„A történelmi térképhasználat akkor sikeres, ha a földrajzi, a történeti és a jelen politikai terében is eligazodást ad. Tehát a történelmi helyszíneket a mai körülmények között is el kell tudni helyezni.” (Repárszky Ildikó)

„Ne fejjel lefele!” – Térképhasználat történelemórán (pdf)

Térképmelléklet (pdf)

Részlet a cikkből:

A térképek elsődleges feladata, hogy segítsék a tájékozódást, eligazodást a térben, valamint többféle információt is hordozhatnak. A történelmi térképeknek is az az egyik célja, hogy önmagukban eligazítsanak. Ehhez természetesen támpontokat kell keresni, így nagyon építeni kell(ene) a gyerekek földrajzi ismereteire. Biztos földrajzi tudásra van szükség: folyók, tengerek, hegységek, tavak stb. adhatják a kapaszkodót. Hogyan lehetne Mezopotámiát tanítani a Tigris, az Eufrátesz, Zagrosz-hegység, Kis-Ázsia vagy éppen a Perzsa-öböl megismertetése nélkül? Ez utóbbi ráadásul kiváló alkalom a csapdaállításra (értsd: motiválóeszköz), hiszen máshol húzódott a partvonal az ókorban, mint napjainkban, és ez komoly politikai következményekkel járt a térség sorsát illetően (lásd az óravázlatot).

A történelmi helyeket saját korukat tükröző térképeken ábrázoljuk. Egy bizonyos korszak történelmi térképeit akkor tudjuk használni, ha az akkori földrajzi-történelmi helyneveket is megismertetjük, illetve a megnevezések változatait-változásait is megadjuk. Gyakran hallott példa a Közel-Kelet, amelyet az angolból visszafordítva egyre többször Közép-Keletnek is neveznek. Nem árt tisztázni, hogy a térség (lásd az óravázlatot) történelmi neve magyarul a Közel-Kelet, és épp az első nagyobb történelmi témánál érdemes rögzíteni, hogy egyáltalán milyen területet nevezünk így, illetve mi hogyan használjuk (beleértjük-e Egyiptomot és Perzsiát vagy nem). Vagy az ókori Keletnél maradva: ugyanarra a területre használjuk az ókorban, illetve napjainkban Kína és Egyiptom megnevezést, de nem tehetjük ezt meg Indiával.