Önimádó,
nárcisztikus személyiséggé válhat az a gyerek, akit túl sokat dicsérnek
otthon – állítja egy közelmúltban megjelent amerikai pszichológiai
kutatás.
(Forrás: origo)

Vannak
azonban szakemberek, akik határozottan állítják: egy szülőnek sosem
szabad a jogos elismeréssel fukarkodnia, hiszen csak így lehet
egészséges önbecsüléssel bíró felnőtt a gyerekből.

A nárcizmus szó Sigmund Freud psziszológus találmánya a
görög mitológia Narcissus nevű alakja után. A személyiségtorzulás
lényege, hogy az illető saját magát, mások rovására, mindenek fölé
helyezve imádja. Kívülről nézve úgy látszik, hogy a nárcisztikus
személyiségnek nagy az önbizalma, holott valójában gyakran éppen az
ellenkezője, az alacsony önértékelés a jellemző. A nárcisztikus ember
számára az embertársakkal való összehasonlítás során születik meg az én
értéke, ezért neki nem elég, ha ő jó, vagy nagyon jó, neki a legjobbnak
kell lennie.

E sorok szerzője
először három percesen dicsérte meg a gyermekét, hogy az milyen ügyesen a
világra jött, és még egy napos sem volt, amikor már telekürtölte a
kórházat azzal, hogy az újszülött valószínűleg táplálkozási
világrekordot állított fel az étkezésenkénti 30 grammos mennyiséggel. Ám
egy közelmúltban megjelent amerikai kutatás szerint lehet, hogy
mindezzel egy lökést adott annak, hogy torz személyiségű felnőtt legyen
szépreményű csemetéjéből.

E felmérés
ugyanis arra a megállapításra jutott, hogy narcisztikus személyiséget
nevelünk, ha minduntalan, sokszor anélkül, hogy megérdemelné, azt
ismételgetjük a gyerekeinknek: „te különleges vagy”, s elvárjuk tőlük,
hogy ezt el is higgyék. A kutatást vezető Jean Twenge, a San Diegó-i
Állami Egyetem professzora úgy vélte: az USA-ban elterjedt
oktatási-nevelési gyakorlat következtében az amerikai gyerekek
hihetetlenül fontosakká válnak saját maguk számára.

A pszichológusok 1982 és 2006 között több mint 16 ezer
egyetemistával végeztették el az úgynevezett narcisztikus személyiségi
tesztet. A megkérdezetteknek például olyan állításokra kellett
reagálniuk, mint „Ha én irányítanám a világot, sokkal jobb hely lenne”,
„Azt hiszem, én különleges ember vagyok” vagy „Úgy élem az életem, ahogy
én akarom”.

A kutatók megállapítása
szerint mostanra az egyetemisták kétharmadának volt átlagosnál magasabb
az én-központúságot mérő, úgynevezett NPI-értéke, míg 1982-ben csak
kevesebb, mint egyharmadának.

A
tanulmány társszerzője szerint az önimádat járhat bizonyos előnyökkel,
de ezek eltörpülnek a hátrányok mellett. Ilyen lehet, hogy ezek az
emberek nem képesek hosszú távú, szoros kapcsolatokra, hajlamosabbak a
hűtlenségre. Játszmákat játszanak, másokkal szemben tisztességtelen
módon, túlkontrolláltak, és időnként erőszakosak.

Ugyanakkor, ahogy erről egy nemrégiben az MSNBC-n
megjelent cikk is beszámol, komoly vita folyik az Egyesült Államokban a
tanulmány bizonyos megállapításiról. Az írásban megszólalók egy része
nem osztja a nézetet, amely szerint a sok dicséret szörnyeteggé
változtatja a srácokat. Azt viszont az elismerés-pártiak is osztják,
hogy nem mindegy, miért, és hogyan veregetjük vállon a kiskorút: a
dicséret megalapozott és őszinte – vagyis hiteles kell, hogy
legyen.