1940. augusztus 30-án hozták meg a második bécsi döntést, amelynek értelmében Erdély északi részét Magyarországhoz csatolták, szűk négy évre. Hogyan és miért határozza meg a mai napig ez az átmeneti időszak a mi Erdély-képünket, valamint a románság magyarképét? (Ablonczy Balázs, Komment.hu)

Hahner Péter: 100 történelmi tévhit, avagy amit biztosan tudsz a történelemről – és mind rosszul tudod. (Lőrinc László, ÉS 2010. augusztus 19.)

Biszku Béla a velünk élő múlt maga. És a velünk élő múltunk éppen annyira különös, mint a jelenünk. Nekünk, magyaroknak a saját történeteink feldolgozása – és történelemmé alakítása – sosem volt erősségünk, amit tökéletesen példáz a Biszku-jelenség is: az ezrek által gyűlölt proletár-vezető boldog nyugdíjaséveit tölti rózsadombi otthonában. (Deák Dániel, Filmhu)

A levéltári iratok titkosításának feloldására alakult „ügynökbizottság” tagjaként Ungváry Krisztián történész a Kiss László alkotmánybíróval való pereskedésében a saját bőrén tapasztalhatta, hogy az érvényben lévő jogszabályok mennyire hátráltatják a pártállami diktatúra működésének megismertetését. (Pelle János interjúja a hvg.hu-n)

Ortutay Gyula halála után harminckét évvel három, terjedelmes kötettel lepte meg a magyar olvasóközönséget. A 1938-től 1977-ig vezetett napló legalább olyan ellentmondásos, mint a személyiség, aki vezette. (Pelle János, hvg.hu)

A forradalom utáni megtorlás egyik vezéralakjáról, Biszku Béláról szóló film készítőinek nagy érdeme, hogy invenciózus módszerrel szóra bírták a félrevonult és évtizedeken át hallgató politikust és bepillantást engednek egy hithű, mondhatnánk fanatikus kommunista lelkivilágába. (H.R. kritikája a hvg.hu-n)

A Kölöknet szakmai műhelyének 10 pontja: a magyarországi oktatás jövőjét leginkább befolyásoló tíz problémakör.

Csonka, szétszabdalt, földarabolt, vérző, darabokra szakadt, sebesült: ebben a metaforarendszerben mozgunk, állítja Menyhért Anna irodalomtörténész. Trianon traumáját nem tudta feldolgozni az irodalom. (Index-interjú)

A mai magyar közbeszédben – legyen szó hivatásos politikusokról, újságírókról vagy blogok szerzőiről – rendkívül gyakoriak a történelmi alakokkal, elmúlt rendszerekkel vont párhuzamok, amelyek sokszor arra szolgálnak, hogy felcímkézzék, minősítsék az ellenfelet. Mi az, amitől a rutinszerűen kommunistázók és a fasisztázók megfosztják magukat? (Novák Attila, Komment.hu)

„Teljesen rendben van, ha közoktatásunk évente megméretik. Ezt a mérést azonban mindenki – szülő, gyerek, fenntartó, pedagógus, állampolgár – fogja fel úgy, hogy a gyerekekkel egyszerre vizsgázik az oktatásirányításunk legfelsőbb szintje éppúgy, mint a helyi oktatásirányítók, a fenntartók. Hiszen az iskolák közötti különbségek megmutatkozása nem egyetlen tényező következménye.” (Kiss Erika, Osztályfőnök.hu)

Bizonyítást nyert-e valaha, hogy a képességfejlesztő, kíméletes és személyiség-központú tanítás tévút, és nem csak azok követelik a rend és a fegyelem uralmát, akik nem tanultak meg eléggé tanítani? – teszi fel a kérdést N. Kósa Judit a Népszabadság Online-on.

Ismétlés a tudás anyja… amíg meg nem unom… – teszem hozzá. Mert az ismétlés – variációk nélkül – még ha az ember, gyerek önkéntelenül is másképpen és másképpen végzi – monotóniájával nemcsak fárasztó, hanem ellenállást, sőt menekülést is kiválthat. (Galicza János, Népszabadság)