Mitől működik jól egy történelmi film? Peragovics Ferenc írása
szerint attól, ha a történetmondás középpontjában a szabadság áll.

Sokáig húzódoztam, de aztán csak
megnéztem a spártaiak legfőbb erényének emléket állító filmet, a 300-at.
A film készítőivel folytatott beszélgetéseket is meghallgattam, és
elismerem, jó munkát végeztek. Egy minden ízében modern közönséggel
számoló kalandfilm született, bravúros animációs technikával, szinte
mesebeli hősökkel. Utóbbit be is vallják a készítők, mert Hérodotosz
azért sok kérdést nyitva hagy számunkra, amit csak a fantázia pótolhat.

Izgalmasan idealizálja a film
Spártát, a katonai demokráciát a szabadság és jogok hazájának mutatva
be. Szembeszökő, hogy a királyi családot látjuk, az ephorosokat idézi a
kép, és a vének tanácsát, de sehol egy helóta, de még egy körüllakó sem.
Nincs is rájuk szükség a bemutatott témához, mindazonáltal kíváncsi
volnék, hogyan oldanának meg a szerzők, mondjuk, egy krüpteia-jelenetet.
A film pátosza a perzsa istenkirály zsarnok, hódító elleni küzdelemben
formálódik. Leonidaszék védelmezik a szabadságot, Hellaszét és Spártáét,
utóbbiéról – ismétlem – sokat nem tudunk meg, gyaníthatóan nem is
tudhatunk. Gorgó utolsó szerelmes estéjükön mondja férjének, cselekedj
úgy, ahogy egy szabad emberhez illik. Ez, a női főszereplő szájából
elhangzó mondat csempészi a filmbe a mai euro-atlanti világ legfőbb
értékét, a közszabadságot, a választás lehetőségét. És az előre tudott,
áhított sors be is teljesedik, a perzsa íjászok nyílvesszőikkel szinte
földhöz szögezik Lakedaimon hőseit, akiket – mintha légi felvétel
készült volna – a film utolsó kockáin egy nagyszerűen megkomponált
képben látunk holtan fekve, szanaszét heverő l-betűs pajzsaiktól övezve.
A mozaikszerű látvány közepén Leonidasz krisztusi pózban.

Mel Gibson A rettenthetetlen c.
filmje is mi másról szólna, mint a szabadságról. Az ifjú, szerelmét
elvesztő suhanc szerepére mintha ugyan egy kicsit túlkoros volna a
főszereplő-rendező, de az érett férfi későbbiekben annál meggyőzőbben
alakítja az angolok esküdt ellenségét, a skót függetlenség népvezérét,
akit csak ármány és túlerő törhet meg. Az átlagos kalandfilmnek mondható
Gibson-alkotás erejét egy jelenetben érezni a legjobban. Wallace
kivégzésekor a kínpadról hangzik el szájából a velőt rázó, fájdalmas
Freedom! üvöltés.

A filmek a
demokratikus világ tömegszórakoztatásának darabjai. Sikerük nem csak az
elkészítésükbe fektetett rengeteg pénztől, a modern technikai
eljárásoktól, a hollywood-i külsőségektől függ, hanem a fentebb röviden
elemzett gondolatiságtól is.

A
honfoglalás 1100. évfordulóján a magyar film is kísérletet tett a
thermopülai csatához vagy Wallace történetéhez hasonló régiségbe
visszanyúlni. Az örömteli honszerzés azonban búsra, melankolikusra
sikerült. Az Árpádot alakító nyugati filmsztár, Franco Nero sem tudta a
filmet eladni határainkon túl. Az emberben óhatatlanul felmerül a
kérdés, a mi történeteink nem méltóak a világ figyelmére,
történelmünknek nincsenek olyan mozzanatai, melyeket meg lehetne
ismertetni a világgal kasszasikert hozó filmek segítségével? A választ
ismerem: persze, hogy van, de nincs pénz a megvalósításukra. De az első
nem a pénz összekalapozása volna, hanem a sztori elmondásának módját
kellene kitalálni, az események olyan tálalását kifundálni, ami felkelti
az érdeklődést. „Szerencsétlenségünknek”, kudarcainknak egyik „titka”
ósdi történelemszemléletünkben, antidemokratikus, a sérelmeket mind a
mai napig dajkáló történelmi diskurzusban rejlik.

Egy európai szemléletű, optimista szövegmondásra
bukkantam már jó néhány éve. Egyébként ott, ahol annyira nem is vártam,
Illyés Gyulánál. Árpád című versét, ami inkább egy elbeszélő költemény,
gyakran felolvasom történelemóráimon, hogy a honfoglalás nagyszerűségét,
sorsfordító jelentőségét diákjaimmal érzékeltessem. Árpád hosszas
vívódásaiba pillant be Illyés, miközben szinte filmszerűen mondja el az
etelközi szállások elhagyásának ma is csak töredékesen ismert okait. Az
utolsó két versszakban elhatározásra jut a vezér: 

„Akárhogyan is – még most sem
beszélt –
szabadok leszünk” – ez suhant
talán a
szívébe inkább, mintsem az agyába,
miközben
megsarkantyúzta a mént

s a menetből
egy sziklára kiállva
jelt adott: gyorsan! S nézte fürge
szemmel,
mint juhász, aki minden ürüt ösmer,
hogy
tódul népe át Európába.”

A „szabadok leszünk” mondat rímel Leonidasz és Wallace
választására. A szabadság pedig Európában van, mint azt Illyés
értésünkre adja költeménye utolsó szavával.

Jó szövegkönyvet lehetne ebből írni. A hézagokat meg ki
kell pótolni. Hogy mivel? Hát csalással, ahogy Frank Miller, a 300
alapjául szolgáló képregény szerzője mondja huncut mosollyal magáról és
alkotói módszeréről.

A hozzá hasonló
adottságokkal mi is rendelkezünk. Csalás? Szemfényvesztés? Trükkök?
Nekünk az semmi!

Peragovics
Ferenc

A fenti írás a szerző véleményét tükrözi, és nem a TTE
álláspontját jelenti az adott kérdésben. Ha önnek is véleménye, vagy
megjegyzése van az olvasottakhoz, azt e-mailben az info@tte.hu címen, vagy a
honlapon fórum indításával jelezheti.