A Neumann-ház azért hívta életre a Gramofon Online-t, hogy ismertté és elérhetővé tegye a magyar népszerű kultúra korai – egy mára letűnt formátumban megőrzött – hangdokumentumait.
Voltaképpen nem is a bukás lehetőségének visszaállítása aggaszt a legjobban – ez lehet szakmai viták tárgya –, hanem annak átpolitizálása – írta Simándi Klára az ÉS 2010/10. számában.
A rendszerváltás óta nőtt a gyerekszegénység, a válság ráadásul további terheket rótt a – főleg kétgyermekes – családokra. A gyermekszegénység elsősorban a falukra koncentrálódik. A kormányzati intézkedéseknek csekély eredményei vannak, az Út a munkához program kifejezetten káros lépés volt – derül ki egy most megjelent tanulmányból. (Forrás: FN)
A háromnapos eseményen egykori alkotótársai tisztelegnek a négy éve elhunyt színházi rendező, színész, író, filmrendező Halász Péter előtt a Műcsarnokban.
A források egybehangzó tanúsága szerint Hunyadi Lászlót 1457. március 16-án végezték ki, estefelé, a budai várban a Friss palota előtti Szent György téren. (Forrás: Magyar Országos Levéltár)
Az iskolai szegregációt nem lehet csak jogszabályokkal leküzdeni, ahhoz jó iskolák kellenek, azok megteremtéséhez pedig pénzre van szükség, mondta Pokorni Zoltán. (Joób Sándor interjúja az Indexen)
Ismét visszakerülhet a pedagógusok fegyvertárába a buktatás – röppent fel a napokban a hír. Az alsó tagozatban 2003 óta nincs osztályismétlés, a választások után újra lenne. A tanárok egy része helyesli a várható változást, mások azt mondják: a gyermek lelkének nem tesz jót a kudarc. (Forrás: Szabad Föld)
„Óriási megtiszteltetést jelent ez a kitüntetés, különösen azért, mert ebben a szakmában általában nálam jóval idősebb kollégák részesülnek ilyen elismerésben, olyanok, akik nálam sokkal nagyobb életművet tudhatnak a magukénak. Ez egy kicsit zavarba is ejt” – fogadta a gratulációkat a Széchenyi-díjjal kitüntetett Rainer M. János történész. (Forrás: Múlt-kor)
Nem engedni a negyvennyolcból: Gerő András a Népszabadságban az 1848-as áprilisi törvényekre mint a magyar polgári alkotmányosság kezdetére emlékeztet.
A háttérből gerjesztették azt a feszültséget, ami 1990 fekete márciusához vezetett: magyarok és románok három napig csatáztak Marosvásárhely főterén. A román fölényt a környékbeli cigányság „hadba szállása” enyhítette, de az erőviszonyokat a székelyek fellépése fordította meg. Végül a román hadsereg ejtőernyősökkel vetett véget a polgárháborús viszonyoknak. (Forrás: FN)
Az elkövetkezendő két napban jelentik be az Európai Felsőoktatási Térség létrehozását. Ennek célja, hogy a bolognai rendszert már bevezetett és az átjárhatóságot megteremtő országok közösen fejlesszék felsőoktatásukat és a kutatás-fejlesztésben hasznosítató erőforrásaikat a versenyképesség érdekében – mondta el Hiller István oktatási és kulturális miniszter a kétnapos Bologna-konferencia megnyitó sajtótájékoztatóján, március 11-én. (Forrás: Edupress)