Azt
senki sem gondolhatja komolyan, hogy egy tagiskola, amelynek sem önálló
költségvetése, sem szakmai vezetése nincs, sikeres érdekérvényesítésre
lehet képes – írta Virág Tünde a HVG-ben.

A magyar oktatásirányítás ez évtől kezdve az alapvető
állami fejkvótán felül nyújtott többletpénzeket a kistérségi
társulásokon keresztül szándékozza eljuttatni az oktatási intézményeket
fenntartó önkormányzatokhoz. Ezzel a döntéssel a kormányzat az utóbbiak
számára világossá tette, hogy vagy betagozódnak egy kistérség alá, és
alkalmazkodnak a kormányzat által előírt követelményekhez, vagy saját
bevételeikből gazdálkodják ki az oktatási intézmény finanszírozásához
szükséges költségvetési támogatáson felüli összeget.

Mindez elegendő ahhoz, hogy a hátrányos helyzetű
területeken oktatási intézményeket fenntartó helyhatóságok azonnal
teljesítsék az elvárt feltételeket, még akkor is, ha tudják, hogy azok
ott helyben teljesen irracionálisak.

Az aprófalvas településszerkezetből következően az
országban vannak olyan iskolák, amelyek most éppen nem tudják
teljesíteni az előírt létszámhatárokat, de földrajzi elhelyezkedésük
miatt a környező települések tényleges, közszolgáltatásokat ellátó
központjaként működnek. Ezeken a hátrányos helyzetű, növekvő
lakónépességű területeken számos ilyen, 100-120 tanulót nyolc évfolyamon
oktató iskola válik ezekben a hónapokban
tagiskolává.

A korábban önálló
intézmények tagiskolává minősítése nemcsak azért elhibázott döntés, mert
néhány év múlva – a demográfiai változások következtében –
megváltozhatnak a létszámok, hanem azért is, mert az 1970-es évek
tapasztalatai bebizonyították: a helyi iskolák önállóságának
megszüntetése – az úgynevezett iskolakörzetesítés – nagyon súlyos
társadalmi következményekkel jár. Arról a településről, ahol
körzetesítik az intézményeket, a lakosság elvándorol, ami azonban nem a
település elnéptelenedéséhez, hanem lakosságcseréhez vezet. Vagyis az
egyébként is hátrányos helyzetű településeken fokozódik az alacsony
társadalmi státusú népesség koncentrációja.

A tagiskolává váló kis létszámú iskolák fenntartójává a
központi iskolát működtető önkormányzat válik, ő lesz jogosult a
normatívaigénylésre, a kistérségi társulásokon keresztül juttatott
többletpénzek elosztására, a tagiskolák pedagógusainak
foglalkoztatására. Naivitás azt feltételezni, hogy a központi iskolát
fenntartó önkormányzat majd méltányos lesz, az esélyegyenlőségi elvet
figyelembe véve akár csak egyenlő módon támogatja a másik településen
levő tagiskolát, hogy a legjobb tanítót fogja a leghátrányosabb helyzetű
gyerekeket koncentráló osztályokba küldeni, akár vállalva a konfliktust
saját települése szavazópolgáraival. Azokon a területeken, ahol minden
település forráshiányos, minden önkormányzat költségvetése szűkös, az
oktatási intézményt fenntartó önkormányzat a lehető legtöbb forrást a
saját településén fogja hagyni, azt fogja fejleszteni, és ezzel a
társult településeken működő tagiskolákat lehetetlen helyzetbe hozza.
Következésképpen az egységes iskola koncepcióját – azaz hogy azonos
minőségű oktatást nyújtsanak a központi iskolában és a tagiskolában –
lehetetlen megvalósítani. Az egyszer már társult önkormányzatok saját
érdekeiket alig tudják képviselni, de a finanszírozási kényszerek miatt a
társulást fenn kell tartaniuk. A központi iskolák és a tagiskolák
közötti különbségeket a szülők azonnal érzékelni fogják, így aki teheti,
elviszi onnan a gyerekét, ami további iskolabezárásokhoz vagy
szegregált iskolák kialakulásához vezet.

A statisztikában egyetlen oktatási egységként
megjelenő, egy központi és akár több tagiskolával működő, több száz fős
intézményben lehetőség nyílik arra, hogy a rosszul teljesítő tanulókat
koncentrálják és „elbújtassák” a tagiskolákban. Ezzel nem növekedne, sőt
talán csökkenne is az átlagon alul teljesítő iskolák száma, ami mind a
települési, mind az oktatási kormányzatnak nagy könnyebbséget jelentene
az eredmények prezentációjakor.

A
most bezárás vagy tagiskolává válás előtt álló intézmények között
nemcsak hátrányos helyzetűek vannak, hanem olyan, évfolyamonként egy
osztállyal működő, kisebb létszámú iskolák is, ahol jelenleg magas
színvonalú az oktatás, a párhuzamos osztályok hiánya miatt nincs iskolán
belüli szegregáció, így a hátrányos helyzetű tanulók együtt nevelkednek
a szerencsésebb sorsúakkal. Ha az oktatási kormányzat célja az
esélyegyenlőség és a területi kiegyenlítődés, akkor pont ezeket az
iskolákat kellene támogatnia, amelyeket a mostani rendszerben
tagiskolává minősít!

Az elmúlt
években minden, oktatási intézményt fenntartó települési önkormányzat
egyenlő félként indulhatott a különböző pályázatokon, amiből
finanszírozni tudták az oktatási intézmények felújítását, tanárok
továbbképzését. Egy tagiskolában nagy valószínűséggel csak a központi
iskola felújítása és korszerűsítése után lesznek fejlesztések.
Ugyanakkor a tagiskoláknak nemcsak a központi iskolával, hanem a
kistérséggel szemben is érvényesíteniük kell fejlesztési
elképzeléseiket, amennyiben megvalósul az a közoktatási elképzelés, hogy
a kistérségi intézkedési tervekben szereplő fejlesztéseket előnyben
részesítik a különböző pályázatokon. Azt pedig senki sem gondolhatja
komolyan, hogy egy tagiskola, amelynek sem önálló költségvetése, sem
szakmai vezetése nincs, sikeres érdekérvényesítésre lehet
képes.