A Közoktatáspolitikai Tanács és az Országos Köznevelési Tanács képviselői 1997. december 11-én megbeszélést tartottak, s megállapodtak a két testület együttműködésének lehetőségeiről, módjairól:
Információcsere:
Kiemelték, hogy fontosnak tartják a KT és az OKNT közötti rendszeres információcserét, kapcsolattartást, Ennek érdekében felkérik az MKM Közoktatási Testületek Titkárságát, hogy – amennyiben mindkét testület tárgyalja ugyanazt a kérdést – az előterjesztéshez mellékeljék a másik testület véleményét, javaslatát, állásfoglalását is. Az egyik Tanács képviselője (szóvivője) – meghívottként – részt vehet a másik Tanács ülésén, ahol felkérésre indokolja testülete döntését.
Véleménycsere, egyeztetés:
Bármely Tanács kezdeményezésére a két Tanács képviselői egyes kérdésekről véleményt cserélnek, egyeztetnek egymással.
Konferenciák rendezése:
A közoktatás számára különösen fontos, átfogó kérdések megvitatása, végiggondolása érdekében – a delegáló szervezetek képviselői, szakértői számára – konferenciákat rendeznek.
Az együttműködésről szóló kitételek mindkét Tanács SZMSZ-ében rögzítendőek.
A következő egyeztető megbeszélést legkésőbb 1998. februárjában tartják. Budapest, 1997. december 10.
Miklósi László dr. Illyés Sándor Közoktatáspolitikai Tanács Országos Köznevelési Tanács
0shares
Már egy mozijegy ára is segítség! Ha teheted, támogasd a Történelemtanárok Egyletének munkáját!