A Történelemtanárok Egylete (TTE) szakmai egyet nem értését fejezi ki egyes iskolákban bemutatott iskolai kiállítás azon elemeivel kapcsolatban, amelyek a szkíta–magyar rokonság elméletét tényként vagy tudományosan megalapozott összefüggésként jelenítik meg a diákok számára.
A jelenlegi történettudományi és nyelvészeti konszenzus alapján a szkíta–magyar nyelvi vagy etnikai rokonság nem tekinthető igazoltnak. Az ókori szkíta népesség nyelvi és kulturális hovatartozása az indoiráni nyelvcsoporthoz kapcsolódik, míg a magyar nyelv az uráli nyelvcsaládba tartozik. A történeti nyelvészet módszertana – különösen a szabályos hangmegfelelések, az alapszókincs és a morfológiai struktúrák elemzése – nem támasztja alá genetikus nyelvrokonság fennállását. Régészeti és genetikai kutatások sem szolgáltatnak olyan bizonyítékot, amely egyenes ági leszármazást vagy etnikai azonosságot igazolna.
Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy az esetleges kulturális párhuzamok – például a lovas életmód, a fegyverhasználat vagy bizonyos díszítőmotívumok – önmagukban nem alkalmasak etnikai vagy nyelvi rokonság bizonyítására. Ezek az eurázsiai térségben széles körben elterjedt, kölcsönhatások és átvételek révén formálódó jelenségek, amelyek nem helyettesítik a bizonyítékokon alapuló történeti elemzést.
Álláspontunk szerint különösen problémás, ha egy oktatási intézmény keretein belül olyan elméletek jelennek meg kiállítás formájában, amelyek nem felelnek meg a tudományos konszenzusnak. Az iskola intézményi tekintélye ugyanis implicit módon legitimálja az ott közvetített tartalmakat, ami alkalmas lehet arra, hogy a tanulók számára elmosódjon a határ tudományosan megalapozott ismeretek, vitatott hipotézisek és identitásképző narratívák között. Ez ellentétes a köznevelés alapvető céljaival, különösen a kritikai gondolkodás, a forráselemzés és a tudományos módszertan elsajátításának követelményével.
A Történelemtanárok Egylete álláspontja szerint a történelmi ismeretterjesztés és oktatás kizárólag olyan tartalmakra épülhet, amelyek megfelelnek a szakmai konszenzusnak, illetve alternatív nézetek esetén világosan és egyértelműen jelzik azok tudományos státuszát. A történelemtanítás nem identitáspolitikai eszköz, hanem a múlt módszeres, bizonyítékokon alapuló megismerésének terepe.
Bízunk benne, hogy észrevételeink hozzájárulnak az adott kiállítás diákokkal való feldolgozásának szakmai szempontú újragondolásához, és ahhoz, hogy valamennyi intézmény a jövőben is elkötelezetten képviseli a tudományosan megalapozott történeti ismeretátadást.