A pedagógusoknak novemberben két alkalokmmal is lehetőségük lesz megismerkedni azzal, milyen lehetőségeket nyújt a budavári Sziklakórház törtélemeórákhoz, osztálykirándulásokhoz.
Megalakul az MSZP, az ENSZ menekültirodát nyit Budapesten, feszült megemlékezések az aradi vértanúk napján, az új szépségkirálynő pedig nem szeret mosogatni.
Körülbelül 300 roma gyűlt össze vasárnap a fővárosi Hősök terén, hogy a szegregált oktatás ellen demonstráljon. A műsort koncertek fűszerezték, többen táncra perdültek. (Forrás: FN)
Rendezvénysorozatot indít szerdától a Magyar Pedagógiai Társaság (MPT) azért, hogy az oktatásban elindított változásokat jobban megismertesse a pedagógusokkal és a szülőkkel. (Forrás: Népszava)
A pedagógusok azt állítják, hogy a játékos tanulás egy új tudásátadási módot jelenthet a közeljövőben. A történészek ezzel szemben úgy gondolják, hogy a játékok összezavarhatják a fiatalokat és torz kép alakulhat ki bennük az egyes történelmi eseményekről. (Forrás: SG)
Az 1956-os forradalom napjaiban a győzelem tévedése: a felszabadult lelkesültség és a nemzeti egység látszata. Helyzetünket akkor sem értettük meg igazán, és könnyen lehet, hogy ma sem. (Ungváry Rudolf előadása)
A Verzió Nemzetközi Emberjogi Filmfesztivál magában is számot kellene tartania a történelmtanárok érdeklődésére, ez fokozottan igaz a Diák Verzióra, illetve a fesztivál alternatív történelemóráira. Zádori Zsuzsával, a fesztivál szervezőjével Kádár Anna készített interjút.
Az i.e. 1. század a római történelem egyik fénykora: ám míg a kor vezető alakjairól, így Ciceróról, Caesarról, vagy épp az irodalmi alkotásokról sokat tudunk, mégis alapvető információkkal, így a Birodalom lakóinak számával nem vagyunk tisztában. Két amerikai kutató most egy matematikai modellel, és az egykor elásott kincsek számbavételével próbálta orvosolni a helyzetet. (Forrás: Múlt-kor)
A rangsor szerint két képzési területen a Műegyetem, másik két esetben az ELTE vezeti az összesített listát. A gazdasági képzéseknél a Corvinus áll az élen, míg az idegenforgalmi képzésben a Budapesti Gazdasági Főiskola az első. (Forrás: Edupress)