iller István oktatási és kulturális miniszter levélben kérte a pedagógusokat és a szülői szervezeteket, hogy minden lehetséges eszközzel segítsék a H1N1 elleni védőoltás beadását a nevelési és az oktatási intézményekben. (Forrás: Edupress)
A könyvtárakkal és levéltárakkal párhuzamosan jelent meg az igény a hazai múzeumok emlék- és tárgyanyagának digitalizálásra is. A terület azonban a már említettekkel ellentétben más feltételeket, és speciális megoldásokat igényel – ezen problémákat az alig egy hónapja létrejött Múzeumi Digitalizálási Bizottság égisze alatt próbálják majd megoldani. (Forrás: Múlt-kor)
Az idei Rátz Tanár Úr Életműdíjat hét vidéki és egy budapesti pedagógus nyerte el. Az elismeréseket az alapító cégek vezetői november 17-én, a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében adták át. (Forrás: Edupress)
Apró vonatok zakatolnak az Északi pályaudvar vasúti és vasútmodell-kiállításon, ahol a terepasztalokon közlekedő modelleket bárki irányíthatja. Megismerhető, kipróbálható a terepasztal-építés, és kisvasutazni is lehet. (Forrás: Kultúra.hu)
A hallgatókért egyre inkább harcolniuk kell a felsőoktatási intézményeknek. Hazánkban sok helyütt erre azonban nincs elegendő forrás, így sokan a legolcsóbb – és sajnos néha a legrosszabb – megoldásokat választják a képzések népszerűsítésére. (Forrás: FN)
A pedagóguspályán a jobb minőséget nyújtókat jobban meg kell becsülni, mint az alacsonyabb színvonalon teljesítőket – mondta az oktatási tárca szakállamtitkára. (Forrás: Híradó)
A Nemzeti Galéria hamarosan megnyíló, két késő barokk festő, Maulbertsch és Winterhalder alkotásait felvonultató kiállításának egyik fénypontja a szombathelyi székesegyház egykori főoltárképe lesz, amelynek restaurálási munkálataiba pénteken a sajtó képviselői is bepillanthattak. (Forrás: Kultúra.hu)
Nyugaton ma is egy iskola diákjainak összetartozását jelenti az egyenruha, nálunk viszont a rendszerváltás óta nem is ismerik a gyerekek az iskolaköpenyt. Hódmezővásárhelyen egy települési képviselő – az egyik iskola igazgatója – javasolta, hogy formaruha bevezetésével csökkentsék a látható szociális különbségeket. (Forrás: Duna TV)
Kétnapos adományozó konferencia kezdődött szerdán Brüsszelben a közép-, illetve kelet-európai romaoktatás fejlesztése érdekében, Soros Györgynek, a Nyílt Társadalom Intézete alapítójának a részvételével. (Forrás: [origo])
Szocialista városok? Városok Magyarországon és a Kárpát-medencében 1945-1990. Budapest Főváros Levéltára valamint az URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv szervezésében ez év november 18-19-én kerül sor a Levéltári Napok rendezvénysorozatra.
Várhatóan 2014-től lehet a felsőoktatási intézményekbe való belépés feltétele egy vagy két tantárgyból az emelt szintű érettségi – az erről szóló módosító indítványt szerdai ülésén hagyta jóvá az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága. (Forrás: Metropol)