Miklósi László írása

Vége egy nemzeti tradíciónak vagy a szükséges változás
kezdődik meg végre?

Ezekben a
napokban a szokásosnál is több szó esik az érettségi vizsgáról. Míg a
korábbi években rendszerint az aktuális botrányok kaptak hangot, most
úgy tűnik, „temetik” a matúrát. A diákok is rendre úgy nyilatkoznak,
örülnek, hogy még a régi rend szerint vizsgázhatnak, mondván: ki tudja,
mi lesz jövőre?
Ami évek óta köztudott: 2005-ben (az eredeti
tervekhez képest egy évvel később) bevezetik az új fajta, kétszintű
érettségi vizsgát.

Érthető a
változtatás miatti szorongás, az aggodalom, hiszen valami új, ismeretlen
következik. A régi vizsgát felnőttként szinte mindannyian ismertük,
sokan „szenvedő” alanyként is. Erről szólnak történeteink és
rémtörténeteink. Tudjuk, melyek a „szóbeli” és melyek az „írásbeli”
tárgyak. Gyakorló tanárként ismerjük az évtizedek óta változatlan
témaköröket (esetenként tételeket?), s nem ér meglepetésként, hol lehet
változás. Visszaköszönnek a „húzós” és a „laza”
témák.

A jelenlegi vizsga keretei
sok mindenre alkalmasak. A mindenki által ismert nagyszerű példák (az
egykori Nobel-díjasok sorát kinevelő gimnáziumok, a diákolimpiákat
napjainkban is megnyerő kiválóságok) mellett – már a tételek
összeállításakor – megjelenik a tudománytalan és a kirekesztő
megközelítés is. Mit kezdjünk a sumér-magyar rokonságot tényként kezelő
„kolléga” tételeivel?
S azzal, aki szerint a dákó-román (sic!)
elmélet a Románián kívüli történettudomány számára lenne
elfogadhatatlan? Lehet-e egy politikai vezető erkölcseit (ad abszurdum
sugalmazó módon) elemeztetni az érettségin? Ezek az érettségihez
kapcsolódó aktuális kérdések.

A
szabadságharc leverése utáni időket követően az érettségi vizsga osztrák
(porosz) mintára történő bevezetése része volt Magyarország
betagozódásának a Habsburg birodalomba. (Netán csatlakoztunk a korabeli
Európához?) Ez a vizsga akkor természetesen a kiválasztottak kiváltsága
volt. (A lányok 1895-től érettségizhettek.) Hosszú ideje azonban szó
sincs arról, hogy az érettségi az elit privilégiuma lenne. Az utóbbi
évtizedekben egyre többen jártak érettségit adó középiskolába, immár a
legtöbb szakmát is csak ennek birtokában lehet tanulni. Az érettségi
immár tömegessé vált. Ez persze nem sajátosan magyar jelenség, jól
mutatja ezt az előttünk járó európai országok
példája.

Folytatható-e a hagyományos
érettségi vizsga? Alkalmas lehet-e változtatás nélkül egy elitoktatásra
használt modell a tömegoktatás viszonyai között? Vajon mi az érdeke a
leginkább érintetteknek: a diákoknak, a leendő vizsgázóknak? A jelenlegi
vizsgára van-e szüksége a majdani munkavállalóknak? Segíti-e
érvényesülésüket a mostani rendszer?

Miközben diákjaink neteznek és (gyors vágásokat
alkalmazó, pörgő) tévéműsorokat néznek, mi 45 percig várjuk el
megfeszített figyelmüket. A 6-7. órában, akkor is, ha a tanár netán
monoton, 20 perces előadást tart. A felgyorsult, rohamosan változó világ
ellenére az iskola szinte mozdulatlan, főbb elemeiben Comenius óta
változatlan.
Nem lehet vitás: az érettségi megérett a
változtatásra, újragondolásra. Tartalmi szempontból is át kell gondolni a
követelményrendszert, figyelemmel kell lenni a metodikára is. (Erre
persze fel kell készíteni a tanárokat!) Összhangba kell hozni a
vizsgakövetelményeket a Nemzeti alaptantervvel; a kor kihívásaihoz,
követelményeihez kell igazítani azokat. Ez a diákok legfőbb érdeke. S
persze az egész társadalomé is.

Előnyök
Az új szabályozásnak vitathatatlan
előnyei vannak:

2005-től végre nem
kell az érettségi vizsga után egy újabb, igazi vizsgát tenni, a
felvételit. Azzal, hogy e vizsga egyszerre tanúsítja a középiskola
befejezését, s jogosít felsőoktatási intézményben való részvételre,
ismét rangot adhat e vizsgának. Persze sosem lesz már kevesek
privilégiuma, elitdokumentum helyett immár a tömegek iratává vált. Az új
szerep funkciót, értelmet adhat az egykor patinás vizsgának.

Az oktatás irányítói abban is
bíznak, hogy így megtörhető a felvételi előkészítők virágzó (ám csak azt
kifizetni tudók számára elérhető) piaca, hiszen az iskolának mindenkit
fel kell készítenie az érettségi vizsgára.

