Kopcsik Pista az álmodozó, a felhőjáró, valamit mindig tervező, a mesemondó, az elveihez mindig hű, az önazonos, aki a Mózes-hegyről nézi a napfelkeltét diákjaival, aki hosszú útjai közben a megszokott helyeken – szinte rituális módon – megáll két percre hársfát szagolni vagy a vadvirágokban gyönyörködni, aki figyelmeztet, hogy a krétai út kanyarjait a kis íven vegyem, mert különben szakadékba zuhanhatok, akinek szarkasztikus a humora… immár múlt idő.

Aki egyetlenegyszer is látta, hallotta, beszélt vele, tudja, nem mindennapi ember volt. „Falstaff-i jelenség”, „Kopcsik, akinek az érték a mérték”, „reneszánsz ember”. Erős, határtalan életenergiájú, magával ragadó személyiség, mindenki érezhette a belőle áradó, kirobbanó vitalitást. Óriási tudása eszköz volt: világlátásra, komplexitásra, kritikai szemléletre, értékekre tanított diákot, kollégát, barátot, történelem iránt érdeklődőt. Iskolaalapító, világutazó, szakszervezeti vezető, az igazságért harcoló, különleges tudású tanár és ismeretterjesztő. Pedagógiai újító, az élményközpontú történelemtanítás programjának kidolgozója, a Kolumbusz utazó gimnázium megálmodója és létrehozója, örökös igazgatója. Nem hagyományos tantárgyakban, hanem megoldandó problémákban gondolkodott. 17 év alatt 4 kontinens 62 országába vitte el tanítványait. Emlékezetes versenyek, vetélkedők rendezője, szervezője, oktatási magazin kiadója, cikkek írója, tankönyvek társszerzője. Fontosnak tartotta a különböző kultúrák együttélését, létrehozta, működtette a Multikulturális Pedagógiai Intézetet. Magyarországon 2003-ban a Történelemtanárok Egylete rendezett először országos szakmai tanári konferenciát az iszlámról. A téma kezdeményezője és a TTE-szakértője természetesen Kopcsik István volt. A konferenciára készülve az egyiptomi nagykövetségen is jártunk, ahol az új nagykövet felhívta figyelmünket egy kiváló DVD-re, amely az egyetlen magyarul elérhető, jól használható anyag volt a témáról – és átnyújtotta a Kolumbusz Humángimnázium egyiptomi útján Kopcsik Pistáék által készített DVD-t…

2015-től a Klubrádióban (majd néhány további független rádióban) kedd délelőttönként rendszeresen kerekített 10-15 perces történetet, sőt akár folytatásos sorozatot is történelmi események, évfordulók apropóján. Mindig „ívet húzott”, századokat, kultúrákat kapcsolt össze, nézőpontot, szemléletet adott át, összefüggésekre mutatott rá, sztorit mesélt csakúgy, mint órán a diákjainak.

A Történelemtanárok Egyletének alapító tagja, hosszú évekig alelnöke, a Nemzeti Emlékezet Program meghatározó elemét jelentő komplex, élményszerű szakmai utak kidolgozója és működtetője. Az Egylet konferenciáinak egyik rendezője, a közgyűlés örökös levezető elnöke. Kiváló fotós, a TTE ünnepi fényképeinek készítője. Több mint három évitizedes elkötelezett munkája nélkül nem lenne a Történelemtanárok Egylete széles körben elismert civil szakmai szervezet.

Amikor a Nemzeti Emlékezet Program egyik útján beszélgetünk a középiskolás résztvevőkkel, a diákok azon döbbennek meg, hogy nincsenek tabu kérdések, bármiről beszélgethetnek a tanárokkal – Kopcsik Pista meg azon, hogy ezeknek az érettségi előtt álló fiataloknak még nem volt egy (nagybetűvel írandó) Tanára sem.

Kevés ember veti rá magát a könyvekre olyan lelkes érdeklődéssel, mint ahogy ő tette. Számára nem volt megválaszolhatatlan kérdés, csak megoldandó érdekes probléma.

Jónéhány éve egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei pici zsákfaluban családommal a néptelen utcán sétáltunk, amikor felharsant egy ismerős hang: „Te mit keresel itt?” Kopcsik Pista rikkantott rám. Sokszor beszélt arról, hogy el kell mennünk oda, Teresztenyére. Számos vendégeskedés, jóízű evés-ivás, kihelyezett TTE-ülés következett ezután „birtokán”, a mesebeli faluban.

Kopcsik Pista nekem különösen fontos. Évtizedek óta a legjobb barát, aki, ha elkezdett egy mondatot, én befejeztem, és ez igaz volt fordítva is; akivel bár szinte mindenben egyetértettünk, de hatalmasat vitatkoztunk Bős-Nagymarosról; aki rábeszélt arra, hogy egyszer vegyek egy új autót, hogy érezzem, az milyen; aki munkához segített, amikor máshoz hiába fordultam. Az egyetlen férfi, akivel megöleltük egymást, amikor találkoztunk.

Aki – most tudom csak, mennyire, egy darab belőlem.

Miklósi László

Kapcsolódó anyagok:

Civil történelem: Kopcsik István (29. oldal)

Különóra