A leszakadó családok gondjain a szegregáció megszüntetése csak
részben enyhít – írta Neumann Ottó a Magyar Hírlapban.

Egyszerre két települési önkormányzattal is
pereskedik a hátrányos helyzetű gyermekek esélyeiért küzdő alapítvány. A
bíróság jogerősen elmarasztalta ugyan Miskolcot, de a győztes felperes
azt tapasztalta, hogy a borsodi megyeszékhely általános iskoláiban
mégsem számolták fel a szegregációs gyakorlatot: a cigány gyerekek most
is külön épületben tanulnak. Így az alapítvány újra bírósághoz fordult,
hogy az iskolai esélyegyenlőséget érvényesítse.

A másik per Hajdúhadház önkormányzatával folyik:
leghamarabb márciusban állapíthatja meg a bíróság, hogy a miskolcihoz
hasonló hátrányos megkülönböztetés folyik-e a településen. Ha
bizonysággá válik, hogy a roma gyerekek többsége a lepusztult
melléképületekben tanul, míg a jól felszerelt, modern főépületekbe a nem
roma diákok járnak, kár tagadni: ez szegregáció, ami jogállamban
megengedhetetlen. Ugyanakkor a hátrányos közegből érkező gyerekeknek
felzárkóztatási programban kell részt venniük, mert a szokásos oktatási
ritmusban tanuló közösségekhez csapódva végzetesen lemaradnának, egyszer
s mindenkorra elveszítve az esélyt, hogy eredményesen fejezzék be az
iskolát. Márpedig a szakértői vizsgálat megállapította, hogy a roma
gyerekek esetében Hajdúhadházon szükségszerű képességkibontakoztató
oktatás folyik. Ez azonban nem lehet mentség a faji alapon történő
elkülönítésre. Olyan csapdahelyzetről van szó, amelyből – akármilyen
döntés születik majd a perben – nehezen lehet
kimászni.

Nem hiszem, hogy
Hajdúhadházon kirívóan erős cigányellenességről lehetne beszélni. Egy a
rendőrök és a roma lakosság kapcsolatait elemző, 2004-ben készült
felmérés a hajdúsági kisvárost pozitív példaként emelte ki. Itt ugyanis a
rendőrök és roma polgárőrök együtt járőröztek. Ez az együttműködés jól
példázza, hogy az olaszliszkai tragédia óta egyre gyakrabban emlegetett
cigánybűnözés fogalma nehezen áll meg a lábán. Hiszen a törvénytisztelő
romák nem haboztak fellépni a bűnelkövetőkkel szemben még akkor sem, ha
azok szintén cigányok voltak – noha az általánosító logika szerint
egymással szövetségben hágták volna át a törvényt.

A bűnbakkeresés mindig zsákutcába vezet. Nagy hiba a
cigány etnikumot a rablások, lincselések általános felelősének
kikiáltani. Ugyanakkor az egyre gyakoribb romaellenes okfejtések nem
csitulhatnak az által, hogy a rasszizmus bélyegét kérlelhetetlenül
rásütjük a hangadókra. Szembe kell nézni a kölcsönös bizalomvesztés
tényével: a több százezernyi, egzisztenciális szakadékba csúszott roma a
magyar államtól nem számít segítségre – a törvényszegések is nagyrészt
innen vezethetők le. A többségi közgondolkodásban a rossz tapasztalatok
nyomán minden, cigányok által elkövetett bűncselekmény dimenziói
aránytalanul megnőnek, és mellettük eltörpülnek a nem roma elkövetők
bármilyen borzalmas tettei.

Nagyrészt a kölcsönös bizalomvesztésnek a
következményei lehetnek az iskolai szegregációs állapotok is: úgy
hírlik, Hajdúhadházon a szülők jelentős hányada – mindkét oldalról – az
elkülönülést támogatta. A pereskedés eredményeként tehát rá lehet
mutatni a lehetetlen közállapotokra, a változtatás érdekében viszont a
háborúskodáshoz vezető jogi úton kívül léteznek célravezetőbb megoldások
is. Eszem ágában sincs az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek
Alapítványt kioktatni a teendőiről, hiszen a szegregáció megszüntetését
célzó programjait már máshol is kipróbálta. Lényegében már az első
osztályba való beiratkozásnál meg kell akadályozni a cigány és nem
cigány osztályok kialakítását. Ehhez természetesen a szülők, az iskola
és az önkormányzat hathatós együttműködésére van szükség. Még ha
Miskolcon egyelőre nem is sikerült az akciót sikerre vinni, a kudarcból
tanulva továbbra is hasonló próbálkozásokra lesz
szükség.

A leszakadó családok
gondjain a szegregáció megszüntetése csak részben enyhít. A
közgondolkodás megreformálása hosszú időt követel, az állam viszont
továbbra is adós az olyan, kormányzati ciklusokon átívelő, az
elszigetelt akciókat összehangoló programmal, amely a hátrányos helyzetű
rétegek felzárkóztatását célozza. A támogató akciók sorozata nagyrészt a
romákra vonatkozna, de hosszú távon az egész ország jövőjét
befolyásolhatja.