vállalkozókedv, és egy bizonyos fokú bátorság, kalandvágy is – úticélunk ugyanis a Don-kanyar, pontosabban Voronyezs. Mindnyájan azért vagyunk itt, hogy lássuk azt a földet, ahol mintegy 120 ezer magyar katona és munkaszolgálatos halt meg, esett fogságba vagy tűnt el 1943 januárjában. Különös, hogy 300-an pályáztak, mert nem a Francia Riviérára vagy más turistaparadicsomba megyünk, hanem az „orosz tél”-be. Még az sem tántoríthat el bennünket az utazástól, hogy Oroszországban két hete még rekordhideget mértek: egyes területeken elfagytak a távvezetékek és városok maradtak fűtés nélkül. (…)Éppen ezen gondolkodom, mikor a felhők közül előtűnik a hólepte orosz táj… hamarosan leszállunk Moszkvában.  
Fél óra múlva a Seremetyevo-2 reptér előcsarnokában állunk. Leküzdöttük az útlevél-ellenőrzés nehézségeit, mindenkinek megvannak a csomagjai, de valami nem stimmel. Mire várunk?? Szerencsére jó a társaság, elbeszélgetünk, de azért jó lenne tudni, miért állunk még mindig itt! A program szerint már túl kellene lennünk az ebéden, és éppen a Kremlt kéne megtekintenünk. Kicsit kezdünk aggódni, mi lesz akkor a Kremllel? Az nem lehet, hogy Moszkvában vagyunk és a leghíresebb építményt nem nézzük meg! Két és fél óra várakozás után végre elhagyhatjuk a nyomasztó, szocreál jegyében épült repülőteret. Az orosz főváros méreteit mutatja, hogy egyórás buszozás után érkezünk meg a szállodába. Hát, itt biztosan nem lesz szükségünk a szuper hálózsákra a szobákban 30C van, de az orosz tél sem sokat mutat magából: kb.-2C –t mutatnak a kinti hőmérők. (…) Vacsora után éjszakai sétára indulunk az orosz fővárosban.
A Vörös térre érve már kellőképpen át vagyunk fagyva… Mi ez? Le van zárva a Vörös tér? Ez is valami logikátlan orosz intézkedés lehet. Na jó, akkor legalább kerüljük meg a teret! Éjjel 1 óra után elindulunk vissza a szállodába… azonban majdnem a rendőrőrsön kötünk ki helyette. Az úttesten át kell menni, de sehol egy zebra, úgyhogy csak úgy találomra lelépünk valahol a járdáról. (Igaz, csak óvatosan, mert ha a közelben van egy autó, annak a vezetője még fel is gyorsít, ahogy meglátja a gyalogost. ) Hopsz! Lehet, ezt nem kellett volna. Már itt is a szirénázó rendőrségi LADA, benne 5 „kétajtós szekrény”. Két rendőr kiszáll, és fölénk magasodva hadar oroszul. Annyit sikerül megérteni, hogy dühösek és ennek következményei lesznek. Bevallom, egy kicsit meg vagyok ijedve… bár a kapitányságon lehet, hogy meleg van. Végül egy fenyítéssel megússzuk. (…)
Felületes városnézés után, az esti órákban Voronyezsbe repülünk. Hát, ez a gép…ööö…egy kicsit azért izgulunk, hogy a 40 éves, légcsavaros Antonov zökkenőmentesen megérkezik-e Voronyezsbe. A gépen nincs komolyabb elektronika, nem szükséges kikapcsolni a mobiltelefonokat, stb. Végül sikeresen földet érünk…de ez lenne a reptér? Azt hiszem, a muronyi vasútállomásra emlékeztet. Akkor most mekkora is ez
