Annyi történelem lenne, ahány rendszer? – a szerző Miklósi László a Történelemtanárok Egyletének elnöke

Holnaptól minden másképpen volt. Minden másképpen volt! Közölhetjük tényként kijelentve, nyomatékosítva felszólításként is. Netán megkérdőjelezve, meditálva: Minden? Másképpen? Volt?A középkorúak vagy idősebbek ezt már többször is megélhették. Magyarországon a 20. században egymást váltották a jelentős fordulatok, ha tetszik, rendszerváltások. A fordulatot követően rendre a múltat is átírták. Annyi történelem lenne, ahány rendszer? Vagy minden embernek, családnak saját, külön története van?

A politikai pártok esetenként egymást vádolják a történelem meghamisításával. Nem kizárólag a jelent akarják uralni, hanem a múltat is. Ennek egyik látható jele, hogy újraírják a történelmet, például a Horthy-korszakot. Valóban elfoglalandó terület lenne a történelem?

Fontos politikai és közéleti kérdés az emlékezetpolitika. Jelképes példái ennek az utcanév átnevezések, a Szabadság téri német megszállás áldozatainak emlékműve, újabban pedig a Hóman-szobor felállítása. Az emlékezetpolitika természetesen az iskolákat is érinti. A rendszerváltás utáni időszak jellegzetessége, hogy számos emléknapot vezettek be. A nagy hagyományokkal rendelkező október 6. mellett Pokorni Zoltán minisztersége idején vezették be a holokauszt áldozatainak emléknapját, s azt „kiegyensúlyozandó” a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapját. Ezt követte a trianoni évfordulón a nemzeti összetartozás napjának iskolai megjelenítése. Négy fontos emléknap van tehát, pedig kevesebb több lehetne.

Jellegzetes, miként lett a tankönyvekben a rendszerváltáskor 1956-ból az ellenforradalom helyett forradalom és szabadságharc. Mi történt 1989 és 1990 között? Hirtelen megvilágosodott a Tankönyvkiadó, s ráeszmélt, hogy mi a tudományos álláspont? Vagy a kényszer elmúltával végre a szakmai minősítés szerepelhetett? Nem ez történt. Az első szabadon választott országgyűlés első, ünnepélyes deklarációja minősítette 1956-ot forradalom és szabadságharccá, ezért került ez a meghatározás a tankönyvbe. Vagyis a politika kényszere után ismét egy politikai döntés számított. Igaz, ezúttal ez megfelelt a tudományos álláspontnak.

Nincs ma Magyarországon olyan család, amelyet ne cibált volna meg a történelem. Mindannyiunknak megvannak a traumái. Trianon, holokauszt, 56, rendszerváltás… – a sor folytatható. Megannyi ki- és megbeszéletlen téma.

A kérdés rendre így merül fel: neked Trianon fáj vagy a holokauszt? A Horthy- vagy Kádár- korszak legyen a ki nem mondott minta?

Csakis így lehet föltenni e kérdéseket? Másolandó-e a két korábbi korszak valamelyike? Tényleg létezik „jobb- és baloldali” történelem? Muszáj kijátszani Trianont és a holokausztot egymás ellen? Miért nem vállalható, hogy mindkettő trauma, s közös történelmünk része? Miért nem akarjuk a tényeknek megfelelően a maga összetettségében látni, értékelni mind a Horthy-rendszert mind a Kádár-korszakot?

Valójában egy történelem van, amely akár egy tarka szőtteshez is hasonlítható. Sokszínű, számtalan szálból áll. Az persze mindig rajtunk múlik, melyik szálat húzzuk ki belőle. Vagyis tőlünk függ, hogy milyen kérdéseket teszünk fel, milyen módon vizsgáljuk az adott szereplőt, eseményt, korszakot. A történelemnek tehát számos olvasata lehetséges. Alapvető elvárás persze, hogy ne torzítsuk, ne hallgassuk el a múlt egyes elemeit.

A történelmet tekinthetjük valóban közös értékünknek is. Az itt élő családok, kisközösségek, különböző társadalmi csoportok (vallások, nemzeti és etnikai kisebbségek és más közösségek) együttes kincsének is.

Ma az iskolában egymás mellett ülhet a vitézi rend tagjának dédunokája a sztálinista élmunkáséval. Csendőr és ÁVH-s tiszt ugyanúgy lehet tanítványaink felmenői között, miként ’56-os szabadságharcos vagy épp karhatalmista is. Diákjaim vitézi rendi és sztahanovista oklevelet is behoztak már a történelemórára. Az egyes családok természetesen helyzetükből adódóan másként élhették meg a közelmúltat.

Tehát annyiféle történelem lenne, ahány család? Göncz Árpád köztársasági elnök 1956-ról így fogalmazott: „Ötvenhat annyi volt, ahány tanúja és átélője. Külön-külön emlékeinkből áll össze a kor képe, amelynek sok-sok vonása mégiscsak közös.”

Azt gondolom, 1956-ot akár egy virágos rétnek is tekinthetjük, melyen számos mezei virág virít. Igaz, nem ugyanannyi a pipacs, mint a nefelejcs, s előfordul szamárkóró is. Ez a tarkaság együtt rajzolja ki ’56-ot. S így van ez más korszakokkal, eseményekkel is. Az egyes emlékezők, családok, szervezetek története tehát mind a közös múltunk része.

A jelenlegi kerettanterv a korábbinál fontosabbnak tekinti a politikatörténetet, ezen belül is felértékelődik a hadtörténet. Mindemellett kötelező értékrendet is előír. Tényleg – a pártpolitikai küzdelmekhez hasonlóan – a mindenkori harcot kell hangsúlyozni a történelemtanításkor? S a rendszerváltás óta meglévő közmegegyezéssel ellentétben, tantervben kell előírni kötelező értékrendet?

Jó lenne többet tanítani a mindennapi életről, mint a politikáról. S a konfliktusok mellett a békés együttélés, együttműködés példáit is be lehetne mutatni diákjainknak. Szólhatnánk például a drótos tótról, teknővájó cigányról, szatócs zsidóról. A középkori városokban egyes szakmákat jellegzetesen folytató németajkúakról, a német szakkifejezésekről, valamint a Pest házait építő szlovák munkástömegekről is taníthatnánk.

A kerettanterv igen sok ismeretet és számos kötöttséget tartalmaz, ezért a tanárnak kevés lehetősége marad arra, hogy azt tanítsa, amit szerinte fontos lenne. Természetesen egyes tanárok törekszenek erre. Vannak, akik például a téli szünet előtti napokban megtalálják a módját annak, hogy szót ejtsenek arról, miként alakult ki a karácsony, s milyen ünnepek hasonlóak ehhez más kultúrákban, vallásokban.

Szó eshet az ünnepi szokásokról, az egyes korok különböző módú ünnepléséről is. S amennyiben a diákjainknak valamilyen kérdése van, legjobb tudásunk szerint igyekszünk arra választ adni. Egy-egy, akár aktuális kérdésről folytatott vita pedig legalább annyit érhet, mintha az előírás szerinti témával foglalkoztunk volna. Igaz, ez a szokásostól eltérő, moderátori szerepet és jelentős naprakészséget is megkövetel a tanártól. Nem csekély kihívás, de megéri!

Közös-e a múltunk? Ha teszünk érte, közös lehet!

Eredeti cikk a Figyelő oldalán…