Az elmúlt év
egyik legnagyobb eredménye, hogy a felsőoktatásról szóló viták a
mennyiség helyett már a minőségről szólnak – véli Hiller István a
Népszabadságnak adott interjúban.

Az
oktatási és kulturális miniszter pályázatot ír ki az Operaház igazgatói
posztjára, de a döntés jogát fenntartja.

– Ki irányítja az
oktatásügyet?

–
Én.

– Elődje mintha
aktívabban alakítaná az eseményeket. Magyar Bálint jelenlegi
fejlesztéspolitikai államtitkár ötlete volt az iskolák digitális
táblával való felszerelése, amit ön nem támogatott, ő forszírozta az
egyetemek szabadabb gazdálkodását is.

– Az a miniszter, aki az ötletekkel előáll? Szerintem
nem, hanem az, aki irányít, aki törvényjavaslatokat nyújt be, aki a
parlamentben kiáll, aki összefogja az oktatás ügyeit. Azt nem lehet
senkinek sem megtiltani, hogy ötletei legyenek. De a beterjesztett
felsőoktatási törvény határozottan az én véleményemet
tükrözi.

– Bokros Lajos,
az ELTE gazdasági tanácsának elnöke is előállt egy
reformelképzeléssel.

– Az
elmúlt egy év legnagyobb eredményének tartom, hogy ma már mennyiségi
helyett minőségszempontú vita folyik a felsőoktatásról. Ez az az irány,
amelyet meghirdettem. Mindenkinek a véleményét értékelni tudom, aki a
színvonal emeléséről értekezik.

– Egyet is ért a Bokros Lajos által
leírtakkal?

– Helytelen a
magyar felsőoktatásról általános értékítéletet mondani. Vannak olyan
intézményeink, olyan szakterületek, amelyek nemzetközi viszonylatban is
megállják a helyüket. De vannak olyanok is, amelyeknek okleveléről a
munkaerőpiac már ítélkezett: úgymond formailag hibásnak tekinti, mert a
diploma számára nem hordoz értéket. A két végpont között fölösleges
lenne valami átlagot húzni. Elismerem viszont, hogy komoly adósságaink
vannak a minőség-ellenőrzés, az akkreditáció terén. Őszig ezért – az
újonnan fölállt magyar akkreditációs bizottsággal közösen – a kormány
elé terjesztünk egy határozatot, amely csökkenti a bürokráciát és
szigorítja a tartalmi feltételeket. Bokros Lajos elképzelései között
egyébként vannak olyan tételek, amelyet senki, főképp a magyar
alkotmányra fölesküdött miniszter nem valósíthat meg. Például, hogy
bezár felsőoktatási intézményeket. Figyelemre méltó viszont, hogy ez
olyan kérdést vet föl, amelyet mi már megoldottunk. Az az idén életbe
lépő új mechanizmus, amely annak az intézménynek ad több állami
támogatást, ahová a legtöbb jó teljesítményű hallgató jelentkezett, a jó
színvonalú intézményeket preferálja, a kevésbé jókat nem. A
felsőoktatás olyan szolgáltatás, amelynek a legnagyobb megrendelője az
állam. Az állam a köz pénzét pedig oda teszi, ahol a legmagasabb
színvonalú a képzés. Így néhány éven belül megoldja a túl sok intézmény
problematikáját. Persze kell kifutási idő ahhoz, hogy a gyakorlat
mindezt igazolja. Ez minimum három év a bolognai rendszer
alapképzésében.

– Az
anyagi problémákat ez sem oldja meg. Az unióban a GDP két százalékát
költik a felsőoktatásra, nálunk alig több mint egyszázaléknyi jut. Ha
nem emelik a tandíjat, honnan kerül elő a másik egy
százalék?

– Mindig több
pénzre volna szükség, de nagy eredménynek tartom, hogy három évre előre
tervezhetően – magyar viszonyok között komoly mértékben – emelkedik a
felsőoktatás támogatása. A jelenlegi 214 milliárd forintról 2010-ig 241
milliárd forintra nő. Tandíjemelést viszont nem tervezünk. Ha az állam
kivonul a maga több mint kétszázmilliárdjával, tényleg komolyan gondolja
bárki, hogy ilyen nagyságrendben tud bevételt szerezni máshonnan a
magyar felsőoktatás? Én ezt nem hiszem. Az államnak jelen kell lennie a
felsőoktatás finanszírozásában, de nem minden intézmény számára egyenlő
mértékben, hanem a színvonalbeli különbségeket tükrözve. Az államilag
támogatott férőhelyek meghatározásánál most először vettük a bátorságot,
hogy ne a fűnyíróelv szerint változtassunk. Ott, ahol a munkaerőpiacnak
szüksége van friss diplomásokra – például a műszaki,
természettudományos területen -, növeltük, ahol viszont képtelen több
embert fölszívni – mondjuk a pedagógus-, a jogász- vagy az
agrárképzésben – csökkentettük a keretszámokat.