a Voronyezs? A reptérből kiindulva jó, ha valami szállodafélét találunk és 100 ezer lakosa van a városnak. Na, lássuk a vendégházat…várjunk csak! Most ez ugyanabban a városban van, mint az a lerobbant repülőtér? Mintha nem is egy országban lenne a két épület. Selyemfüggöny, tv minden szobában, egyszóval magyar viszonylatban is elegáns szállásunk van. (…)
Voronyezs városát buszról nézzük meg: Turistalátványosságok nincsenek, nemhogy magyarok, külföldiek sem járnak erre. Nem csoda hát, ha az egymilliós város egyik iskolájánál szinte úgy rajonganak körül minket, mintha hollywoodi sztárok lennénk. Kommunikálni nem tudunk… ezek a fiatalok semmilyen idegen nyelvet sem beszélnek. Itt találkozunk egy veterán nővel, akiből biztosan furcsa érzelmeket vált ki a magyar delegáció. Ő harcolt a magyar katonák ellen, átélte a magyar megszállást is. Ugyanez jut eszembe pár órával később Osztrogozsszkban. Mi itt 60 éve megszállók, ellenségek voltunk, most mégis vendégül látnak bennünket a helyiek. Finomabbnál finomabb ételeket kapunk, körbevezetnek iskolájukban…, próbálják feledni sérelmeiket. Voronyezs járás vezetője felhívja figyelmünket arra, hogy a mi generációnk feladata, hogy betemessük a lövészárkokat.
Péntek. Itt állunk a bolgyirevkai magyar temetőben. Alig 10 perce koszorúztuk meg a szovjet emlékművet, s a megemlékezés alatt a falu idős lakói ott álltak közöttünk. Próbálom elképzelni mit érezhetnek.
Fél órával később társaimmal együtt a rudkinói magyar temetőben állunk, s a Himnuszt énekeljük. Jól mutatja, hogy mennyire megfogott bennünket ez a pillanat, hogy a Himnusz eléneklése a mi fejünkből pattant ki. Úgy érzem, tartozom ennyivel azoknak az áldozatoknak, akiknek a neve itt sorakozik a márványtáblákba vésve… Itt harcoltak, 1500 km-re hazájuktól, egy olyan ügy érdekében, amivel lehet, hogy nem is értettek egyet. Az egyes ember azonban nem számít a háborúban. Itt küzdöttek, nem csak a szovjet katonákkal, hanem a –35-40-os hideggel, az éhséggel és a honvággyal. Sőt, még saját szövetségeseik, a németek lekezelő bánásmódját, kegyetlenségét is el kellett viselniük. Próbálom elképzelni, mit érez András, mikor megtalálja a táblákon rokonának nevét. De azt hiszem, ehhez a fantázia kevés.
Tiszteletünket akarjuk kifejezni azzal is, mikor szinte könyörgünk a szervezőknek: csak 2-3 percre hadd álljunk meg a Donnál…
…Budapesten ülök barátaimmal a moziban… ma reggel még Moszkvában ébredtünk. Most már elhiszem, hogy nem álmodom, mert túl logikusan következnek egymásból a dolgok. Ezeket a fiatalokat egy hete még nem ismertem, most pedig mintha legjobb barátaim lennének. Fáradtak vagyunk, hiszen az elmúlt 130 órából 15-t töltöttünk alvással. Kihasználtuk hát a kirándulás minden percét, mindig tudtunk egymásnak újat mondani. Noha több száz km-re lakunk egymástól, semmi nem akadályozhatja meg, hogy összejárjunk. Különböző egyéniségek vagyunk, de sok közös tulajdonságunk van…és egyébként is…együtt jártuk meg a Don-kanyart.

