A modern művészet előfutárának tartott francia szimbolista alkotó, Gustave Moreau alkotásait mutatja be a Szépművészeti Múzeum február 19-én megnyílt kiállítása.
Megkérdőjelezte a romák oktatási integrációjának értelmét Tatai-Tóth András. Az MSZP oktatáspolitikusa tegnap kijelentette: az integráció nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. (Forrás: NOL)
Harminchét évvel elkészülte után adják ki Jane Fonda nagy vihart kavart dokumentumfilmjét, amit még a vietnami háború ellen készített, ám annak idején leállították mozis forgalmazását és teljesen kivonták a forgalomból. (Forrás: Kultúra.hu)
Magyar közreműködéssel létrejött projekt nyerte el a 2007/2008-es tanév legjobb eTwinning-projektje címet a 16–19 évesek korcsoportjában. A nyertesek meghívást kaptak a görögországi eTwinning Táborba.
Magyarországon a rendszerváltás óta két országosan reprezentatív adatfelvétel készült a roma népesség helyzetéről: 1993-ban és 2003-ban (az adatfelvételeket a nemrégiben elhunyt Kemény István irányította). (Forrás: HVG)
Több háztartásnak van internet-hozzáférése, mint vezetékes telefonja, vagyis minden második magyar háztartásban van internet. Igaz, az otthon netező háztartások 8,5 százalékában továbbra is tárcsázni kell a világhálóra való csatlakozáshoz. (Forrás: FN)
Az Európai Unió döntése értelmében a cím birtokosaként olyan rangos védett helyszínekkel kerül egy táborba a szigetvári vár, mint az athéni Akropolisz, vagy a lett főváros, Riga óvárosa. (Forrás: Dunántúli Napló)
A tanulóknak február 20-áig kell dönteniük, hogy mely középfokú intézményekbe adják be jelentkezési lapjaikat, továbbá arról, hogyan rangsorolják jelentkezéseiket. Ezután kezdődnek csak a „felvételi eljárások” az egyes középfokú iskolákban – melyek eredményeképpen majd április 20-án születnek meg a felvételi döntések.
A biztonsági szakértők egy része úgy véli, hogy a világhálón hamarosan reménytelen helyzetbe kerülhetünk, ezért szükségesnek tartják a teljes újrakezdést, mégpedig az anonimitás mellőzése jegyében. (Forrrás: SG)
A Független Médiaközpont roma újságíró-gyakornoki programját a legjobb 30 európai antidiszkriminációs médiaprogram közé választotta az a nemzetközi szakértői csoport, amely több mint 150 kezdeményezést vizsgált meg az elmúlt évben.
2009 nemcsak Radnóti születésének 100. évfordulója, hanem a költőről elnevezett gyakorlóiskola fennállásának 50 éves jubileuma is. A kettős évforduló alkalmából a Radnóti-évet koordináló Petőfi Irodalmi Múzeum az iskolával karöltve nyitotta meg az idei eseménysorozatot. (Forrás: Kultúra.hu)