Köztudomású, hogy nagy bajok vannak a szakképzés színvonalával
Magyarországon – írta Tanács István a Népszabadságban.

Emiatt módosították a közelmúltban a
szakoktatási törvényt, létrehozták a területi integrált szakképző
központokat. Ebben volna ráció, ha a politikai küzdelem nem dúlná szét
az oktatási rendszer intézményeit.

Az állami normatíva nem fedezi az oktatás költségeit. A
nem megyei jogú városok többsége már régen a megyei önkormányzatokra
bízta középfokú iskoláit. Tavaly októberben csaknem minden megyében
fideszes vezetés került hatalomra – a kormány a konvergenciaprogramra
hivatkozva jól megcsavarta náluk a költségvetési prést. A kormányra
mutogatva a megyék zűrzavaros átszervezési, összevonási hullámot
indítottak. A legképtelenebb megoldások születnek: gimnáziumok,
szakiskolák gazdasági ellátó szervezetét vonják össze például
gyógypedagógiáéval vagy szociális otthonéval. Az indok részint a
pénzügyi ráció. A beszerzések oldaláról az iskolarendszer is felfogható
úgy, mint egy áruházlánc: minél nagyobb tételben rendelnek, annál
olcsóbb. Még jobb, ha politikai havertól rendelik nagy tételben a
fénymásoló papírt – ezzel a pártfinanszírozás ügye is előrébb mozdulhat.
A másik indok, hogy „rúgjunk ki mindenkit, akit nem mi neveztünk ki” –
így lehet megfélemlíteni a tanárokat, kirendelni őket tapsoló tömegnek,
vagy ablakot mosni, hogy ne kelljen fizetni a
takarítócégnek.

Százéves
hagyománnyal rendelkező gimnáziumokat darálnak be a megyék a kormányra
mutogatva – a kormány pedig hagyja ezt, arcizma nem rándul értékek és
tradíciók védelmében. Mindezek fényében sokáig nem is értettem a
mezőgazdasági szakiskolák ügyében indult lobbiharcot, még kevésbé annak
sikerét. Hiszen ha középiskolái annyira veszteségesek, ugyan miért töri
kezét-lábát a Békés Megyei Közgyűlés, hogy például a gyomaendrődi
szakiskola bekebelezésével újabb veszteségforrásra tegyen szert? De ha a
költségvetési szorítás tényleg olyan erős, akkor miért éppen a
minisztérium kezelésében lévő szakiskolák átadása ügyében gondolja meg
magát az FVM? Szakmai logika ugyanis lett volna abban, hogy ezeket is a
megyék illesszék be a területi integrált szakképző központokba. Az
iskolaátadás ügye azonban hirtelen politikai kérdéssé vált, amikor a
kormány rájött, hogy mennyi eladható vagyona van még ezeknek az
iskoláknak. Tangazdaságok, tejüzemek, pincészetek, kastélykollégiumok,
belvárosi telkek hullanának a Fidesz ölébe, ha az eredeti elképzelés
megvalósulna.

A kormányhatározatot
tehát megváltoztatták. Az FVM rossz tulajdonosból hirtelen jó
tulajdonossá vált; kerül majd pénz az oktatás veszteségének fedezésére
is. A Fidesz pedig ezentúl is csak azokban az intézményekben árulhatja
olcsón a kombájnt, amelyeket megkaparintott. Sokadszorra bizonyosodik
be: nem a szakmai kérdések, még csak nem is a költségvetés helyzete van a
magyar politika szíve csücskében. A döntések legfontosabb motívuma
továbbra is az, hogy kié legyen a még privatizálható állami
vagyon.