Kindli Erna

***

Tanulmányút a Don kanyarnál

…Tavaly a tanév utolsó napján a történelemtanárom sietve a kezembe nyomott egy újságot, hogy Anikó nézd, nem érdekel ez a pályázat? Szinte el sem olvastam, gyorsan a zsebembe süllyesztettem, és rohantam haza, végre. Igazából otthon olvastam csak el. Napokig gondolkodtam rajta, hogy pályázzam-e. Végül minden mindegy alapon megírtam, bár a postára adást az utolsó pillanatig, január 6-ig, halogattam. Végül mégis kiválasztottak. Hogy miért pont engem, az a mai napig rejtély előttem, de ezúton is szeretném megköszönni. Életem legcsodálatosabb élményét köszönhetem nekik.
Egy nagyszerű társaságban tölthettem egy hetet, és olyan dolgokat tapasztalhattam meg, amit véleményem szerint kortársaim többsége sosem fog. Hideg volt, bár hidegebbre számítottam, más, de nem rossz értelemben. Mindenesetre magyar szemmel kicsit minden furcsa volt itt, az ételek, az emberek és hát az életfelfogásuk. Nem szeretnek semmit elsietni.  Engem teljesen lenyűgözött a Kreml és a székesegyház, pedig már jártam ott, és mégis újra és újra lenyűgöz az építészet eme gyöngyszeme.
Ennek ellenére számomra Voronyezs volt a legcsodálatosabb.
A „vidéki” emberek. Akik igazából a háborúban a legtöbbet vesztették, és mégis minket szeretettel fogadtak. Engem nagyon meghatott, hogy amikor leszálltunk egy orosz emlékműnél, a helyiek virágot hoztak nekünk, hogy megemlékezhessünk.
Rengeteg múzeumba jártunk, iskolákat is láttunk, de véleményem szerint ezek az élmények eltörpülnek azok mellett amit ott a Don partján átéltünk. A rudkinói magyar temető volt a kirándulás csúcspontja. Számomra nagyon megható volt, ahogy az emlékműnél álltunk, és a magyar himnuszt énekeltük. Ennél szebb nem is lehetett volna. És bárki bármit mond, szerintem a magyar katonák evvel a temetővel nyerték el igazán
a végtisztességet. Nekem ugyan nem harcolt kint családtagom, de vallom, hogy nem a csak a családok gyásza ez, hanem egy egész országé a veszteség.
Nem bántam meg, hogy jelentkeztem, és azt sem, hogy elmentem. Igaz, hogy nem volt minden zökkenőmentes, de ez így volt szép. Az egész program még csak gyerek cipőben jár, és ezáltal nem lehet elvárni tőle a tökéletességet. De biztosan mondhatom, hogy minden baki ellenére bármikor újra vállalkoznék az útra, és bizton állíthatom, hogy a következő pályázatkor is ott fogják látni a nevemet a jelentkezők között. Bárkit csak biztatni tudok arra, hogy jelentkezzen. Nem átverés. Valóban kint voltunk, és egy óriási élmény volt, amit nem lehet tőlünk elvenni…

Oláh Anikó

Olvasson a Nemzeti Emlékezet Programról  a TTE honlapján!

Binns Projekt – Történelemtanításról az interneten

„A Binns Projektben azt a célt tűztük magunk elé, hogy egyszer végre fogalmazzuk meg, hogyan kell, és hogyan nem szabad történelmet tanítani. Ez persze nagyon kockázatos. Minden megfogalmazott szabály túl merevnek bizonyul, ha közelebbről megnézzük. A pedagógiában mindig új helyzetekhez kell alkalmazkodnunk, nincsenek általános szabályok. És mégis: mindannyian tudjuk, hogy vannak kiáltó szakszerűtlenségek, tehát elvileg vannak szabályai is a pedagógiai szakszerűségnek. Az ellentmondást talán fel lehet oldani azzal, ha nemcsak megfogalmazunk bizonyos szabályokat, hanem beszélgetünk is róluk: a hozzászólások árnyalhatják a szabályokat, határokat szabhatnak érvényességüknek, és újraértelmezhetik őket. A szabály és a hozzá kapcsolódó diskurzus együtt érvényes. Erre kínál lehetőséget az internetes forma. Alkossuk meg együtt a történelemtanítás interaktív protokollját!”
További részletek az alábbi címen érhetők el:
http://web.axelero.hu/knauszi/binns.html

Olvasóinknak jó nyaralást és sok pihenést kívánunk!

TTE HÍRMONDÓ
A Történelemtanárok Egyletének IDŐSZAKI KIADVÁNYA
SZERKESZTŐ:
Miklósi László
OLVASÓSZERKESZTŐ:
dr. Komáromi Mária
1088 BUDAPEST, MÚZEUM U. 7.
TEL./FAX: (1) 318-6002
E-MAIL: tte@tte.hu
honlap: http://www.tte.hu
E SZÁMUNK KÉSZÍTÉSÉBEN KÖZREMŰKÖDÖTT:
Balogh Zsuzsanna, Dénesné Mészáros Anita, Kindli Erna,  Oláh Anikó, és Szecsey István
A kéziratot 2004. május 21-én zártuk le.