Különös történelmi értékelésbe bocsátkozott tegnap Orbán Viktor. 2010-ben második rendszerváltás történt, hallhattuk Orbán Viktor évértékelő beszédében 2014. február 16-án. Vajon egy történelmi fordulat értékelésének vagy egy kampánybeszéd retorikai fordulatának kell tekintenünk a címben olvasható állítást? (Miklósi László / hvg.hu)
Budapest ostromának civil áldozataira emlékeztek szerdán a Farkasréti temetőben. L. Simon László kormánybiztos hangsúlyozta: nem lehet kisajátítani az emlékezés jogát, az emlékeztetés kötelességét. (Magyar Hírlap)
Magyarországon a Karinthy Frigyes Gimnázium Magyar Angol Két Tanítási Nyelvű Tagozatán huszonegy éve folyik a kétéves gimnáziumi felkészítő oktatás a nemzetközi érettségire (International Baccalaureate – IB), amelyet jelenleg a világ 144 országában fogadnak el felsőoktatási felvételiként a legrangosabb egyetemek is (Oxford, Harvard, Humboldt, Sorbonne stb.), köztük a magyar intézmények (megfelelő pontszám-konvertálással). Szakmailag, pedagógiailag, módszertanilag a […]
Nincs mit tagadni: majd negyedszázaddal a rendszerváltás után, irány a múlt. Egy állami iskolafenntartó van, egy állami kötelező kerettanterv, egy állami tankönyvkereskedő, s immár egy (netán két) állami tankönyv. Hamarosan állami tanfelügyelő ellenőrzi az állami tanterv, sőt az állami tankönyv betartását is.(Miklósi László / hvg.hu)
Idén volt a 800. évfordulója a Gertrúd magyar királyné elleni merényletnek. Ha máshonnan nem is, Katona József drámájából és Erkel Ferenc operájából mindenki ismeri valamennyire a történteket. És mindenki rosszul! Zsoldos Attila történésszel, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos tanácsadójával beszélgettünk a korszakról. (Kovács Péter / magyarnararancs.hu)
Kurzus-történetírás, agitprop, pártállami tudományszervezés, ideológiai megrendelések – a szakmabeliek nem finomkodtak, amikor a Veritas Intézetről kérdeztük őket. (Teczár Szilárd / Magyar Narancs)
A 13. században kétszer is betelepültek a kunok az országba, és mindkét alkalommal konfliktusba keveredtek a letelepült életformát folytató magyarokkal. Ugyanakkor jelentős haderővel segítették a magyar királyokat, a Habsburgok részben ennek a népnek köszönhették későbbi birodalmukat. (Keisz Ágoston, [origo])
Minden nemzetnek van emlékezetpolitikája, ám ritka az a hely és az az idő, amikor ez az átpolitizált emlékezet nincs konfliktusban a történettudománnyal. Sőt, az emlékezetpolitika és a történettudomány között szükségszerűek a konfliktusok, tekintettel a két tevékenységi forma eltérő tartalmára és céljára.(Földes György / nol.hu)
Kádár igent mondott a közkegyelemre, ám sok politikai elítélt előtt még hosszú-hosszú évekig zárva tartotta a börtönajtót. Ellentmondásos volt az 1953-as, majd az 1963-as amnesztia is. Kádár János azt hazudta 1963 után, hogy nincsenek politikai foglyok a magyar börtönökben, ám sok ’56-os csak a hetvenes években szabadult. Az amnesztiával kiengedettek, internáltak minden lépését figyelték a […]
Ritka leleteket találtak a balatonudvari avar kori sírokban az idei ásatási szezonban. A temetőből előkerült különleges darabokat szerdán mutatták be sajtótájékoztatón a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban. Az idén nyári feltárások alatt talált maradványok között volt például egy magas rangú vezető, akit szablyával együtt temettek el, egy másik gazdag férfit pedig egy birkával – mondta Perémi […]
Újabb Árpád-kori sírcsoportra bukkantak Orosháza határában földmunka közben, a régészeti munkálatok pénteken elkezdődtek, az előzetes felmérések szerint mintegy hatvan-nyolcvan épen maradt sírt tárnak fel – mondta Rózsa Zoltán, az orosházi Szántó Kovács János Múzeum igazgatója. (index.hu)