Manapság az oktatott
tantárgyakat iskolánként, korcsoportonként és jellemző ikt-alkalmazások
mentén másképpen interpretálják és más oldalai kerülnek az érdeklődés
középpontjába – írta Jenei Zsolt az ÉS oldalán.

Dobszay László az Élet és Irodalom 31. számában A
pedagógiatudományok diktatúrája címmel közölt egy írást a
pedagógiai képzés jelenlegi helyzetéről, érdekesen kötve ezt a
menedzserszakma jellegzetességeihez és az informatikusok tevékenységéhez
a pályázati munkában. Írása összességében negatívan mutatja be a
pedagógusképzés jelenlegi rendszerét és a menedzserek-informatikusok
térnyerését a munka világában. Nem vitatom, hogy az általa vázoltakban
nincs igazság, és az esetleírásai nem a valóságot tükrözik. De nem a
teljeset! Az alábbiakban részben cáfolva, részben kiegészítve
gondolatait, megpróbálok teljesebb képet festeni a pedagógusképzés előtt
álló lehetőségekről, valamint a menedzserek-informatikusok szerepéről
az együttműködésben.

Írásának első
részében annak a veszélyét vázolja, hogy a pedagógusképzés új
rendszerében a tartalmi képzés rovására megerősödött a módszertani
képzés. Nem vállalom, hogy a pedagógusképzés új kreditrendszerét védjem,
de a túlhajtott pedagogizálás vádja nem állja meg a helyét. Az elmúlt
tíz évben az információs és kommunikációs technológiák (ikt) terjedése
az iskolákban merőben új helyzetbe hozta a pedagógusokat, amit nem lehet
figyelmen kívül hagyni. A számítógép és az internet, amelyeken a
tartalmak (képek, leírások, alkalmazások, hogy még érthetőbb legyek:
házi feladatok, puskák, új tananyagrészek, lexikoncikkek, tanárok
magyarázatai, animációk, szórakoztatva tanító játékok) szabadon
hozzáférhetőek, igen komolyan átformálták a tanárok szerepét az
oktatásban. Az ismeretközlés, amely korábban tanári monopólium volt, ma
már inkább a médiáé és az interneté. Egy jövőbeni tanárnak nem lehet
célja, hogy mindent tudjon a matematikáról, a földrajzról vagy
irodalomról.

Manapság az oktatott
tantárgyakat iskolánként, korcsoportonként és jellemző ikt-alkalmazások
mentén másképpen interpretálják és más oldalai kerülnek az érdeklődés
középpontjába. Egyre kevésbé lehet a katedráról frontális módszerrel
tartalmakat oktatni. A biztos szakmai alapok elsajátítása természetesen
elengedhetetlen feltétel. Fontos vitázni, hogy mennyi ideje legyen egy
jövendő pedagógusnak szaktárgya elsajátítására, de azt be kell látni,
hogy a képzés teljes idejére nézve ez már nem lehet több, mint a
módszertanra szánt idő. A mai pedagógia helyesen törekszik a „mit”, a
„hogyan” és a „mikor” oktassunk kérdéseire választ adni. Amikor a
multimédiás tartalmak egyszerre – és ez nagyon lényeges! – állnak a
diákok és a tanárok rendelkezésére, akkor a pedagógus feladata már nem
csak az ismeretek átadása. Ezzel egyenértékű feladatává lett az
ismeretek önálló megszerzésének és a napi információözönből a helyes
tartalmak kiválasztásának a megtanítása. (Más szóval:
kompetenciafejlesztés.) Ezek pedig módszertani kérdések. Ezt figyelembe
véve az arányok eltolódása pozitív folyamat. Ma már az információs és
kommunikációs technológiák lehetővé teszik, hogy egy tanár ne csak
elmesélje a világot, megmutassa annak változatos működését, hanem
ösztönözheti a diákjait a cselekvésre, az önálló tudásszerzésre és
-megtartásra. Ehhez pedig tanár-diák-együttműködés kell, a tanárnak meg
leginkább gyerekismeret.