Hárommilliárd
forint átcsoportosításával mentené meg a csődközeli helyzetbe került
kistelepülési iskolákat az Élőlánc Magyarországért civil mozgalom és
Ángyán József, a Fidesz országgyűlési képviselője. (Forrás:
[origo])
Kistelepülési iskoláknak
adható kiegészítő támogatást, számukra fenntartott 105 milliós
minőségfejlesztési és 100 milliós tehetséggondozási alap létrehozását
kezdeményezi a költségvetési törvényjavaslathoz benyújtott módosító
indítványaiban Ángyán József fideszes képviselő.
Az ellenzéki politikus keddi, budapesti
sajtótájékoztatóján kiemelte, összesen hárommilliárd forint kellene
ahhoz, hogy a magyar települések felét kitevő ezer fő alatti falvak
iskoláit megmentsék. Ezzel – jegyezte meg – több ezer családot
tarthatnának az egyre inkább elnéptelenedő
településeken.
„Ez az összeg eltörpül a köz- és
felsőoktatásra fordított milliárdok mellett, és különösebb probléma
nélkül el lehetne vonni számos, cél nélküli oktatási forrásból” – mondta
a sajtótájékoztatón Lányi András, az Élőlánc Magyarországért elnökségi
tagja. Hozzáfűzte, megszüntetnék azokat a kiegészítő normatívákat,
amelyek arra ösztönzik a kisiskolákat, hogy feladják önállóságukat, és
többcélú kistérségi társulásokhoz csatlakozzanak.
Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus
Szakszervezetének (PDSZ) elnöke elmondta: a jelenlegi finanszírozási
rendszer ellehetetleníti a kistelepülések iskoláit, hiszen ma egy
központi, összevont intézménybe járó diák a normatíva szempontjából
többet ér, mint az, aki lakóhelyén tanul.
A
szakszervezeti elnök hangsúlyozta, gyorsan kell cselekedni, a jövő évi
41 milliárd forintos normatívacsökkentés ugyanis leginkább a
kisiskolákat érinti. „Az elvonás következtében azokra az intézményekre
is lakat kerülhet, amelyek még működnek” – magyarázta.