„Akkor hol bukik
meg a dolog? Mi az oka, hogy nincs a tanár segítségére egy
»e«-pedellus, vagy más néven oktatásszervező? A
válasz szerintem az egyetemek munkakultúrájában van.” (Jenei Zsolt,
ÉS)

Pléh Csaba az egyetemi oktatás
néhány ellentmondásáról és a hatékony tanári tevékenységet fenyegető
jelenségekről ír (A
tanári hivatás és az egyetem világa, ÉS, 2008/16.). Alapjában
a helyzet igaz, de nem szükségszerű, hogy ilyen legyen. Az oktatás
világa nagyot változott az elmúlt tíz évben, és ha nem élünk az
információs és kommunikációs technológiák által kínált megoldásokkal,
akkor az egyetemi oktatásban dolgozók helyzete valóban kilátástalanná
válik. Pléh Csaba négy jelenségre hívja fel a figyelmet. Az
oktatásszervezés gyengeségére, a tanítás rovására menő publikálási
kényszerre, valamint az oktatás elszemélytelenedésére és az állandó át-
és kiszervezésekre. Én oktatásszervezéssel és távoktatással foglalkozom,
ezért az elsőre és az utolsóra reagálok pár
gondolattal.

(Az oktatásszervezés)
Tényleg kilátástalan, ha a tanárnak egy személyben kell megteremtenie a
hatékony tudásátadás összes feltételét. Az oktatásra való felkészülés
után, ami sok esetben egyben a PowerPoint prezentációja elkészítését is
jelenti, meg kell szereznie a termet, elkérni a vetítőt, beállítani a
számítógépet stb. Vagyis egy sor olyan tevékenység, amely elveszi az
időt és az energiát a tanítástól. Pedig az iskolák és az egyetemek
minden kiszolgáló-tevékenysége annak a nemes célnak van alárendelve,
hogy a tudás átadása minél hatékonyabban valósuljon meg. Akkor hol bukik
meg a dolog? Mi az oka, hogy nincs a tanár segítségére egy
„e”-pedellus, vagy más néven oktatásszervező? A válasz szerintem az
egyetemek munkakultúrájában van.

Az
oktatás szervezésének az az értelme, hogy a tudást átadó tanár, a
hallgatók és az oktatástechnológia célnak és feladatnak megfelelően
kerüljön egymással kapcsolatba. Az oktatásszervező feladata, hogy
viszonyrendszert működtessen és erőforrást biztosítson az oktatás
számára. Szép így leírva. De sajnos az a tapasztalatom, hogy ezen
feladatai a jelenlegi egyetemi gyakorlatban rosszul definiáltak, és
szerepköre sem tisztázott. Még azokon a tanszékeken is így van, ahol van
ilyen munkakör és elfogadott a munkája. Sok egyetemi tanár titkári
szerepben tudja csak látni az oktatásszervezőket, nem bírja felfogni,
hogy nem a tanszéki adminisztrációhoz tartoznak, hanem az oktatási
folyamat fenntartásáért és hatékonyságának biztosításáért
dolgoznak.

Az oktatásszervező
munkáját számtalan informatikai megoldás segítheti. Rajta keresztül a
tanárét is. Ma már olyan ingyenes (open source) vagy nagyon olcsó
tudásmegosztó alkalmazások állnak a tanárok és az oktatásszervezők
rendelkezésére, amelyek birtokában rövidebb ideig tart összerakni egy
óra szellemi és technikai komponenseit, mint azt általában teszik. Ezek a
rendszerek nagy adatbázisokat képesek kezelni, és olyan
szerkesztő-felületekkel rendelkeznek, amelynek segítségével a feltöltött
anyagok a célnak megfelelően átalakíthatók, sőt köztük kapcsolatokat is
létre lehet hozni. Az egyik legismertebb ilyen nyilvános rendszer a
wikipedia. Létezik oktatási, munkaszervezési igényekre alakított
változata is. Nem drága.

Ha egy
teremben van internet- vagy intranet-csatlakozás, összehangolt a
számítógép és a vetítő, akkor nem kell a tanárnak minden egyes
alkalommal odacipelnie és felépítenie egy stúdiót. Az oktatásszervező
vagy a rendszergazda által felügyelt tudásmegosztó rendszerből a tanár
(akár előző este otthoni számítógépéről) feltöltött előadása lehívható,
vetíthető. Lehet PowerPoint, lehet film, illusztráció, képsorozat,
táblázat.

(Áthárítás) Az egyetemi
oktatás szolgáltatás, és nagy lendülettel zajlik ennek a szempontnak a
kiteljesítése. Ez önmagában helyes. De igaz, az intézményi szereplők a
folyamatok megszervezésében a tanári tevékenység rovására érvényesítik
magukat. Ráadásul, amit nem tudnak teljesíteni, azt racionálisnak tűnő
érveikkel azonnal delegálják az oktatási kényszerben lévő tanárhoz. Erős
a zsarolási pozíció, mert ha az oktatás színvonalát kritika éri, vagy a
tanóra elmarad, akkor egyértelműen csak egy ember felel érte. A
tanár.

Számos olyan elem van az
oktatásban, ami hasonlatossá teszi a szolgáltatáshoz. Fizetnek érte, a
jó marketing hozza a hallgatókat, számukra sok minden egyéb is eladható.
De egy lényeges különbségről sokan elfelejtkeznek. Ez az egyetlen olyan
szolgáltatás, aminek hatására az ember viszonya a világhoz lényegesen
megváltozik. A tanítás közben gyarapodnak ismeretei, és ennek hatására
okosabb lesz. Vagyis „tartós elváltozáson” megy át. Ezt más szolgáltatás
nem képes nyújtani. Ennek a ténynek kellene lennie az egyik szempontnak
az összes ki-, át- és beszervezésnél. Nemcsak a részfeladatokra kell
felelősséget megállapítani, hanem folyamatokra is. Véleményem szerint a
hallgatói létszámok csökkenésével lehetőség nyílik a tanári tevékenység
súlyának helyreállítására. De ezt a tanároknak maguknak kell
szorgalmazniuk. Ennyi felsőoktatási intézményre nincs szükség. Tehát
tanárra sem. Vállalni kell a megmérettetést, ami alapja lehet a
kiszolgáltatottság elleni fellépésnek.

Moduláris rendszer a munkában akkor működik jól, ha van
formális és informális kapcsolat a modulok között. Nem lehet tovább
játszani azt a játékot, hogy új elnevezések és fogalmak alatt sokan
ugyanazt akarják folytatni, amit húsz vagy harminc éven át megszoktak.
Ami nem ment együtt, az kiszervezve sem fog menni. Ha ugyanazok az
emberek csinálják, akkor meg végképp nem. Az oktatás környezete sokat
változott az elmúlt tíz évben. Ezt a tényt nem lehet figyelmen kívül
hagyni.

Jenei Zsolt
BME GTK
Szociológia
és Kommunikáció Tanszék

Eredeti
cikk az ÉS-ben

Jenei Zsolt
blogja