• Címlap
  • Hírek
  • Tallózó
  • Történelem
  • Történelemtanítás
  • TTE
  • Átláthatóság
  • Adatvédelem
  • English
Hirdetés

Kérjük, segíts, hogy folytathassuk munkánkat!

Számlaszámunk: 11705008 – 20133762.

A támogatás bankkártyával itt lehetséges.

Nagyon köszönjük.

Hol vannak az ajánlások?
2008. szeptember 3. szerda, 0:00

A múlt héten lezajlott a VII. Nevelésügyi Kongresszus. Miklósi
László arra kíváncsi, hogy születtek-e a kongresszusnak
ajánlásai.

Várom a VII. Nevelésügyi
Kongresszus ajánlásait. Annál is inkább, mert – bár szerettem volna –
keveset tudtam ott lenni. Amint várható volt, számos ismert, nagynevű
szakember volt jelen, adott elő.


Jó,
hogy a kongresszust civil szervezetek kezdeményezték. Örvendetes, hogy a
rendezvénynek megnyitásakor viszonylag jó sajtója volt. Ezzel együtt a
pedagógusok nagy része nem tudott az eseményről. (Korunkra is jellemző,
hogy a tévék és rádiók kis számban voltak jelen, s alig tudósítottak e
kongresszusról.)


Feltűnő, hogy az
első napi köszöntők között a legérdekesebb az iskola világától
legtávolabb állók megszólalása volt. A Kereskedelmi és Iparkamara elnöke
hívta föl a figyelmet a különösen fontos kérdésre: mit vár el az üzleti
világ az iskolától. Mi kell ahhoz, hogy tanulmányai után munkát
találjon, s megállja majd a helyét a diák? Békés Pál író pedig a
fantázia jelentőségére, illetve a pedagógia lényegére mutatott, amikor
azt kérte: minél több gyereknek lehessen meg a saját Üveghegye… – ami
így leírva persze banálisnak hathat, de az adott kontextusban
nagyon is a helyén volt.


A
kongresszus téziseit jó előre megfogalmazták, közzétették. Vajon
serkentette-e ez a vitát? Vagy épp keretetek közé szorította? Sikerült-e
a többnapos tanácskozást követően olyan ajánlást megfogalmazni, mely
kellően tömör, pontokba szedhető, s eljut a pedagógusokhoz? Van-e olyan
üzenet, amely „átmegy” a médián?
S ami manapság szinte
érthetetlen: Miért nincsenek ajánlások napokkal a rendezvény vége
után?


Mivégre volt e nagy
felbuzdulás? A neveléstörténet fontos fejezete (lesz), amely utat mutat a
pedagógia közeljövőjének – vagy a szakma önigazoló rendezvénye volt
csupán?



Tán e kérdésekhez is közelebb kerülnénk, ha
olvashatnánk végre az
ajánlásokat.




A fenti írás a szerző véleményét tükrözi, és nem a TTE
álláspontját jelenti az adott kérdésben. Ha önnek is véleménye, vagy
megjegyzése van az olvasottakhoz, azt e-mailben az info@tte.hu címen, vagy a
honlapon fórum indításával jelezheti.

Akkor tudunk dolgozni, ha Ön is segít!


Vissza

Alrovatok

Szemle

TTE-tagok figyelmébe:

Éljen a lehetőséggel!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

TTE-közösség

TTE a Facebookon

Youtube-csatorna

Tankönyvek

Hisztorizás podcast

Szlovák-magyar közös múlt

Történelemtanárok (34.) Országos Konferenciája

„Vissza a jövőbe!”- A közösségi média és az AI hatása a történelemre

A Történelemtanárok (34.) Országos Konferenciájának állásfoglalása

Eddigi konferenciáink

Galéria

1956 a tankönyvekben (Fehérvárcsurgó)

Támogatók

A tte.hu működésének támogatója

Adomány

Címkék

alapvizsga aláírásgyűjtés civil Civil Közoktatási Platform családtörténet előadás emberi jogok emléknap gyász Különóra módszertani cikk NAT tankönyv TTE-konferencia Tényleg!? történelmi atlasz törvény álhírek állásfoglalás érettségi

Partnerek

  • Impresszum
  • Alapszabály
  • Tagdíj
  • Belépési nyilatkozat
  • Támogatás
  • Kapcsolat
Történelemtanárok Egylete 1997-2017