Oktatáskutatók
évek óta mondják, változtatni kell a közoktatás finanszírozásán, mert a
rendszer nem szolgálja a hatékonyságot
(Forrás: HVG)

Pedagógus szervezetek és az ellenzék megkongatta
a vészharangot: a Gyurcsány-kormány jelentős pedagógus-elbocsátásra
készül, intézmények megszüntetését, illetve összevonását támogatja. A
pénzügyi tárca eközben nem túl meggyőzően bizonygatja, nem eszik olyan
forrón a kását. Oktatáskutatók évek óta mondják, változtatni kell a
közoktatás finanszírozásán, mert a rendszer nem szolgálja a
hatékonyságot.

Előbb a Pedagógusok
Demokratikus Szakszervezete, majd az ebből az érdekvédelmi szervezetből a
Fidesz vezérkarába átigazolt Pokorni Zoltán állt elő bizonyítékkal,
hogy a Pénzügyminisztérium a közoktatást (óvodákat, általános és
középiskolákat) sújtó, suba alatti változtatásokra készül: „Draskovics
és Gyurcsány a magyar gyerekeken spórolna.” A tromfként előhúzott
dokumentum Draskovics július 30-án kelt levele, amelyben a
pénzügyminiszter 13 polgármestert kér arra, ötleteikkel segítsék a jövő
évi költségvetés tervezését, a takarékos és színvonalas közszolgáltatás
megteremtését. A miniszter szociális és gyermekvédelmi, illetve a
közoktatási ágazatban várta a javaslatokat. Egyúttal ki is cövekelte, mi
az, amiben változtatni akar. Egyebek mellett a tanórai és az azon
kívüli időkeret csökkentéséhez, a pedagógusok kötelező óraszámának
„differenciált” növeléséhez, a tanulócsoportok átlaglétszámának
emeléséhez, a minőségi bérpótlék újbóli bevezetéséhez, és a
munkaidő-kedvezmények szűkítéséhez kérte az önkormányzatok gáláns
támogatást, illetve ahhoz, hogy egyes pedagógiai munkakörök betöltői a
jövőben ne legyenek közalkalmazottak.

Bérteher

A Draskovics által felkínált étlap, meglehet, kedves az
intézményeket fenntartó önkormányzatoknak. A közoktatás finanszírozására
sohasem volt elég az állam által biztosított normatíva, különösen a
2002-es közalkalmazotti béremelés óta, amikortól az önkormányzatok
túlnyomó többsége többet költ saját forrásaiból intézményeire, mint az
állam által szavatolt közoktatási támogatás. Ez lényegében független a
település nagyságától, de leginkább a legkisebb és legnagyobb lélekszámú
települések kénytelenek mélyen a zsebükbe nyúlni.

A Heves megyei Ludas község évi cirka százmillióból
gazdálkodó önkormányzatának tízmilliós többletköltséget jelentett, hogy
2003-ban a bérfejlesztés költségeit a központi büdzsé közvetlenül már
nem állta. „Az idei, rendeletben előírt 6 százalékos bérnövelést nem
adjuk meg a pedagógusoknak” – nyilatkozta a hvg.hu-nak Somlai György
polgármester. „Az állam gálánsan csak egy százalékot állna belőle,
nekünk pedig újabb egymillióba kerülne, van más helye is ennek a
pénznek.” Somlai szerint döntésüket az óvodát és alsótagozatot
összevonva működtető intézmény dolgozói elfogadják, sztrájkra nem
készülnek. A 850 fős település ragaszkodik ahhoz, hogy a kisgyerekek,
jelenleg 43 iskolás és 30 óvodás helyben tanulhassanak. „Egy falu nem
csak alvóhely, hanem olyan hely, ahol lokális identitással rendelkező
lakosok élnek” – fogalmazott a polgármester. A falu oktatási
költségeinek a 49 százalékát fizetik saját forrásból.

A VI. kerületi önkormányzat 2002 előtt a költségek 40
százalékát állta saját forrásból, míg ma megközelítően 60-at. Éppen
ezért szánták el magukat az oktatási költségek csökkentésére. A törvény
adta lehetőséget kihasználva szeptembertől átadták a fővárosi
önkormányzatnak a Kölcsey Ferenc Gimnáziumot, és megszüntettek két
óvodát. Rabin László alpolgármester szerint jövőre az előbbi 140
milliós, az utóbbi 70 milliós megtakarítást jelent a kerület idei több
mint 3,7 milliárdos büdzséjében. Az óvodamegszüntetés idei költségeinek
(végkielégítés, átalakítási munkák) nagy részét a Belügyminisztérium
pályázatán nyert összegből fedezik, és pénzügyileg már idén sem járnak
rosszul. Politikailag azonban nehezebb lesz profitálni a „racizásból”, a
VI. kerületi önkormányzatot 1998 és 2002 között vezető Fidesz
gyerekellenességgel vádolta a mostani kormánypárti többséget. „Nyolc
alkalommal kellett szemben ülnöm a szülőkkel és a dolgozókkal. Nem
kívánom senkinek, de lépnünk kellett” – mondta Rabin.

