Az, hogy az egyszázalékos
felajánlási rendszer ma nem működik megfelelően, ugyanúgy állampolgári
felelősségünk, ahogyan a költségvetés és az állam normális működése –
vélekedik Várkonyi Iván a Népszabadságban.

Szezon van: civil szervezetek százai, ha nem ezrei
próbálnak mostanában minél nagyobb médiafelülethez jutni. Milliók sorsa
dől el – vagy inkább milliárdoké. Miután a magyar jó lusta nemzet, az
utolsó pillanatban tölti ki az adóbevallását, és az utolsó pillanatban
is dönt arról, hová tegye azt az egy százalékot (kétszer is), amiről
maga dönthet. (A határidő ugyebár most május 20.)

A civil kontroll persze mindenképp jobb, mintha (csak)
kormányzati vezetők határoznának arról, mely szervezet érdemes
támogatásra, és melyik nem. Az immáron több mint egy évtizedre
visszatekintő egyszázalékos program azonban még mindig
gyermekbetegségekkel küzd. Pontosabban: a rendszer már kifejlődött, csak
annyira bevált, hogy külön üzletág épült a hibáinak kihasználására.
Gyermekbetegség, hogy az adózók fele még mindig nem tőrődik az egy
százalékkal. A serdülőkori, hogy a felajánlók nem tőrődnek az egy
százalékuk sorsával.

Sérül az
egyszázalékos rendszer alapelve azzal, hogy sok esetben a civil kontroll
egyáltalán nem jelenik meg a felajánlásokban. Az adózók nagy része úgy
határoz ugyanis a pénzéről, hogy nem is tudja pontosan, mire is költik
azt. Pedig a cél nem az, hogy a költségvetésnek ne adjunk oda
valamennyit, hanem az, hogy épp oda adjuk, ahol – azt gondoljuk – jó
helye lesz. Jobban kell döntenünk, mint ahogyan egy állami
tisztségviselő tenné. Márpedig akkor nem tudhatjuk, hogy az adónk egy
százaléka jó helyre megy, ha pusztán reklámokból ismerünk egy
szervezetet, és nem a tevékenységéről.

Az, hogy az egyszázalékos felajánlási rendszer ma nem
működik megfelelően, ugyanúgy állampolgári felelősségünk, ahogyan a
költségvetés és az állam normális működése. Addig van lehetőség csalni a
közbeszerzésen, értelem nélkül költeni a költségvetésből, ameddig az
állam pénzéről azt gondoljuk, hogy az az államé (a kormányé, a
politikusoké), és nem a miénk. Addig van módja néhány civil szervezetnek
pusztán marketingalapú bevételszerzési üzletet csinálni az egy
százalékból, amíg akkor is megkapják a pénzt, ha valójában nem csinálnak
semmit. Persze megnézni, ki mire költött, jó szervezetet keresni
bonyolult, és mi lusta nemzet vagyunk.

Bár nem kellene ebbe beletörődni.