A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) felkéri a parlament oktatási és tudományos bizottságát, hogy terjesszen elő javaslatot a pedagógusok munkaterhelését vizsgáló kutatásról – közölte Kerpen Gábor elnök kedden az MTI-vel.
Mintegy kétezer óvodást és kisiskolást várnak hétfőn Sopronba; a 16 Győr-Moson-Sopron megyei településről érkező gyerekek az ország legnagyobb kórusát alkotják, Guinness-rekordkísérletként együtt énekelnek hétfőn délelőtt a főtéren, az eseményről CD készül. (Forrás: MTI)
Várhatóan jövő év első negyedévében hirdetik meg az iskolai digitális táblákra vonatkozó pályázatokat; a hétéves uniós tervezési időszakban a tantermek negyven százalékát kívánják ilyen eszközökkel felszerelni. (Forrás: MTI)
A romák szerepéről, történelméről, oktatásáról és a témában érintett tanárok felkészültségéről tartott kétnapos tudományos tanácskozást Budapesten a Történelemtanárok Egylete.
Országszerte 50 felsőoktatási intézmény hirdette meg képzéseit 175 szakon – ebből 83 alapképzés, 58 felsőfokú szakképzés, 34 pedig – már diplomával rendelkezők számára – mesterképzés.
A pedagógusképzés minden szintjén, valamint a közoktatás tananyagaiba és követelményrendszerébe kötelező jelleggel épüljön be a romák történetének, kultúrájának tanítása – fogalmazza meg ajánlásában a Történelemtanárok 17. Országos Konferenciája.
A cigány csoportok a 15. század óta a magyarországi társadalom részeként, környezetükkel szimbiózisban éltek, világképük és viselkedésük eredetét erősen befolyásolták a helyi társadalomból érkező hatások. – Nagy Pál előadása.