– A szakma panaszkodik, hogy nem foglalkozik a
közoktatással.

– Akkor
szeretek beszélni, amikor egy programot kidolgoztunk, és felelősséggel
útjára tudjuk indítani. Ilyen a héten elindított iskolafelújítási
program, amely az általam évek óta támogatott oktatásfejlesztés egyik
legfontosabb iránya. A Közép-Magyarország régió csaknem ötmilliárd
forintra pályázhat az idén: ez többszöröse annak, mint amennyit az
utóbbi években ebben a térségben erre a célra fordítottunk. Az utóbbi
években soha nem volt ennyi pénz Magyarországon iskolafelújításra. A
múlt héten nyújtottuk be a közoktatási törvény módosítását. Egyébként
sokat járok az iskolákba, a hangulatot és a tartalmat nem csak
papírokból ismerem.

–
Javaslataik között szerepel, hogy 2010-re hároméves kortól minden
gyermeket föl kell venni óvodába, ha igény van rá. Hol lesz erre hely?
Ma az 500 főnél kisebb települések néhány százalékában van csak
óvoda.

– Az
iskolafejlesztési programnak része az óvodafelújítás és -építés is.
Ugyanolyan esélylyel pályázik egy fenntartó, ha óvodát fejleszt, mint ha
iskolát.

– Az
érettségiket illetően megnyugodott? Vagy nem is számított
botrányra?

– Még nem
láttam ilyen koncentrált munkát, mint amilyen most folyt azért, hogy
rendben menjen minden. Az érettségi tételek tartalmi előállításától az
internetfigyelésig minden napi 24 órában történik. Értékelni azonban
majd csak a végén szeretnék. Volt olyan év, amikor ilyenkor már állt a
bál. De ez nem jelenti azt, hogy azért, mert most ugyanebben az időben
nyugalom van, már értékelést lehet kiadni.

– A kultúrában viszont most áll a bál. Az
irodalmi szakmai szervezetek egységesen tiltakoznak amiatt, hogy
megszüntette támogatásukat. Feladata az államnak az ilyen szervezetek
támogatása?

– Az
írószervezetek két évvel ezelőtt kihagytak egy nagy lehetőséget. Annak
idején arra kértem őket, alakítsunk egy közös kerekasztalt, amelynek az
lett volna a célja, hogy hoszszú távú megállapodást kössünk. A
szervezetek egymás közötti véleménykülönbsége miatt azonban nem tudtak
közös delegációt fölállítani. Így önmaguk oszlatták föl a kerekasztalt.
Ha nem így történik, nem lennének ezek a panaszok, hiszen akkor évekre
előre meg tudtunk volna állapodni egy költségvetési támogatásban. A
probléma azonban orvosolható. A kormány még ebben a hónapban dönteni fog
olyan támogatási formákról, amelyek nemcsak az írószervezetekre, hanem
más, a kultúrában működő szervezetekre is
vonatkoznak.

– Ma jár le
az Opera főigazgatói és főzeneigazgatói posztjára kiírt pályázat
határideje.

– Fölkérek
egy ötfős bírálóbizottságot, de a döntés jogát fönntartom. Ezzel
szeretném érzékeltetni, hogy a felelősség az enyém. Vass Lajos
miniszteri biztos nyugalmat teremtett, és alkalmassá tette a terepet a
pályázat lebonyolítására. Bízom benne, hogy nem kell kihasználnom a
rendelkezésemre álló 30 napot, hanem május végén kihirdethetem az
eredményt. De hadd tegyem hozzá: most először fordul elő, hogy egy
miniszter az Operaház vezetésére kiírt pályázatban előre garantálja a
dalszínház éves költségvetését: 5,3 milliárd forintot 2010-ig. Akárcsak
az oktatásban, a kultúrában is a finanszírozás kiszámíthatósága a célom,
vagyis mindkét területen létrejönnek évekre előre tervezhető
költségvetési megállapodások. Ez a minőségi munka, az értékteremtés és a
színvonal feltétele.