Fél órával formális beiktatása előtt lemondott Varsó kijelölt érseke. A kommunista titkosszolgálatokkal való együttműködéssel vádolt Stanislaw Wielgus visszavonulását a pápa elfogadta. (Forrás: Népszabadság)
Újonnan napvilágra került dokumentumok arról tanúskodnak, hogy Angelo Roncalli bíboros, a későbbi XXIII. János pápa magyar zsidók ezreit mentette meg a holokauszttól, amikor diplomataként dolgozott Isztambulban a II. világháború alatt. (Forrás: Múlt-kor)
Ugyan nem tudjuk pontosan, hogy miként nézett ki Mária, József és Jézus, de az bizonyos, hogy nem világos bőrű és szőke hajú európaiak voltak. (Forrás: Múlt-kor)
Mind a publicisztikában, mind a történetírásban tartja magát az a nézet, hogy Ernesto Che Guevarát a CIA gyilkoltatta meg Bolíviában. (Forrás: Múlt-kor)
A japán szenátus pénteken a hazafiság iskolai oktatásának bevezetéséről hozott határozatot, ezzel egy 1945 óta tabutémának számító oktatási reformot vezetett be. (Forrás: MTI)
Az idén ősszel vitákat váltott ki Kisbarnaki Farkas Ferenc tábornok posztumusz rehabilitációja. Most a Hadtörténeti Intézet és Múzeum konferenciát rendezett a Szálasi-rémuralom és a Horthy-korszak idején is magas posztokat betöltő katona szerepéről. (Forrás: Múlt-kor)
Egy olasz kutató szerint a reneszánsz zseni tervezte a Viterbóhoz közeli Bomarzóban található, évente ezreket vonzó, mitologikus szoborfigurákkal tömött parkot. (Forrás: Múlt-kor)
Ha valaki azt hitte volna, hogy a megfigyelés művészete újkori vagy egyáltalán modern találmány lenne, akkor ugyancsak tévedett. (Forrás: National GEographic)
Egy nemrég napvilágra került távirat új fénybe helyezi, és egyben megcáfolja azt az állítást, miszerint a Vatikán nem tudott volna a Holokausztról. (Forrás: Múlt-kor)