Kamerájával
küzdött a társadalmi igazságosság kivívásáért és a gyermekmunka
eltörléséért Lewis W. Hine, akinek erőfeszítései a felkavaró képek
publikálása után azonnal beértek: az amerikai kongresszus 1916-ban
korlátozta a gyermekrabszolgaság gyakorlatát. (Forrás:
Múlt-kor)

Lewis W. Hine 1874-ben a
wisconsini Oshkosh-ban született. Apja halála után magának kellett
spórolnia azért, hogy a tanulmányait később a félretett pénzéből
finanszírozni tudja; először a Chicagói, majd a Columbiai, végül a New
York-i Egyetemen tanult szociológiát. Szociológus professzorként Hine
kezdetben az Ethical Culture Schoolban kereste a kenyerét, s osztályával
a közeli Ellis Islandre szervezett tanulmányutakat, ahol a csoport az
Egyesült Államokba érkező bevándorlók tömegét kezdte fényképezni. Hine
ezekben az években ébredt rá, hogy a fotográfia az ő igazi hivatása: a
fotográfus nem csupán a fényképezőgép használatát sajátítatta el
tanítványaival, hanem az egész országnak meg akarta mutatni, hogy a
marginális társadalmi csoportok milyen napi gondokkal küzdenek az ipari
forradalom Amerikájában.

Az amerikai
polgárháborút követő években a kibontakozó ipari forradalom az olcsó
munkaerőben volt érdekelt, de nem ment ritkaságszámba, hogy az iparban
egyre többször gyermeket kezdtek foglalkoztatni, akiknek a felnőttek
munkabérének a töredékét fizették. Az embert próbáló körülmények között,
szénbányákban és fonodákban dolgozó, fejlődésben visszamaradt, sokszor
gerincfájós gyermekek nemegyszer TBC-től és hörghuruttól szenvedtek, de
munkájuk még így is hasznosnak bizonyult az olyan munkafázisokban, ahol a
kisebb méretű kezeik előnyt jelentettek.

Hine kezdetben az emigránsok szociális problémáit
kezdte körüljárni, később azonban tovább szűkítette érdeklődési
területét, s a századforduló Amerikájának egyik akut problémájára, a
gyermekmunka anomáliáira, a kiskorúak rabszolgaként való robotoltatására
helyezte a hangsúlyt. Fotósként 1907-ben a három évvel korábban
alapított, a gyakorlat törvényen kívül helyezéséért küzdő Nemzeti
Gyermekmunka Bizottságnak (National Child Labor Committee, NCLC) kezdett
dolgozni, s az ezt követő évtizedet a gyermekmunka dokumentációjának
szentelte, nyíltan támogatva az NCLC azon törekvését, hogy töröljék el a
jogsértő gyakorlatot, amely 1910-ben már két millió 15 éven aluli
gyermeket érintett.

Hine
fotográfusként és oknyomozóként sorra járta a különböző gyárakat és
bányákat, s titokban készített felvételeket az ételhordójában
becsempészett kamerájával, mindezt azért – mint mondta –, hogy
„megmutasson dolgokat, amelyeket meg kell változtatni” –, akár életének
kockáztatása árán is. Hine mindent bevetett: öltözött képeslap- és
Bibliaárusnak, volt tűzvédelmi szakember és az ipari forradalmat
dokumentáló műszaki fényképész is. A felvételek készítése közben Hine
információkat gyűjtött a gyerekekről: mennyi idősek, kik ők, mióta
dolgoznak ott és mivel foglalkoznak.

1916-ban Amerika-szerte ismertté váltak az embertelen
körülményekről tanúskodó képek, a közvéleményt pedig sokkhatásként érték
a gyermekmunka bemutatását ábrázoló fotók. A megnövekedett lobbierőnek
köszönhetően az NCLC a gyermekmunka korlátozását törvényi szinten
szerette volna kimondani; az általa támogatott, s 1916-ban a
törvényhozáson is átpasszírozott Keating-Owen Act megtiltotta azoknak az
áruknak az államok között való vízi úton történő szállítását, amelyek
előállításához gyermekek munkaerejét használták fel. A legalacsonyabb
kort 14, míg bányákban 16 évben állapította meg, egy gyermek pedig
naponta maximum nyolc órát dolgozhatott.

A képviselőházban és a szenátusban is nagy többséggel
elfogadott szabályozás tizennyolc hónap múlva a legfelső bíróságon
landolt, amely azonban kimondta: nincs joga a kongresszusnak arra, hogy
szabályozza a gyermekek által előállított termékek kereskedelmét, ezzel a
törvényt alkotmányellenesnek nyilvánította (Hammer v. Dagenhart, 247
U.S. 251 1918). Ezzel kivették a szelet a szervezet vitorlájából, s
egészen a New Deal és Franklin Delano Roosevelt megérkezéséig kellett
várni, hogy a kérdést ismét szövetségi szinten szabályozzák (1938, Fair
Labor Standards Act).

Mindeközben
Hine szabadúszóként folyamatosan dolgozott a The Survey című, egy a
társadalmi reformot propagáló orgánumnak, s a pittsburghi acélművekben a
The Pittsburgh Survey felkérésére a gyári munkások életét is
megörökítette. Az első világháborút követően az amerikai vöröskereszt
munkáját követte végig Európában, majd 1930-ban az Empire State Building
építési folyamatait dokumentálta, a gazdasági világválság alatt pedig a
déli területeken a segélyezési akciókat kapta lencsevégre. Hine
életének utolsó éveiben a kormányzati és a különböző vállalati
segítségek hiányában sokat nélkülözött, s hatvanhat évesen olyan
szegényen halt meg, mint fotósorozatainak legtöbb
szereplője.