„Elképzelhető-e 2008-ban Magyarországon, hogy egy EU-s
támogatással milliárdokért kifejlesztett központi programot egy elegáns
mozdulattal elsüllyesztenek – tenger híján – egy feneketlen tóban…?” –
kérdezi Korányi Margit az ÉS-ben.

Kedves Bálint! Régen találkoztunk már, ez 2005-ben
volt. Te a digitális fejlesztés élharcosaként amellett érveltél, miért
nem jó a papíralapú taneszköz. „Megfenyegettél” bennünket, hogy mindent,
ami papír, lesöpörsz az asztalodról, én pedig pimaszul replikáztam,
hogy a mellékhelyiségben CD-re cserélem Neked a vécépapírt. Most, hogy
az NFT I. – 3.1-es programja a végéhez közeledik, szeretnék beszámolni,
hogyan alakult a kompetenciaalapú programcsomagok
fejlesztése.

Örömmel tájékoztatlak,
hogy a fejlesztések a közoktatás egészére elkészültek, a koncepciókban
megfogalmazott célokat teljesítettük, tanári és tanulói eszközeink a
gyakorlati kipróbálás során – közel háromezer iskolában! – kiválóan
megállták a helyüket. A programcsomagok: a teljes személyiséget
fejlesztik; megalapozzák az egész életen át tartó tanulást; a gyakorlati
életben jól hasznosítható ismereteket tartalmaznak; radikálisan
fejlesztik a gondolkodást; új alternatívákat kínálnak a tananyag
strukturálásában; megújítják a tanítás metodikai és didaktikai
reflexeit, eszközeit; megteremtik a lehetőséget a tanulók egyéni
különbségeinek hatékony kezeléséhez; eredményesen járulnak hozzá a
szociális és kulturális hátrányok csökkentéséhez; maximálisan figyelembe
veszik a gyermekbefogadók életkorát és érdeklődését; megkövetelik a
diákok előzetes tudásának figyelembevételét és felhasználását;
differenciált feladatsorokkal megteremtik az együttnevelés
feltételeit.
 
Március végéig a záró
munkálatok folynak. A magam területén – szövegértés-szövegalkotás –
lassan elkészül az a kulturális tudásbázis, s ha elkészül, átlátható
lesz, mely szövegek/fogalmak/definíciók hiányosak/hibásak/ismétlődnek
feleslegesen, azaz részben kijelölik a további feladatok sorát, másrészt
a képességtérkép megmutatja azokat a hiányterületeket, amelyek további
fejlesztésre szorulnak.
 
Azaz, elkezdődhet a
munka: mind a programcsomagok karbantartása, mind pedig a
digitalizálás. Mert ma már kirajzolódott, hogy mi szolgálja a gyerekek
érdekeit, hogy milyen típusú digitális programokra van szüksége a magyar
iskolának. Járom az országot. Iskolák hívnak, segítsek a
kompetenciafejlesztés elindításában, magyarázzam el a képességfejlesztés
és a nem szakrendszerű képzés lényegét. Ahová csak tudok, elmegyek és
segítek. Honoráriumot nem fogadok el: jó lesz laptopra, CD-re vagy
krétára.
 
Amire azonban nem tudom a
választ: hogy a pedagógusok milyen taneszközöket rendeljenek őszre
tanítványaiknak; hogy mi lesz a borsodi hátrányos helyzetű település
gyerekeivel, akik második osztályban megtanultak olvasni, mert „imádják”
a könyveket; hogy elképzelhető-e 2008-ban Magyarországon, hogy egy EU-s
támogatással milliárdokért kifejlesztett központi programot egy elegáns
mozdulattal elsüllyesztenek – tenger híján – egy feneketlen tóban; hogy
mit mondjak a kiváló elméleti és gyakorlati szakembereknek, akiket
kiképeztünk fejlesztőknek; hogy vajon az NFT II. irányítói miért nem
számolnak velünk a további fejlesztések során (ha szakértelmünket nem is
méltányolják) a költségtakarékosság jegyében.
 

Sokat töprengtem, mielőtt sulinovás lettem. Jó állásom volt,
ám a feladat izgatott, s bevallom, az sem volt mindegy, hogy olyan
emberekkel dolgozhatok együtt, akikkel hasonlóan gondolkodom. A végső
döntésben aztán közös barátunk, Balassa Péter erősített meg. Azt mondta:
a Bálint tudja, hogy mit akar, bízhat benne. Meg ott az Arató, és
biztosan segít a Schein is. Magának most nincs választása. El kell
vállalni és meg kell csinálni.
 
Kedves
Bálint, ugye bízhatok Benned?

Budapest, 2008. február

Barátsággal

Korányi
Margit
szövegértés-szövegalkotás szakmai vezető