A mai
magyar iskola már egyáltalán nem alkalmas a műveltség átadására, de a
gyermekmegőrző és a szelekciós funkciói még úgy ahogy működnek – állítja
Knausz Imre oktatáskutató. (Forrás: FN)

Néhány napja elég kemény szavakkal vázolta a magyar
közoktatás válságát. Úgy fogalmazott, hogy az iskoláink már egyáltalán
nem alkalmasak a műveltség közvetítésére, és csak azért nincs ebből
társadalmi katasztrófa, mert még a gyermekekre talán tudnak vigyázni.
Tényleg csak gyermekmegőrzőnek jók a magyar iskolák?

Az iskoláknak három egymásra épülő funkciót kellene
betölteniük: a gyermekvigyázó, a szelekciót elősegítő és a
kultúraközvetítő funkciót. Úgy gondolom, hogy a magyar iskola ezek közül
egyiket sem látja el tökéletesen, s azt prognosztizálom, hogy nagyon
hamar élesebbé, látványosabbá válik ez a probléma.

Vegyük végig! Mi a baj az iskola ön által említett
funkcióival?

Az oktatás válságát én
alapvetően legitimációs válságnak látom. Törvény szerint kötelező a
közoktatás, de egyre kevésbé világos a szereplők számára, hogy mi
értelme az egésznek. A felsorolt háromból a legalapvetőbb funkciója az
iskolának – ami miatt nélkülözhetetlen egy modern társadalomban – az,
hogy a gyerekek legyenek valahol napközben, legyen egy élettér, ahol a
gyerekek biztonságban vannak. Ez látszólag persze megoldott, hiszen
kötelező a közoktatás. Alapvetően ott vannak az oktatási intézményekben a
gyerekek (persze most is vannak, akik kerülik azokat), de van két jól
körülhatárolt társadalmi csoport, amelyben egyre inkább megkérdőjelezik,
hogy szüksége van-e az iskolára a gyereknek. Az egyik a hagyományos –
főleg a vidéki – romatársadalom, amelynek egy jelentős része otthon
tartaná a gyerekeket, mert nem szívesen adják őket idegen helyre.
Másrészt van egy – igaz nagyon szűk – elitréteg, amely sokkal jobb
oktatást képzelne el, és ilyen alapon kérdőjelezi meg a mai iskola
szükségességét. Egyre többször látjuk azt is, hogy nem mindig vannak
egészen biztonságban a diákok, számtalanszor hallani az úgynevezett
„iskolai bullying” jelenségről, amikor az erősebb gyerek hatalmaskodik a
gyengébb felett. Mindezen jelek ellenére alapvetően a gyermekvigyázó
funkciót még ellátja a közoktatás.

Mi a baj a szelekcióval? Pont azt szokták mondani, hogy
ez túlságosan is „jól” (igazságtalan módon, a társadalmi különbségeket
konzerválva) működik.

Az iskola
nagyon fontos funkciója a szelekció. Az, hogy igazságos módon eldöntse,
kik azok, akik sikeresebb pályákra érdemesebbek a képességeik,
szorgalmuk alapján.

Ma azok lesznek
sikeresebbek, akiknek a családi háttere megengedi, hogy jobb iskolába,
jobb tanárhoz járassák a gyereket. Az iskola bele tud ebbe
szólni?

Mindig is így volt, a
családi háttér mindig is meghatározó volt e szempontból. Sok tennivaló
van ezen a téren a magyar közoktatásban, de szerintem mégsem ez a fő
baj. Ha nagyon akar valaki, tud azért sikereket elérni. A nagyobb baj
az, hogy ha sikereket ér el valaki az iskolában, az még nem garantálja,
hogy ő tényleg jól jár az életben. Van egy szint, amikor igen – kevésbé
lesz munkanélküli a diplomás, mint az alacsonyabb végzettségű például –
de sokszor vitatható, hogy az életkarrierhez mennyire kell magas szintű
egyetemi diploma. Azt gondolom, hogy oda kell figyelni e jelzésekre, de
nagyjából még működik az iskola szelekciós funkciója
is.

A legaggasztóbb jeleket a
kultúraközvetítésben látja?

Igen, ez
a funkció, beleértendő a szocializációs funkciótól a
műveltségközvetítésig sok minden, ami egyre kevésbé működik. Ez részben
összefügg az előző két terület problémáival is, hiszen ezek egymásra
épülnek. Ha kevésbé jó karrierlehetőséget kínál az iskola, akkor a
gyerekek is (szülők is) kevésbé lesznek motiváltak, hogy műveltséget
sajátítsanak el, hogy törjék magukat a tanulással. Másrészt én régóta
mondom, hogy az iskola által közvetített tudás és a gyerekek hétköznapi
kultúrája között egyre szélesedik az olló. Egyre kevésbé érzik azt, hogy
a tanultaknak haszna lenne az életben. „Nem az iskolának, hanem az
életnek tanulsz” – mondták régen. Ma egyre inkább az látszik, hogy nem
az életnek, hanem az iskolának tanulunk. Nem érvényes az életben az a
tudás, amit az iskolában szerzünk. És nem az iskolai tudással van a baj,
hanem azzal, amit „életnek” nevezünk. Nem arról van szó, hogy mást
kellene tanítani, hanem hogy másképp kellene élni. Abban a
tömegkultúrában, ifjúsági kultúrában, amiben a gyerekek élnek, nincs
szükség a természettudományos és társadalomtudományos
ismeretekre.

A világot viszont
nehezebb megváltoztatni, mint az iskolát. Az utóbbi időben a
kompetenciaalapú oktatással volt némi elmozdulás a felhasználhatóbb
tudás felé. Ennek látszanak eredményei?

Hogy a kompetenciaalapú programcsomagok elterjesztése
mennyire váltotta be a reményeket, azt még nem lehet tudni, mert nagyon
korai fázisban vagyunk, másrészt a tananyagfejlesztés terén részlegesek
az eredmények. (Nincs minden tantárgyból kidolgozott programcsomag.) A
szövegértés-szövegalkotás terület (ami egy komplett magyar nyelv- és
irodalom tananyag 1-12. évfolyamig) nagy teljesítménye a magyar
oktatásügynek. A matematika szintén. A többi területről nem tudok
nyilatkozni, viszont sok területen egyáltalán nem történt
programfejlesztés. Ez nagyon részleges eredmény. És ráadásul, amit ezek
sorsáról látni lehet, az elég elkeserítő. Nem tudtak bekerülni az
oktatás rendes vérkeringésébe, nem lettek normálisan forgalmazott
taneszközök, nagyon sokba kerülnek. Nagy aggodalommal szemléljük, hogy
mi lesz ebből. E szempontból sokkal hátrébb vagyunk, mint ami az
oktatásügyi közbeszédből következne.