Az általános iskolában történelemórán oktatni kellene a Kádár korszakot és a rendszerváltást, de úgy tűnik, erre a történelemtanárok nagy része nem vállalkozik. Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke ezzel kapcsolatban nyilatkozott a 168 órának.
Az egykori náci német hadsereg hadbíróságain elítélteknek, civileknek és katonáknak állít emléket egy vándorkiállítás, amely szeptember elsején érkezett Bécsbe. (Forrás: Kultúra.hu)
Ma már mintegy 2448 iskolában vesz részt egy-egy rendőr az osztályfőnöki órákon és tart közlekedésbiztonsági, illetve bűnmegelőzési oktatást. (Forrás: Edupress)
Az aktuálpolitikai villongások közepette akár az is feltűnhet, hogy a szlovák és a magyar történetírás együttműködésének a hiánya már-már közhelyszerű. Nem tudatosan, valamiféle nemzeti rosszindulatból kifolyólag nem foglalkozik a magyar történetírás az 1920 előtti Magyarország szlovákságának a történetével, sokkal inkább egy öröklött problémáról van szó. (Demmel József írása a Múlt-koron)
Hetven éve, Lengyelország lerohanásakor a németbarát Magyarország több mint százezer lengyel menekültet fogadott be. A lengyelek ruhát, élelmet, szállást kaptak, gyermekeik lengyel iskolákban tanulhattak. (Forrás: Hírszerző)
A középiskolákban lassan, de folyamatosan növekszik az év elején megvásárolandó tankönyvek ára, az általános iskolák esetében akár a tavalyihoz képest változatlan csomagonkénti összegekkel is találkozhatunk. (Forrás: MNO)
A cigányok ünnepségeinek is megvannak a maguk szabályai. Nem véletlenszerű az ültetés, fontos a színek szerepe, és az italozás sorrendje is. A HVG.hu szerzője, Varjú Katalin révkomáromi pedagógus egyike azon a keveseknek, akik ott lehetek egy hagyományos, sátoros oláhcigány esküvőn.
Készüljünk fel hát arra, hogy most pár hónapon át az internet negyvenedik születésnapját fogja ünnepelni a világ, mindig a projekt más-más mérföldkövét kikiáltva éppen az igazi születésnapnak. (Forrás: Index)
Kiélezett helyzetben kezdődött meg az új tanév tegnap az esztergomi Szent István Gimnáziumban. A tanévnyitó híven tükrözte az állapotokat. (Forrás: Népszabadság)
Az Országos Széchényi Könyvtár Térképtára és az Erődítés Történeti Egyesület a II. világháború kitörésének 70. évfordulója alkalmából „A II. világháború térképeken” címmel kiállítást állított össze, ahol a hadviselő felek katonai és polgári térképei tekinthetők meg. (Forrás: Kultúra.hu)
Az iskola olyan, mint a társadalom, naivitás lenne azt hinni, hogy különbözhet tőle – mondja Mihály Ottó, oktatáskutató a Népszava összeállításában, amely a Cartographia történelem atlasz ügyével foglalkozik.