A bostoni tanácskozáson Bárány Balázs képviselte a TTE-t.
2024. november 20. és 24. között részt vettünk a Koreai Háború Emlékezete Alapítvány és az EuroClio, az európai történelemtanárok egyesületének közös szakmai rendezvényén Bostonban. A találkozón 22 különböző ország történelemtanárai ültek egy asztalhoz, Indiától Svédországig, hogy megosszák tapasztalataikat és módszertani eszköztárukat.
Az esemény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a 70 évvel ezelőtt fegyverszünettel „lezárt” koreai háborúra, melyet gyakran „elfeledettháborúként” emlegetnek. A résztvevők közösen gondolkodtak arról, miként lehetne hatékonyabban tanítani és bemutatni ezt a történelmi eseményt a diákok számára.
Az alapítvány elnöke, dr. Jongwoo Han részletesen bemutatta a szervezet honlapját, ahol számos angol nyelvű forrás érhető el az érdeklődők számára. Ezek között kiemelkedő szerepet kapnak a háborús veteránokkal készített interjúk és a tanításban felhasználható oktatási anyagok. Külön érdekesség, hogy a gyűjtemény két magyar vonatkozású interjút is tartalmaz.
A bemutatott anyagok pedagógiai és módszertani szempontból rendkívül inspirálóak. A feldolgozáshoz kidolgozott óravázlatok és tananyagok akár más történelmi témákra is adaptálhatók, így tovább bővítve a történelemtanárok oktatási lehetőségeit.
Emellett részt vehettünk az amerikai társadalomismeret-tanítás expóján, ahol számos értékes tapasztalattal gazdagodhattunk. Az esemény keretében lehetőségünk nyílt megismerkedni az amerikai könyvkiadók által kínált szakmai és pedagógiai kiadványok széles választékával.
Több száz könyvkiadó mutatta be termékeit, amelyek között tankönyvek, segédanyagok, tanári kézikönyvek, digitális tananyagok és interaktív eszközök is helyet kaptak. Ezek a kiadványok nemcsak a tantárgyi tartalmak korszerű és kreatív feldolgozásához nyújtottak ötleteket, hanem a tanulói kompetenciák fejlesztését célzó módszertani megközelítésekhez is.
Az expón szakmai workshopokon is részt vehettünk, amelyek a tanítási-tanulási folyamat különböző aspektusaira összpontosítottak. Ezek a műhelymunkák gyakorlatorientált módon mutattak be innovatív oktatási módszereket, mint amilyen a vizsgálati alapú tanulás, ami most az Egyesült Államokban igen nagy népszerűségnek örvend.
Az ilyen események fontos szerepet játszanak abban, hogy a pedagógusok számára lehetőséget biztosítsanak nemzetközi tapasztalatcserére, a legújabb trendek és gyakorlatok megismerésére, valamint az oktatási minőség folyamatos javítására.