Klezmerzene,
rengeteg könyv, neves írók, és mindenhol gyerekek. Hetedik alkalommal
rendezte meg a Lauder Javne Iskola szokásos könyvünnepét.
(Forrás:
Népszabadság)

Az aulában felállított
színpadon az iskola zenekarai adtak sorban koncerteket. Eközben a
gyerekek – nagyok, kicsik és legkisebbek – válogathattak szüleikkel a
standoknál a könyvek között.

A
konyhában keresztrejtvénnyé változott a fal, és mindenki fejtegethetett
szorgosan. Kijjebb a kisebbekkel játéksarokban foglalkoztak, amíg a
szülők és nagyszülők beleolvasgattak a könyvekbe, vagy megvették az
ünnepi ajándékokat. Egy – a kicsik által rajzokkal feldíszített –
teremben különleges író-olvasó találkozó folyt. A Friss tinta című
gyerekverskötet szerzői közül ketten beszélgetek alsó tagozatos
olvasóikkal. – A gyerekeknek érdekes lehet találkozni azzal, aki a
verseket írta – mondta Kántor Péter költő a találkozó után. – A feltett
kérdések egy része nem az övék, például az, hogy meg lehet-e élni a
költészetből, nem érdekelheti őket, hallották, hogy ezt kell kérdezni.
De az, hogy mikor kezdtem írni, aktuális lehet nekik is – teszi hozzá,
aztán süti után keresgélt.

Harcos
Bálint, a kötetet képviselő másik költő elmélyedt beszélgetést
folytatott egy sarokban a 12 éves Alexszel, aki első regényén dolgozik: –
Volt egy nap, ami olyan mélyen hatott rám, hogy elkezdtem írni. Azt
éreztem, hogy tehetetlen hordozója vagyok egy történetnek, ami
kikívánkozik – aztán a fiú hozzátette, hogy inkább ne vele, hanem a
költővel beszélgessek, az érdekesebb. – Az író-olvasó találkozónak
gyerekekkel van igazán értelme – teszi hozzá, a költő, és kisandít
Alexre. – Ők még paradicsomi módon nyitottak. Az olvasáskor tiszta
befogadók. Soha nem úgy kezdek gyerekeknek írni, hogy ez most nekik fog
szólni: spontán alakul. Az egyik gyerekversem például egy párkapcsolati
magánmitológiából született.

Alex
közbeszól: – A verseknek vannak rétegeik, minden korosztály más rétegig
jut a megértésükben. Ezért nem kell egy versnek kimondottan gyerekeknek
szólnia – aztán megint hallgatásba merül, és figyel. Visszaadom neki a
költőt, és két kislányt faggatok, miért szeretik ezeket a
könyvünnepeket. – Sok könyv, írókkal beszélgetés, és együtt vagyunk –
mondja Hanna, és Sáni buzgón bólogat. Aztán elmesélik, hogy a szüleikkel
jöttek, és sose térnek haza üres kézzel, rengeteg könyvet szoktak
venni. Sáni főleg a második világháborús regényeket kedveli, most éppen
Anna Frank naplóját olvassa, Hanna pedig az 1600-as években Londonban
játszódó történeteket forgatja. Közben megérkezett Németh Gábor és
Garaczi László is, ők a nagyobb gyerekekkel beszélgettek az írósors
rejtelmeiről.

A kavargásból egy erős
illat rántott tovább: a teaházban itallapról lehetett választani. De
nincs idő most ilyesmire, mert bármelyik percben megérkezhet Karinthy
Márton. Beszélgetőpartnerei Seres Luca és Máté Balázs – az iskola két
diákja -, azt mondták a könyvünnep témája a család, ezért erről
faggatják majd. Fél hat körül az író elárulta, hogy izgul, sosem volt
még ilyen beszélgetésen: az Ördöggörccsel már sok helyre hívták, de
gyerekek még nem kérdezték. – Az írással kapcsolatban inkább családi
ellennyomás volt. Minden lehetek, csak író ne! Eléggé sokáig vártam,
ötvenen túl voltam, mikor elkezdtem az Ördöggörcs című regényemet. Még
sosem írtam gyerekeknek, de az sokkal nagyobb felelősség lehet: nem
válhat gügyögéssé. Egy hajszál választja el a gyerekirodalmat a giccstől
– tette hozzá.