 

Iskolaátadás

A
fővárosi önkormányzatnak érvényes megállapodása van a kerületiekkel a
közoktatási feladatok megosztásáról. Ebben a kerületek vállalják a
területükön működő gimnáziumok fenntartását. Idén azonban a VI. kerület
mellett a I. és a VIII. is úgy döntött: átadja nagy múltú gimnáziumát, a
Petőfit és Vörösmarty-t a fővárosnak. A közgyűlés elvileg megtehette
volna, hogy nem veszi át őket, hiszen a feladatokat eddigi
intézményeivel is elláthatná, de eddigi gyakorlatnak megfelelően mégsem
mondott nemet. Jelenleg a fővárosnak 151 oktatási intézménye van, ebből
107 iskola. Mácsay Márta, az Oktatási Ügyosztály költségvetési és
számviteli alosztályvezetője szerint az intézmények működtetésére idén
várhatóan 50 milliárd felett költenek, ehhez jön még a fejlesztésre
tervezett 4,8 milliárd és felújításra kalkulált 823 millió forint. A
kerületektől a fővárosnál „landoló” intézmények sem lehetnek azonban
biztosak abban, hogy elkerülik az átszervezést vagy a megszüntetést.
1996-ban még 200 fölött volt a számuk.

A főváros valamivel kedvezőbb helyzetben van, mint az
iskolaátvétellel fenyegetett megyei önkormányzatok, nem csupán a magas
évi, idén 352 milliárdos teljes költségvetés miatt, hanem mert velük
ellentétben neki van adókivetési joga, növelheti bevételét. A megyei
önkormányzatok a kistelepülésekhez hasonlóan
forráshiányosak.

Térvesztés

Az 1990 óta az önkormányzatokra van
testálva a közoktatás legtöbb intézménye. A ’90-es évtized elején az
oktatási lobbik viszonylag erősek voltak a helyhatóságokban, részint
személyi okok miatt (számos településen a helyi politikai elit a
pedagógusok közül is verbuválódott), részint a hagyományok
(szervezettség, lokálpatriotizmus, önállósodás és az iskola ügyének
összekapcsolása, a tanárok helyi elitként való azonosítása) miatt. Az
évtized végére viszont az önkormányzati politikai arénában mind több
vereséget könyvelhettek el. Természetesen nem a szociális ágazattal,
hanem elsősorban az infrastrukturális beruházásokkal, gazdasági célú
fejlesztésekkel szemben. A szolgáltató önkormányzat eszméjét mindinkább
felváltotta a vállalkozóé.

A
térvesztésnek elsősorban finanszírozási oka van, hiszen az
önkormányzatok oktatási kiadásai jelentősen növekedtek. Az Országos
Közoktatási Intézet számításai szerint a települések kiadásai a 2002-es
közalkalmazotti béremelést követően 29-30 százalékkal emelkedtek. Igaz,
átlagosan az állam is ilyen arányban növelte a forrásokat. „Miközben az
ágazat súlya tovább nő a kiadásokon belül, az önkormányzat mozgástere,
költségvetési szabadságfoka ezzel párhuzamosan
csökken.”

Szociálpszichológiai
háttere is van annak, hogy középpontba került az ágazat
költséghatékonysága. A tanár egyre inkább szolgáltatóvá vált, társadalmi
presztízse jelentősen hanyatlott, miközben bizonyos csoportok szemében
még mindig aránytalan biztonságot élvez a munkaerő-piacon. Ebben a
helyzetben a PM okkal remélhette, hogy – legalábbis a kormánypárti –
önkormányzatokban partnerre talál a közoktatás-finanszírozás
átalakításában.

A miniszter
hallgatása

Nem tudni egyelőre
azonban, hogy mennyire partner ebben az oktatási tárca, amelyet
elfelejtettek értesíteni a pénzügyminiszteri akcióról. Tartalmi
kifogásai Magyar Bálintnak aligha lehetnek, hiszen többször beszélt már
például a közoktatás hatékonyságának növeléséről, arról is, hogy a
normatív, teljesítménytől nem függő finanszírozás kontraproduktív. A
Horn-kormány idején ő maga vezette be a mostani levélben lehetőségként
felvázolt minőségi bérpótlékot, amit aztán az Orbán-kormány a pedagógus
szervezetek nyomására megszüntetett. Az ágazat ügyeibe korábban
beleszólást nem engedő, így a szocialista pedagógus lobbiban sok
ellenséget szerző miniszter ezzel együtt eddig még nem nyilvánított
véleményt Draskovics ötleteiről. Meglehet, az éppen a felsőoktatási
reform áterőszakolásán munkálkodó Magyar most még nem akart új frontot
nyitni.

