A sokat ígérő cím
mögött megbújó sovány tartalom kevés örömet és sok ürömöt hozott – írta
az oktatási refomprogramról Timár János az ÉS-ben.

Csillogás és fény között, az Intercontinental
konferenciatermében mutatta be a kormány február elején oktatási
reformprogramját. A sokat ígérő cím Az oktatás megújítása – Magyarország
jövője a tét mögött megbújó sovány tartalom kevés örömet és sok ürömöt
hozott az érdekeltek és érdeklődők számára.

A média, különösen a televíziók színvonal alatti
hírözöne a Kossuth téri korridorról átmenetileg lemosta a képernyőkről
az oktatási reform problémáját. A fiatalok és szülők milliói csak arról
hallhattak, amit a reformprogram meg se említett: a felsőoktatási
tandíjról és egyes iskolák bezárásáról. Ránézésre is feltűnhet, hogy a
nemrégiben nyilvánosságra hozott dokumentumon feltüntetett szerzők
nevének többsége azonos az ÉS 2006. november 17-i, 46. számában közölt
és a közoktatásról szóló cikk szerzőivel. A konferencián ismertetett
reform tartalma is majdnem azonos az ÉS-ben közölt cikkel. Az egyetlen
lényeges különbség, hogy a kormányprogramból kimaradt az ÉS-cikk
hoszszadalmas magyarázata a közoktatási reform és a foglalkoztatottság
kapcsolatáról, viszont részletesen és kritikusan elemzi oktatásunk
helyzetét.

Ebből, másfél évtizedes
elhallgatás után, most az egész nép megtudhatta, hogy „Magyarország a
tanulás világában egyre jobban lemarad versenytársaitól és (…) nemcsak
az átlagos magyar állampolgár, hanem a fiatal felnőttek és az iskolába
járó fiatalok tudásával is súlyos gondok vannak… Pozícióink
látványosan romlottak a matematika és a természettudomány terén. A nyolc
általánost vagy szakiskolát végzettek felkészültsége olyan gyenge, hogy
a vállalatok már néhány írás-olvasási feladat esetén is érettségizett
vagy diplomás munkaerőt keresnek (…) a legfeljebb nyolc osztályt
végzettek példátlan mértékben kiszorultak a
munkaerőpiacról.”

A keserű, de
súlyos megállapításokkal ellentétben a korábbi kormány 2001-es jelentése
a felsőoktatás hétéves működéséről ízléstelen dicshimnuszokkal és
hazugságokkal kábította el az emberek millióit. Oktatásunk valóságos
helyzetéről valamennyi kormány és oktatási miniszter mélyen hallgatott,
mindegyik az egyetemi és főiskolai hallgatók számának növelését tartotta
a legfontosabbnak.

A jelenlegi
elemzése szilárd alapot nyújt a majdani reformhoz. Feltételezhető, hogy
ez Csapó Benőt, a szegedi egyetem fiatal pedagógiaprofesszorát, a
közoktatás kompetens kutatóját dicséri. Részvétele az oktatási reform
előkészítésében növeli a kormány szándékának hitelét, és erősíti
javaslatát a tanárképzés megújítására. Ez a közoktatás javításának fő
feltétele és kulcsa.

Nagy kár, hogy a
kormányprogram semmit nem mond arról, mit kell tenni a tanárképzés
megújításához, mert a programból teljesen kimaradt a felsőoktatási
reform. Az olvasók ez irányú kétségeit erősítheti, hogy a
kormányjavaslat hivatalos előterjesztője nem az oktatási miniszter (mint
például az egészségügyi reform esetében az egészségügyi miniszter),
hanem az ÉS-cikk azon szerzői, akik (Csapó kivételével) az elmúlt tíz év
alatt minden kormányt egyformán támogattak az egyetemi és főiskolai
diplomásképzés növelésében. A kormányprogram az „egységes
pedagógusképzés” megújítását javasolja a közoktatási reform céljából, de
meg sem említi, hogy a pedagógusképzés az egyetemek feladata. A
„tanárképzés megújítása” pedig az egész felsőoktatás átfogó reformját
igényli, ami kimaradt a kormány előterjesztéséből.

Közoktatás és felsőoktatás az oktatási rendszer szerves
része. Az oktatás átfogó reformja sem korlátozható a közoktatásra vagy a
felsőoktatásra. Különösen vonatkozik ez a pedagógusképzés megújítására,
ami az egész felsőoktatás átfogó reformját igényli (amit a februári
kormányprogram meg sem említett).

A
sikeres reform előfeltétele a távlatokat átfogó fejlesztési stratégia.
Ezt évtizedek óta minden kormány napirendre tűzte, de még egyik sem
fogott neki a kidolgozásnak. A kormány oktatási reformjának a most
elkészült elemzés szükséges, de nem elégséges feltétele. Másik feltétele
a fejlesztési stratégia. Ennek alapján dolgozható ki a reform
végrehajtási programja, aminek része a tanárképzés megújítása. Az egész
feladat hatalmas tervező- és építőmunkát, valódi nemzeti programot
igényel. Legfőbb akadálya a pártoskodó versengés, a maradiság, a
tehetetlenség, az intézményi önérdek nemzeti érdek fölé
helyezése.