A vizsga tematikája immár a közoktatás szempontjait
tükrözheti. Míg korábban az egyetemi felvételik az egyetemek
szempontjait (érdekeit? értékrendjét?) jelenítették meg, most lehetőség
nyílhat arra, hogy a közoktatás logikája, értékrendje érvényesüljön a
vizsgatematika összeállításakor. Ennek igen messze ható következményei
lehetnek: mivel az érettségi követelményei visszahatnak a közoktatás
tartalmára, ez várhatóan a középiskolák (sőt az általános iskolák)
mindennapi munkájában is tetten érhető lesz.

Meghatározó a szakmai megújulás fontossága. A
képességfejlesztésnek prioritást kell kapnia az öncélú adatbiflázással
szemben. Történelemből teret kell nyernie a széles értelemben vett,
művelődéstörténeti megközelítésnek, az életmódnak, a mindennapoknak is a
tananyag és a vizsga természetes részévé kell válnia. Ugyanakkor
kérdéses, ebből a szempontból elég nagy lesz-e a változás. S persze azt
se feledjük: mivel erre a diákokat (és a tanárokat) is fel kell
készíteni, a tartalmi változások csak a 9. évfolyamtól, felmenő
rendszerben léptethetőek be.

Fontos
végül, hogy a kétszintű érettségi koncepciója immár a 3. kormány óta
változatlan. Ez a stabilitás párját ritkító példája a közoktatásban. S
mint ilyet, meg kell becsülni.

Miért kétszintű?
A fenti előnyök mind
megvalósíthatóak egy megreformált, de egyszintű vizsgával. Mi a
magyarázata a kétszintűségnek?
Erre történeti választ
adhatunk:

A kétszintű érettségi
eredeti kidolgozásakor a (megboldogult) tíz évfolyamos általánosan képző
(általános iskolai?) szakaszt zárta volna le az alapműveltségi vizsga.
(Az akkori változat szerint a történelmet kronologikusan 7-10. osztály
között tanulták volna a diákok. A NAT is 10 évfolyamra készült.) Ezt
követően a tanulók érdeklődésüknek, leendő továbbtanulási irányaiknak
megfelelően választhattak volna, mely tárgyakat kívánják magasabb
óraszámban tanulni, majd annak megfelelően vizsgázni. Vagyis a kétszintű
vizsga egy nagyobb koncepció szerves része volt.

Az eredeti koncepció szerint az egyetemi felvételit
kizárólag az emelt szintű vizsga váltotta volna ki, s a középszintű
szintű felelne meg a mai érettségi vizsga funkciójának.
Az
egyetemek, főiskolák (amit egy évvel ezelőtt elképzelni sem tudtunk
volna) azonban szinte kivétel nélkül megelégednek a középszintű
vizsgával. S ez immár alapjaiban kérdőjelezi meg a kétszintűség
értelmét.
Máris elkezdődött a számolgatás: mivel az emelt szint
lényegesen nehezebb a középszintnél, jobban járhat a felvételiző a
középszinten megszerzett jelessel, mint az emelt szint gyengébb
jegyével.

Hátrányok
A
kétszintűségnek egyértelmű hátrányai is vannak.

Gondoljunk egy olyan kisvárosra, amelynek egyetlen
gimnáziuma van. Ez (mint a legtöbb iskola) nem képes bármely tárgyból
emelt szintű vizsgát szervezni, arra felkészíteni. Így ha egy diák emelt
szintű kémia vizsgát szeretne tenni, s ezt az iskola nem vállalja, a
leendő vizsgázó az alábbiak közül választhat: (minden bizonnyal a 11-12.
évfolyamon, más településen) egy olyan iskolában folytatja
tanulmányait, ahol ilyen képzés indul, ekkor valószínűleg kollégista
lesz. Az is lehet, persze, hogy diákunk más, egyszerűbben, olcsóbban
tanulható tárgyat választ, s helyben marad. A kényszerpálya adott, a
szabályozás ez alkalommal sem a kistelepüléseket
segíti.

Ha az emelt szinten való
tanulás, tanítás tömegesen megvalósul, az igazgatóknak,
igazgatóhelyetteseknek napi szervezési gondot fog okozni, hogy miként
lesznek képesek a nagyszámú tanulócsoportot elhelyezni, tudnak-e erre
tantermet, tanárt biztosítani. Az ehhez szükséges pénz biztosítása a
fenntartók gondja lesz. Az osztálykeretek virtuálissá válnak, egy
sokszínű, ám alkalomadtán nehezen követhető rendszer épül
ki.

Bonyolultsága, sokszínűsége
miatt e rendszer igen drága. (Az eddigieken kívül elég a központilag
működtetett, szinte valamennyi tárgyra kidolgozott, kétszintű, írásbeli
vizsgarendszerre utalni.)

S nem
lehetetlen, hogy mindez csupán néhány évre történik: az európai trendek
figyelembe vételével kb. 2010-től (2012-től?) Magyarországon is
egyszintű érettségi vizsga várható.

Az érettségi vizsga az oktatási rendszer döntő eleme.
Így meghatározó nem csupán múltja, hanem jövőbeli sorsa
is.
Miközben elengedhetetlen, halaszthatatlan az érettségi
reformja, szakmai megújítása, a kétszintűségnek mára szinte semmilyen
gyakorlati értelme nincs.
De lesz ilyen vizsga. Jelenleg a
legfontosabb, hogy a bevezetése a lehető legkevesebb zökkenővel
történjék. Ebben minden szereplőnek megvan a maga felelőssége és
feladata.