Ötszáz éve, 1526. augusztus 29-én zajlott a mohácsi csata, amely évszázadokra meghatározta a magyar történelmi emlékezetet. „Bár ötszáz éve volt, mégis sok mindent máig nem tudunk pontosan Mohácsról. Ennek a magazinnak az a célja, hogy segítsen a vakfoltok felszámolásában. Nem a csata fejleményeit és a 16. századi eseményeket akarjuk újramondani, sokkal inkább a tágabb kontextust szeretnénk megvilágosítani. Ebben a téma legjobb szakértői segítettek” – […]
1648. november 6-án III. Ferdinánd Habsburg császár és magyar király Vas megyében egyedüli városként, Kőszegnek szabad királyi város jogot adományozott. A település ezt az Anjouktól már korábban is elnyert privilégiumot 1871-ig meg is tartotta, emlékét pedig ma is ápolja. Kőszeg városának hatalmas kincse ez a hamarosan 400 éves tradíció. Mivel a nemzeti és helyi történelmi, […]
A cél egy sokkal átláthatóbb és igazságosabb magyar nyelv és irodalom érettségi, amely a tervek szerint csökkenti és egyértelművé teszi a középszintű követelményeket, pontosan megszabja az egyes feladattípusok sajátosságait, továbbá növeli a magyartanárok szakmai szabadságát. Folytatás
Hibás és káros gyakorlati megoldásokat, értelmetlen központosítási törekvéseket és jogtalan személyi döntéseket tárt fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium az oktatási rendszer átvilágításakor. Ezért átalakítják a Klebelsberg Központot és nyilvános pályázatot írnak ki a tankerületi igazgatói álláshelyekre.
Ne tölthessenek be döntéshozó pozíciót a történettudományi intézményrendszer megújításában és működtetésében azok, akik politikai szerepben aktív részesei voltak az akadémiai szabadság korlátozásának, és a tudományos intézményrendszernek súlyos károkat okozó gyakorlatnak – egyebek mellett ezt javasolja a neves történészekből álló Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület HVG-hez eljuttatott állásfoglalása. Magyarországon az elmúlt másfél évtized kormányzati hatalomgyakorlása súlyosan […]
A mohácsi csata 500. évfordulójának közeledtével egy asztali stratégiai játékos baráti társaság úgy döntött, hogy megépítenek 2,5 cm-es figurákból egy terepasztalt, ami a csata kulcsmozzanatait mutatja be. A terepasztal első formájában a 499. évfordulóra készült el, és a tavalyi évben a Zsámbéki Rakétabázison volt kiállítva. Az azóta eltelt időben tovább folytatódott az építés, és most […]
Tervezi az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium, hogy visszaadják a tantestületek véleményezési lehetőségét az igazgatói pályázatoknál – közölte Lannert Judit miniszter. Csütörtöki Facebook-bejegyzésében arról írt, hogy idén augusztusban közel 450 intézményvezetői megbízás jár le, a következő hetekben pedig eldől, kik vezetik majd ezeket az iskolákat szeptembertől.
Lannert Judit lesz a Tisza-kormány gyermek- és oktatási minisztere. Gratulálunk, a TTE kész a szakmai együttműködésre, egyeztetésre. (A fotó a TTE konferenciáján készült, 2023-ban)
A Könyvtárostanárok Egyesületének programja A közös szakmai nap célja, hogy bemutassa, hogyan dolgozhat együtt a pályaorientációs szakember és a könyvtárostanár a diákok tudatos jövőépítésének támogatásában. A délelőtti előadások alapfogalmakat, szemléleteket mutatnak be a pályaorientáció és az iskolai könyvtár területén. A pályainformáció, az életpályaépítési kompetenciák (CMS), a forráskritika és a digitális/AI‑alapú eszközök témáit és az iskolai […]
Időpont: április 25., szombat 10:00-13:15 Helyszín: ELTE Trefort Ágoston Gyakorlógimnázium (1088 Bp, Trefort u. 8.) 5. beszélgetés Ideje: 10:00 – 11:30 Témája: Hogyan integrálható történelemtanításunkba Közép-Európa történelme és a szomszéd népekkel közös történelmünk? A beszélgetés elején Fodor Richárd (PPKE, MCC) bemutatja a Making Visegrad Histories Digital projektet, Bárány Balázs (Babérliget Általános Iskola, Történelemtanárok Egylete) pedig a TTE-Napunk projektet. 6. […]
A Blinken OSA Archivum ismét megszervezi ingyenes, egynapos szakmai műhelyét tanárok számára – elsősorban történelem- és társadalomismeret tanároknak, valamint osztályfőnököknek.