Az Apáczai Közalapítvány történelemtanárokat keres a Határtalanul! programhoz kapcsolódó felkészítő-értékelő órák helyszíni ellenőrzésére és szakmai értékelésére, projektlátogatásra.
Csökkentené a pedagógusok óraszámát a Pedegógusok Demokratikus Szakszervezete, ezért azonnali tárgyalásokat kezdeményez a kormánnyal. (Forrás: Inforádió)
A héten megkezdődött a nem latin betűs országkódok bevezetése. Elsőként három arab ország kapott anyanyelvén írt végződést, de hamarosan továbbiak várhatók. (Forrás: IT café)
Összesen 3380 pedagógus vett részt abban a többszörösen újszerű felmérésben, amelynek megszervezéséről az oktatási és kulturális miniszter és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke állapodott meg korábban.
Életmű-kiállítással, monográfiával, szülővárosában, Szekszárdon pedig szabadegyetemmel idézik fel a magyar riportfényképezés klasszikusának számító, idén 120 éve született Escher Károly alakját. (Forrás: Múlt-kor)
2010-ben is az a legjellemzőbb vélemény a történelem érettségiről, hogy bár megbukni szinte lehetetlen rajta, azonban a jó jegyek megszerzéséhez már tényleg komoly tudásra van szükség. A TTE érettségi összeállítása.
Manapság egyre kevesebb gyermek jön a világra, viszont a megszületett gyerekek szüleiknél minden bizonnyal jóval magasabb színvonalon élnek majd. Mindez természetesen a vásárlóerő évtizedes növekedésének tudható be, ezzel párhuzamosan pedig a szülők is többet költenek gyerekeikre – derül ki a GfK Hungária kutatási eredményeiből. (Forrás: hvg.hu)
Harminckilencezer négyzetméteres ingatlan, ahol huszonkilenc épületet újítanak fel, melynek kétharmada műemlék. Mintegy kétszáz védett műtárgy is található Pécsett a Zsolnay-gyár területén, amely a rehabilitáció közepette jelenleg meglehetősen ostromállapotot mutat – írja a műemlékem.hu. (via Múlt-kor)
2005 májusában, a kétszintű vizsga bevezetésével volt első alkalommal írásbeli érettségi történelemből. Az akkori érettségi botrány miatt erre kevésbé emlékszünk. A következő években már sokkal inkább a tartalomra figyeltünk. Az eddigi májusi történelem írásbelik krónikája.
A maturálóknak életük során valószínűleg most van a legszélesebb rálátásuk a világra, ezt a tudást azonban gyorsan elfelejtik. Az életben való beváláshoz szükséges képességekre még ma sem készít fel az iskola. Az érettségi viszont már a diákok kompetenciáira fókuszál. (Forrás: FN)
Egyedi installációval és fotósorozattal idézik fel a hódmezővásárhelyi közintézmény munkatársai a rendszerváltás egyik legemlékezetesebb helyi eseményét a néhány nap múlva nyíló tárlaton. (Forrás: Múlt-kor)