Pedig a közoktatás
finanszírozásával valamit kezdeni kell – állítják az oktatáskutatók. Az
Oktatáspolitikai Elemző Központ (OPEK) Fenntartható-e a közoktatás? című
elemzése szerint a magyar közoktatásra fordított pénz nemzeti
összterméken belüli aránya mára elérte azt a szintet, ahol az oktatás
finanszírozási problémái nem kezelhetőek a források növelésével. Az
utóbbi három évben jelentősen emelkedett, mára a GDP 4,2 százalékát éri
el, és nagyjából az EU-n belül vezető oktatási hatalomnak tekintett
Svédország, Franciaország, Dánia és Ausztria szintjét éri el. Eközben a
csökkenő gyerek- és a lényegében stagnáló pedagóguslétszám miatt az egy
tanárra jutó tanulói létszám és a pedagógusok átlagos tanítási óraszáma
az OECD-országok átlagának háromnegyede.

Kényszerek

Ezekből
az adatokból nagyon könnyű lenne azt a következtetést levonni, hogy
pedagógusokat kell elbocsátani, iskolákat kell összevonni, így a
költségek csökkenthetők, valójában azonban a magyar településszerkezet
és önkormányzati rendszer a jelentős spórolást megakadályozza – mondta a
hvg.hu-nak Varga Júlia közgazdász, a Corvinus Egyetem docense. A magyar
általános iskolák 75 százaléka ugyanis olyan településeken működik,
ahol egyetlen nyolcosztályos iskola van. Nem vagyunk ezzel egyedül,
Skandináviában nagyon hasonló a helyzet. Hiába a drága működés, a
rosszabb pedagógiai hatékonyság, az intézmények túlnyomó többségét a
gyereklétszám csökkenése mellett is fenn kell tartani. A megszüntetéssel
felszabaduló források egyébként sincsenek arányban azokkal a
feszültségekkel, amelyeket az iskola hiánya okoz. Vargát igazolja, hogy
az OPEK adatai szerint a kis létszámú iskolák összes költsége az elemi
oktatáson belül mindössze 5-6 százalékot tesznek ki.

Varga Júlia nem zárja ki, hogy a többiskolás
településeken „van tartalék a rendszerben”, esetükben igazolható a
racionalizálás: „de ez nem ad választ az alapproblémára, hogy ki tanít
ma az iskolákban.” A kutató aggasztónak tartja, hogy a 2002-es béremelés
sem csökkentette a pedagógus bérek relatív hátrányait, különösen a
fiatal korosztályok esetében versenyképtelenek a piaci bérekhez képest. A
kezdő férfi pedagógus háromszor keres kevesebbet, mint az azonos korú
értelmiségi beosztású társa – állítja Varga az Új Pedagógiai Szemle
nyári számában. Ennek köszönhető, hogy nő az ötven felüli tanárok
aránya, míg az érettségit adó középiskolákban a bekerülők között nagyobb
arányban vannak főiskolai, mint egyetemi végzettségű
tanárok.

Semjén András közgazdász,
az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének kutatója szerint a
szétaprózottság nemcsak a rossz költséghatékonyság miatt, hanem az
esélyegyenlőség szempontjából is megkérdőjelezhető. A kisiskolák, a
kiscsoportos oktatás ugyanis melegágya a szegregációnak. Semjén nem
tartja helyesnek azt sem, hogy a tanárok közalkalmazottak, így a
fenntartó önkormányzatoknak meg van kötve a kezük, nem alkalmazkodhatnak
az igényekhez. „A közalkalmazotti bértábla alkalmazása a tanároknál már
bevezetése idején értelmetlen volt, mert teljesítményellenes,
rugalmatlan és szükségtelenül egyenlősítő.” A foglalkoztatási helyzet
tekintetében az unión belül az is unikumnak számít, hogy miközben a
tanár közalkalmazott, az iskola a munkáltatója.

A kutató rámutat, hogy az utóbbi évek felsőoktatási
expanziója során növekvő hallgatói létszám mellett csökkent az oktató
kar. Az egy pedagógusra eső alacsony tanóra és gyerekszám Semjén szerint
„minőségileg nincs visszaigazolva”, nemzetközi összehasonlításban
képességek terén a magyar felsőtagozatosok komoly hátrányban vannak már
európai táraikkal szemben.