A Verzió Nemzetközi Emberjogi Filmfesztivál magában is számot kellene tartania a történelmtanárok érdeklődésére, ez fokozottan igaz a Diák Verzióra, illetve a fesztivál alternatív történelemóráira. Zádori Zsuzsával, a fesztivál szervezőjével Kádár Anna készített interjút.
„A történelmi térképhasználat akkor sikeres, ha a földrajzi, a történeti és a jelen politikai terében is eligazodást ad. Tehát a történelmi helyszíneket a mai körülmények között is el kell tudni helyezni.” (Repárszky Ildikó)
A történelemtanárok számára az olvasói levelek legfőképpen azért lehetnek fontos taneszközök, mert jól tükrözik az elmúlt száz-százötven év társadalmi normáinak, „közvélekedéseinek” változásait. Az újságokban ugyanis lényegében a 19. század második felétől jelennek meg ilyen jellegű olvasói levelek. Furcsa módon az olvasói levelek alapvető témái, kérdései nem igazán változnak, viszont a szerkesztőségi válaszok annál inkább… (Jakab […]
A szocializáció segítése a szakiskolák felzárkóztató évfolyamán. Gönczöl Enikő és Szucsik Ágnes foglakozásterve a politikai szocializációt támogató, Iskolafalva című projekt második eleme.
Diákjaink motiválására, az érdeklődés felkeltésére, elmélyítésére jó eszköz lehet a családtörténet iskolai alkalmazása. Miklósi László ennek a lehetőségeit mutatja be korcsoportonként.
A múlt tanulmányozásának letisztult, rendszerező és esetlegességeket eltüntető tankönyvi nézőpontja, illetve a történeti fősodorból gyakran kilógó egyedi történetek kusza valósága, egymást kölcsönösen kiegészítő és hitelesítő nézőpontot jelenthet a történelem tanításában. (Gönczöl Enikő)
A társasjátékok többsége lényegében időtlen – nem kötődnek egyetlen időszakhoz, korszakhoz sem. A Gazdálkodj okosan! játékot viszont (mind története, mind szemlélete révén) szoros szálak fűzik egy bizonyos társadalmi, gazdasági közeghez, az 1960-as, 1970-es évek magyarországi szocializmusához. (Bánki István)
A hagyományos módszereket a pedagógiában újdonságokkal kell vegyíteni, hogy ne váljék egyhangúvá a diákok munkája. A pedagógusnak mindig a megfelelő időben kell bevetnie, az érdekességeket, újdonságokat. Ennek eszköze lehet például az interaktív térkép. (Balhegy Gabriella)
Iskola tananyaga nem lehet a tudományos irodalom kicsinyített mása. Hogyan lehet elkerülni ezt a buktatót? Lőrinc László ezt kísérli meg bemutatni Mátyás koráról szóló óratervével – rögtön két változatban.
A humor segíthet, hogy a figyelem fókuszába a történelem meghatározó vonásai kerüljenek, orientálja hallgatóságát, tömörségével segít a lényeges információk felfedezésében. Mindez könnyen szemléltethető egy a 70-es évek hétköznapjait bemutató órán. (F. Tóth Zoltán)
A diagramnak a szemléletesség jelenti a nagy előnyét a táblázatos formában megadott adatsorral szemben, ugyanakkor, ez a szemléletesség problémák forrásává is válhat… a forráskritikai attitűdök és készségek kifejlesztése alapvető fontosságú a történelmi folyamatok értelmezésében. (Dupcsik Csaba)
A névjegy rövidebb-hosszabb életrajzot tartalmazó leírás – többnyire szerepkártyákon. Legfőbb pedagógiai előnye a személyesség és az életszerűség. Erre most a trianoni békeszerződés társadalmi hatásainak többoldalú (multiperspektivikus) bemutatását hozzuk példának. (Jakab György)