Nyílik
az olló: egyes intézményekben mind nagyobbak a különbségek az államilag
finanszírozott, illetve a képzésüket saját zsebből fedező
egyetemisták-főiskolások felvételi követelményei között. (Forrás:
HVG)

A felsőoktatási intézmények
bevételei elsősorban a náluk tanuló diákok számától függnek – ha tehát
azon múlik, sok helyütt akár a minőségből is hajlandóak engedni, hogy
minél több felvételizőből váljék egyetemi-főiskolai polgár. Így aztán
nagyon sok olyan diák előtt is megnyílt a főiskolák-egyetemek kapuja,
aki hármasokkal került ki a középiskolából.

Az egyetemre-főiskolába jutás miniszteri rendeletben
megszabott 78 felvételi pontos minimumfeltételét egy elégséges és egy
közepes érettségi jeggyel is el lehetett érni (az előbbi 19 pontot ért,
az utóbbi húszat, és ezek összegét a felvételin duplázni lehetett). Így
aztán az idei tanévben minden harmadik egyetemi-főiskolai szakra be is
lehetett kerülni 78 ponttal. Elvégre egy hármas nem túl nagy
teljesítmény: az érettségizettek közül – és ma a megfelelő korúak
négyötöde jár középiskolába – lényegében csak az nem tanul tovább, aki
nem akar.

Mindez azért, mert
államilag finanszírozott képzésre számos intézmény a korábbinál kevesebb
diákot vehetett fel (lásd Képzésterületen kívüliség című írásunkat), s
igyekezett fizető hallgatókkal kitölteni a helyeket. A jelentkezők száma
azonban csökken, tavaly 20 ezerrel kevesebben felvételiztek, mint egy
évvel korábban. Így nagyon sok intézmény számára nem maradt más
lehetőség, mint hogy „olcsóbban” mérje a bejutást, és a kevesebb
felvételi ponttal jelentkező, de fizetni hajlandó diákokat is beengedje
az alma materbe.

Kérdés azonban,
hogy benn maradniuk is sikerül-e. Lemorzsolódási adatok nincsenek a
költségtérítésesekről, s a tanulmányok időbeni elhúzását és az iskolák
közötti átjárást is lehetővé tevő kreditrendszer bevezetése óta nem is
nagyon lehet ilyeneket gyűjteni. (A tapasztalatok szerint mindenesetre a
levelező tagozatok fizető hallgatói, jellemzően munkahelyi és családi
elfoglaltságuk miatt, nagyobb arányban hagyják abba tanulmányaikat, mint
a nappalisok.) A költségtérítésesek fizetési fegyelme korábban hagyott
maga után kívánnivalókat, ám a diákhitel bevezetése óta nemigen vannak
ilyen problémák.

A rossz tanulmányi
eredményt pedig a bevételekről lemondani nem akaró intézmények nem
tekintik válóoknak. Inkább elviselik, hogy ez nehezen kezelhető
feszültségeket okoz az oktatásban. „Azt szoktam mondani, a Mózes által
kettéválasztott Vörös-tenger kutya füle volt a diákok közti különbséghez
képest” – fogalmazott a HVG-nek Majdán János, a bajai Eötvös József
Főiskola rektora. A szakok gyakorlatilag ketté vannak vágva: a diákság
egyik része nagyon alacsony színvonalon teljesít.

„Nem a buktatás a célunk, hanem hogy megtanítsuk a
diákokat. Legalább egy minimumszintre mindenkit fel kell hozni” –
magyarázta nem kizárólag saját intézménye bizonyítványát Fazekas Csaba, a
Miskolci Egyetem bölcsészkarának dékánja. A diákoknak azt szokta
mondani, hogy nem szégyen elővenni a középiskolai tankönyvet; akiknek
pedig ez sem elegendő, azoknak felzárkóztató oktatást tartanak. „A
magyar szakon például helyesírási felzárkóztatásra van szükség” – jelzi
érzékletes példával, milyen problémákkal szembesülnek manapság némely
egyetemen. Hozzátette: „Nagyon rossz lenne, ha a fogorvosnál meg kellene
majd kérdezni, hogy költségtérítéses vagy államilag támogatott
képzésben szerezte-e a diplomáját.”

Pedig lehet, hogy hamarosan így lesz: a Debreceni
Egyetem az idei tanévre már 86 ponttal is felvett fogorvosjelölteket.
Nyilván a félévenként közel 1 millió forintos tandíj is szerepet
játszott a felvételiztetők jószívűségében, de a debrecenieknek
valószínűleg nem lesz könnyű dolguk, ha az alacsony pontszámmal jött
fizetőképes hallgatókat benn szeretnék tartani az egyetemen. Mindeközben
az államilag támogatott képzésen 47 ponttal magasabban, 133 pontnál
volt a bejutási küszöb. A szegedi gyógyszerészeknél még nagyobb a
különbség: ők minimumpontszámmal is vettek fel fizetős diákot erre a
tanévre, míg az államilag finanszírozott képzésre csak 49 ponttal jobb
eredménnyel lehetett bekerülni.

(Riba István)