A
magyar középiskolák olyan társadalmi képet erősítenek a diákokban, amely
két részre osztja az embereket: „mi” és „ők”. A cigánykérdés minden
korábbinál aktuálisabb Magyarországon, az összes pártnak megvan a maga
vélt megoldása, a fiatalok azonban nem rendelkeznek megfelelő
ismeretekkel ahhoz, hogy önálló véleményt alkossanak a témában. Hogyan
oktassunk a cigányságról? (Viczián Zsófia, Komment.hu)

Az oktatás, és ezen belül a tantárgyak
struktúrája és tartalma szinte mindig lépéshátrányban van a valósághoz
képest. A szabályozás, a tantervek, tankönyvek és a képzés lomhán
igyekeznek követni a trendeket vagy éppen védelmezni az örök értékeket
az új divatok ellenében. A magyar oktatási rendszer az elmúlt húsz évben
mintha e törvényszerűnek látszó lemaradás példatára kívánt volna lenni:
sok mindent felforgatott, változtatott, de még több minden maradt a
régiben.

Nehezen integrálódó, még
ma is mostohagyermeki modultárgy státuszban van a társadalomismeret a
tantárgyi palettán. A legtöbb helyen a történelem óraszámát növeli, abba
olvad bele. Pedig ez a tárgy lehetőséget teremtene számos olyan
aktuális kérdés felvetésére, amely a középiskolásokat nap mint nap
körülveszi. Ezek közül napjainkban az egyik nagy – ha nem legnagyobb –
probléma a magyarországi cigányság megoldatlan
helyzete.

A választás közeledtével
minden párt igyekszik állást foglalni a kérdésben, perspektívákat
felrajzolni vagy éppen az idáig vezető utat értelmezni. A választó pedig
– ha lehet még a választóról ezt feltételezni – mérlegeli tudása
alapján a hallott-olvasott-látott információkat, és ennek alapján dönt,
helyes-e az adott párt értékelése (és célravezetőnek tűnik-e
programja).

A rendszer azonban
ezen a ponton kissé ingatag: van-e tudásunk, vannak-e mérlegelési alapot
teremtő elemi ismereteink a cigányságról?

Sokan vannak, akiknek persze hogy van, már hogy ne
lenne. Nem feltétlenül elvi ismeretük, hanem tapasztalatuk. Mind többen
élnek egy térben, egy faluban romákkal, gyerekei(n)k akár egy oviba is
jár(hatná)nak. Indiából kerültek ide, vagy már 6 évszázada itt élnek?
Miért magyarul beszélnek vagy éppen miért nem? Hogy jutottak idáig? Kik
is az „ők” egyáltalán? Igaz, ez sokaknak akár mindegy is az áldozati,
sértetti, fenyegetett pozícióból nézve, mert a megélt személyes
helyzetekben a jelen nyomasztó valósága mindent
felülír.

Sokan vannak, akiknek
ugyan személyes tapasztalatuk, konfliktusuk nincs a cigánysággal, de már
mindenfélét hallottak. Újságban, interneten, haveroktól. Meg hát azt
ugye „tudja mindenki”, így megvan a maguk véleménye. És nyilván vannak
néhányan olyanok is, akik időt szántak arra, hogy ismereteket
szerezzenek.

Összességében a
tudásmérleg biztosan negatív. A cigányságról való beszéd sokáig tabu
volt, nemhogy az iskolákban, de a politikai közbeszédben is. A tévesen
értelmezett politikai korrektség jegyében, vagy más miatt, de egyszerűbb
volt inkább a szőnyeg alá söpörni a témát. A bomba néhány éve robbant,
és mára megkerülhetetlenné vált a pártprogramok szintjén is. A diákok
pedig részei a társadalmi közegnek, maguk is vitatják a cigányság ügyét –
vagy csak fojtott hangon beszélnek vagy káromkodnak róla. Egy biztos:
most helyzet van.

Annak az elszánt
pedagógusnak, aki szeretne erre a helyzetre valahogyan reagálni, már
néhány oktatási anyag rendelkezésére áll a piacon. Ezek leginkább a
nemzetiségi oktatás jegyében fogant kiadványok, tehát szándékuk szerint
nem a többségi társadalmat célozzák. Ez alól kivétel talán Ligeti
György, aki az eddigi legátfogóbb (és a hivatalos tankönyvlistán
egyetlenként szereplő) cigány népismereti tankönyvet írta. Ő 7-től 12-ig
minden évfolyamon tanítana egy kicsit erről a témáról. Elképzelése
szerint különböző tárgyakba intergálva szót lehetne ejteni például a
cigány nyelvekről, népköltészetről, a történelem egyes szakaszairól vagy
a cigányság filmes reprezentációjáról. Kidolgozott egy 5 alkalmas
középiskolai cigány népismereti programot a Kurt Lewin Alapítvány is.
Ezt ők az állampolgári szocializáció részének tartják, amely ugyanakkor
alkalmas az identitás erősítésére is – nyilván célcsoporttól függő
módon.

Egy kétoldalas anyagrész
foglalkozik a jelenlegi magyarországi nemzetiségekkel és etnikumokkal a
12. osztályos, Száray Miklós – Kaposi József-féle történelemkönyvben is.
A többi tankönyvlistán szereplő 12-es magyar történelemkönyv azonban
nem tartalmaz a témáról külön fejezetet.

Az iskolai oktatástól nem várható el minden, nem
szükséges belezsúfolni minden tudást. Felmerül a kérdés: kell-e
egyáltalán cigány kultúrával, történelemmel foglalkozni? Véleményem
szerint igen, kell, kellene. (Ezt a diákok is megerősítették, amikor
rákérdeztem, hasznosnak találták-e, hogy mi szántunk rá néhány órát.) Az
iskola feladata többek között éppen ez volna: olyan ismeretekkel lásson
el, amelyekkel értelmezni tudjuk a minket körülvevő társadalmi
valóságot. A célja nem az, hogy erősítsük a mi-ők dichotómiát, hanem
hogy háttértudással támogassa meg a véleményalkotást. Ha ezt, csupán ezt
sikerülne elérnünk, hogy a jelenségről ne azonnal az ítéletalkotás,
hanem a magyarázatkeresés jusson a diákjaink eszébe, már jó úton
indultunk el. A választópolgárrá válás felé
is.

Az
eredeti cikk (épületes és kevésbé épületes) hozzászólásokkal
»

Figyelem: A szemlézett
cikkek minden esetben a szerző(i)k véleményét tükrözik, és nem a TTE
álláspontját. Ha önnek is véleménye, vagy megjegyzése van az
olvasottakkal kapcsolatban, a honlapon fórum indításával
jelezheti.